A következő két négyes döntő is Budapesten lesz

  • kézilabda
  • 2014.09.18
  • 14:37
  • MTI
Az idei sikeres rendezés után 2015-ben és 2016-ban is a budapesti Papp László Aréna lesz a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszíne.

Az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága csütörtökön jelentette be, hogy az erre vonatkozó szerződést megkötötte a rendező magyar szövetséggel.    

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy az EHF értékelte törekvéseinket a remekül sikerült májusi Final4-t követően" - idézte Vetési Ivánt, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét a szervezet közleménye. "Mindenki elismeréssel szólt a 2014-es négyes döntőről, ezt követően az európai szövetséggel többször is egyeztettünk a jövőről. A végrehajtó bizottság bizalma megtisztelő, igyekszünk megfelelni az EHF és a szurkolók elvárásainak" - tette hozzá Vetési, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy májusban akár két magyar csapat is ott legyen a négyes döntőben.

A májusi, első alkalommal lebonyolított női Final Fourban a Győri Audi ETO KC diadalmaskodott telt ház, 10 ezer néző előtt.    

A férfi BL-ben 2010 óta rendeznek négyes döntőt, rendre óriási érdeklődés és fantasztikus hangulat övezi a mérkőzéseket a 20 ezer férőhelyes kölni Lanxess Arénában.

Tabellák
Férfi kézilabda NB I, 2017/18
1. Telekom Veszprém 50
2. MOL-Pick Szeged 46
3. Grundfos Tatabánya KC 42
4. Balatonfüredi KSE 40
5. Sport36-Komló 26
6. Csurgói KK 25
7. CYEB Budakalász 24
8. Dabas KC VSE 20
9. Eger SBS Eszterházy 19
10. B.Braun Gyöngyös 17
11. Ceglédi KKSE 17
12. Ferencváros 16
13. Váci KSE 16
14. Orosházi FKSE- LINAMAR 6
utolsó módosítás 2018. május 06. 21:17
tovább »
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2017/18
1. VECSÉS SE ÉL-TEAM 44
2. AGROFEED ETO SZESE 42
3. PLER-Budapest 40
4. Veszprémi KKFT 33
5. Telekom Veszprém U20 32
6. Balatonfüredi KSE U20 27
7. Szigetszentmiklósi KSK 27
8. NEKA 25
9. Pécsi VSE 24
10. Tatai AC 23
11. Százhalombattai KE 22
12. KK Ajka 12
13. Grundfos Tatabánya KC U20 9
14. Csurgói KK U20 2
utolsó módosítás 2018. május 13. 15:58
tovább »
Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 2017/18
1. Vady Mosonszolnok 37
2. Bajnok DSE Nemesvámos 33
3. Sárvári Kinizsi SE 31
4. Veszprém Pannon SE 29
5. Győri Audi ETO KC U21 28
6. Szombathelyi KKA U21 19
7. SZESE Győr 19
8. Büki TK 18
9. Celldömölki VSE 16
10. Körmendi DMTE 12
11. Komárom VSE 12
12. Egerszegi KK 10
utolsó módosítás 2018. május 21. 19:43
tovább »
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2017/18
1. Paris Saint-Germain 23
2. Telekom Veszprém 18
3. SG Flensburg-Handewitt 18
4. THW Kiel 16
5. Kielce 15
6. Meskov Breszt 10
7. RK Celje 7
8. Aalborg Handbold 5
utolsó módosítás 2018. március 04. 21:41
tovább »