Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Egy mosolygós nap krónikája

2014. október 1. 21:14
A Veszprémi Centrum Sport Egyesület kezdeményezésére, több civil szervezet összefogásával szeptember 20-án rendhagyó családi sportnapot szerveztek.

A sport mellett az egészség és az egészséges életmód kapott kiemelt szerepet a rendezvényen, amely kimondottan a nagycsaládosok és hátrányos helyzetűek megsegítését célozta.

Minden tökéletes! Süt a nap, sokan eljöttek, a gyerekek boldogok, a szülők mosolyognak, kell ennél több? – jegyezte meg Janku Ferenc, a Centrum SE elnöke, amikor a rendezvénnyel kapcsolatban.

– A Nagycsaládosok Egyesülete és a Családsegítő Szolgálat által támogatott családok és személyek a kedvezményezettjei rendezvényünknek. Úgy gondoltuk, hogy az idén számukra szeretnénk egy felejthetetlen napot össze hozni, amely – mint látszik – sikerült is! Persze, mindez nem jöhetett volna létre segítők és támogatók nélkül, akiknek nagyon hálásak vagyunk – tette hozzá.

A tervek mellé állt és segített a megvalósításban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a VMRFK – Bűnmegelőzési osztálya, a Veszprémi Egészségfejlesztési Iroda, a Családsegítő Szolgálat és a O₂ Outdoor életmód Klub.

A sportolási lehetőségek mellett ugráló vár, kézműves foglalkozás, játszóház, kerékpáros ügyességi pálya, íjazás, lufi bohóc, dj és bűvész szórakoztatta a kicsiket és nagyokat, az idősebbek pedig kipróbálhatták a nordic walking-ot. Sokan beszélgettek egészség és testmozgás tanácsadóinkkal, amely biztató jel a jövőre nézve, és sikeres volt az ajándék alma is. A sportosabbak pedig nyereményekért küzdhettek.

Délelőtt 10 órától 17 óráig közel ötszázan fordultak meg a rendezvényen, a legsikeresebbnek Gabi (lufi) bohóc műremekei, és Galambos Fecó bűvész közel egyórás előadása bizonyult.

– Számunkra az volt a legfontosabb, hogy mosolygós arcokat láthassunk ezen a napon. Itt és most nem számított a kor, az egzisztencia, vagy a jövedelem. Éppen ezért szerveztük úgy a programot, hogy minden mindenkinek ingyenes, és ez nagyon bevált. Jövőre azt szeretnénk, ha cégek, és magánszemélyek úgy állnának a támogatottak mellé, hogy a helyszínen adományoznak. Felajánlhatnak pénzt, eszközt, bármilyen segítséget..., vagy éppen azt, amire szükség van. Segítsen mindenki azzal és úgy, ami a rendelkezésére áll, és amelyet örömmel ad a rászorulóknak! – zárta szavait az elnök.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.