Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

A Vasas ellen szaporíthatják pontjaikat

2014. szeptember 19. 20:23
Folytatódik az élvonalbeli futsal-bajnokság: a két győzelemmel rajtoló Veszprém hétfőn (18:30) az újonc Vasas gárdáját látja vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Imponáló magabiztossággal kezdte a 2014/15-ös idény küzdelmeit az 1. Futsal Club Veszprém, amely hazai pályán a Békéscsabát (5-1), idegenben pedig a Csömör gárdáját fektette két vállra (0-5).

A válogatott programja miatt két hét szünet után folytatódnak az NB I küzdelmei. A bakonyiak hétfőn (18:30) az eddig ötvenszázalékos Vasast fogadják, amely első meccsén 4-3-ra kikapott a szintén újonc Dunaújvárostól, majd óriási bravúrral 8-4-re legyűrte a tavalyi bronzérmes Aramist.

Folytatódik a küzdelem az első osztálybanFolytatódik a küzdelem az első osztályban

– Két sikerrel kezdtük a bajnokságot, ami nagyon jót tett az együttes önbizalmának. Ám a rátermettségünket minden alkalommal, tehát hétfőn a Vasas ellen is bizonyítani kell. Mint minden ellenfelünket, a fővárosiakat is tiszteljük, s nagyon komolyan vesszük ezt az ütközetet. Az előző fordulóban elért győzelmük szép eredmény, s biztos vagyok abban is, hogy hozzánk sem feltartott kezekkel érkeznek. Ugyanakkor vélhetően tisztában vannak azzal is, hogy együttesünk az előző idényben már letett valamit az asztalra, s a mostani kiírásban is jól kezdett – fogalmazott Madarász János a vehirsport.hu érdeklődésére.

– Rutinos játékosok sora alkotja a kék-piros gárdát, akik nagyon sokat tudnak erről a játékról. A csapatom azonban már elért egy olyan szintet, hogy ne kelljen megijednünk tőlük. Ahogy mondani szoktam, féljen inkább az ellenfél. Ha az alakulatom azt hozza, ami elvárható, újabb három ponttal leszünk gazdagabbak – tette hozzá a bakonyiak vezetőedzője.

Azt, hogy Veszprém végérvényesen rákerült a sportág honi térképére, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a felnőtt válogatottba Tatai József, az U21-es alakulatba pedig Gulyás Márk és Vas Ádám is meghívót kapott. A héten mindkét gárda a visegrádi négyek tornáján szerepelt a csehországi Brnóban (eredménysoraikat cikkünk alján találja).

Tatai a címeres mez után ismét veszprémi szerelésben riogatja a kapusokatTatai a címeres mez után ismét veszprémi szerelésben riogatja a kapusokat

– Remélem, hogy ez még csak a kezdet. Azt szeretném, hogy folyamatosan egyre több játékosomat hívják be a válogatottba, hiszen kiválóan dolgoznak, s a mérkőzéseken is olyan teljesítmény nyújtanak, ami ezt vetíti előre. Ugyanakkor szerénynek kell maradnunk, a mostani sikereinket és az esetleges kudarcot is helyén kell kezelnünk – intett óvatossága a szakember.

Madarász csak részleteket látott a felnőtt és az utánpótlás együttes mérkőzéseiből, de kollégájától, az U21-eseket trenírozó Fehér Zsolttól kiváló visszajelzéseket kapott a két fiatal játékával kapcsolatban. Madarász ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy Tatainak még sok tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy biztos kerettag legyen a felnőtteknél.

A kiváló gólvágóval kapcsolatos hír, hogy a válogatottnál aláfordult a bokája. Jelenleg úgy néz ki, hogy tudja vállalni a játékot hétfőn, de ezzel kapcsolatosan biztosan csak a hétvégét követően lehet mondani. A keret többi tagja ugyanakkor hadra fogható.


Az U21-es válogatott mérkőzései:
Magyarország–Szlovákia 3-0 (1-0)
Csehország–Magyarország 2-3 (0-2)
Magyarország–Lengyelország 4-6 (1-3)

A torna végeredménye
1. Lengyelország 3 3 0 0 (14-9) 9 pont
2. Magyarország 3 2 0 1 (10-8) 6
3. Csehország 3 0 1 2 (7-10) 1
4. Szlovákia 3 0 1 2 (4-8) 1

Az A-válogatott mérkőzései:
Magyarország–Szlovákia 6-0 (4-0)
Csehország–Magyarország 5-3 (2-1)
Magyarország–Lengyelország 0-2 (0-1)

A torna végeredménye
1. Csehország 3 3 0 0 (19-7) 9 pont
2. Magyarország 3 1 0 2 (9-7) 3
3. Lengyelország 3 1 0 2 (9-11) 3
4. Szlovákia 3 1 0 2 (8-20) 3

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
tegnap 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.