Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Mínusz hétről nyert a Barabás!

2014. január 28. 8:38
A veszprémi női kézilabdacsapat – remek második félidei teljesítményének – köszönhetően elhozta a bajnoki pontokat Debrecenből.

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első játékrész első harmada, 5:5-ös állást követően azonban meg tudott lépni a vendéglátó (17. perc: 10:6). A Róth-csapat nem boldogult a hajdúságiak védekezésével, melynek kapujában Lajtos kapus szintén remekelt. A felek hétgólos különbséggel (17:10) vonulhattak pihenőre.

A szünet után egy teljesem más mérkőzést láthatott a Hódos Imre Sportcsarnok ezerfős publikuma: a Barabás a 38. percre háromra csökkentette hátrányát (19:19), a tízzel a lefújás előtt pedig már egált mutatott az eredményjelző (24:24). A kilenc akciógólig jutó Tóth Gabriella vezetésével a Veszprém a vezetést is átvette, amelyet már nem is engedte ki a kezéből.

Tóth Gabriella kilencszer volt eredményes (archív fotó)Tóth Gabriella kilencszer volt eredményes (archív fotó)

A DVSC ősszel 26:22-re tudott nyerni a Március 15. utcai csarnokban, így a két fél egymás elleni mérlege – az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően – már a mieinknek kedvez. Ez akár még fontos tényező is lehet a középházi rájátszásba jutás szempontjából.

Női kézilabda NB I, 17. forduló:
DVSC-TVP–Veszprém Barabás Duna Takarék KC 26:30 (17:10)
Debrecen, 1000 néző. Vezette: Hargitai, Markó.
Debrecen: Lajtos – Slakta 5, Sopronyi 7 (4), Kudor 1, Ábrahám 3, Barna É. 4, Szilágyi Á. 2. Csere: Karnik Sz. 2, Karalyos 1, Simsik 1, Bohus-Karnik M. Vezetőedző: Varga József.
Veszprém: Pásztor – Vesztergombi 1, Tóth E. 2, Planéta 8 (4), Kurucz 2, Tóth G. 9, Pelczéder. Csere: Szemerey (kapus). Takács 5, Horváth D., Marincsák 3, Kokas. Vezetőedző: Róth Kálmán.
Kiállítások: 14, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.