Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Sár és hatalmas szintkülönbség

2014. augusztus 20. 15:33 // Forrás: Lehoczky Szilveszter
Augusztus 10-én, a Zircen rendezett Nyugat-Maraton Kupa második fordulóján versenyeztek a VKE-Nelson kerékpárosai.

A hajnali özönvíz és erős szél ellenére is nagy létszámban jelentünk meg a veszprémiek a viadalon. Mire pedig a helyszínre értek, az eső elállt, sőt, a rajt előtt a nap is kisütött, ami szinte fullasztó párát hozott. A sár is inkább ragadós lett, mint folyós, a célba érkező versenyzőket csak a chipes időmérés tudta megkülönböztetni. Az idei szezon legnehezebb versenye várt a résztvevőkre, ugyanis a fárasztó dagonya mellé a szokottnál jóval nagyobb szintkülönbségek társultak.

Becker János serüléséből felépülve, hosszú kihagyás után egyből a felnőtt kategória ezüstérmével, Tavali Dávid az U17-esek ezüstjével tért haza. Hornung Andrásnak sajnos a technika szólt közbe, így feladni kényszerült a megmérettetést, míg Pátkai Roland két defekt ellenére is végig küzdött a rövidtávon.

A résztvevők beszámolója

Becker János: – A reggel nagy esővel indult. Nem kívántam a sarazást. A helyszínen sem volt sokkal jobb a helyzet. Egy rövid bemelegítés után a rajthoz mentem ahol a többiekkel beszéltük, hogy ma nem sok jó lesz itt, csak sár, sár, sár… A rajtot követően próbáltam a mezőny elején helyezkedni, az első 10 km-ig elég sokan voltunk, így páran kicsit rángatták a mezőnyt. Sikerült az elején maradni másik két versenyzővel. Így haladtunk tovább, amíg csak ketten maradtunk Tar Benivel. Az utolsó km-ig együtt haladtunk, ahol egy vizes részen az első kerekem elmerült félig. Beni indított egyet és már nem volt sok vissza a célig, hogy elkapjam. 1:33:02 idővel értem célba a második helyen 30 mp hátránnyal. Kicsit csalódott voltam, de a budai versenyemnél jobb volt így is. Gratulálok a győztesnek, a csapattagoknak és mindenkinek, aki teljesítette ezt a nehéz pályát! Jó készülést a következő versenyekre!

Becker JánosBecker János

Hornung András: – A hajnali felhőszakadás rendesen elvette a kedvem a versenytől, de úgy gondoltam, nemcsak nekem lesz sáros a pálya, hanem másoknak is. Bemelegítés után beálltam a rajtzónába és vártam a kezdést. A gyors kezdést gyors befejezés követte, ugyanis a rajt után 2,2 km-re a 6. percben hátul egy felütéses defektet kaptam, amivel be is fejeztem a versenyt. Addigra már 700 m-t tettünk meg terepen, így úgy néztem ki, mint egy disznó. Visszafordultam, visszasétáltam a versenyhelyszínre, hogy feladásomat közöljem a rendezőséggel is, majd összepakoltam és hazamentem.

Lehoczky SzilveszterLehoczky Szilveszter

Lehoczky Szilveszter: – A reggeli eső nem tett valami jót a pályának, sok helyen csúszós, ragadós, nyálkás volt, így elég kemény harcot kellett vívni az elemekkel. A rajt előtt nem igazán sikerült jól helyezkedni, a mezőny végéről indultam, így az első pár kilométeren a helyezkedésé volt a főszerep. Nagyjából a második kilométeren értem fel az élmezőny kb. 15 fős csapatára, akikkel sikerült egy ideig tartanom a tempót, de mivel éreztem, hogy ez nekem kicsit erős, így egy fokozattal visszavettem és Mayer Balival csapattuk jó pár kilométeren. A második frissítőpont után az utolsó pár kilométeren éreztem, hogy van még bennem erő. Láttam is, hogy előttem van pár ember, akiket be tudok fogni, egy ideig jól is ment az előzés, viszont az utolsó 2 kilométeren két méteres pocsolyába is sikerült beleesnem, így másfél perccel lemaradtam a kategória 10. helyéről, de összességében elégedett voltam magammal. A szervezés szokás szerint kiváló volt, remélem még sok hasonlóan magas színvonalú versennyel népszerűsíti ez a csapat a kerékpársportot!

Mayer Balázs:Mayer Balázs:

Mayer Balázs: – A versenyt megelőző napokban sok eső esett, így a pálya rendesen fel volt ázva, sok volt a maszatos, agyagos, iszapos szakasz. A rajt után sikerült az élbollyal elmennem, végig jó tempót tudtam menni a nehéz terepen, de sajnos többször meg kellett állnom a kerékpáromról leszedni a sarat, mert volt, hogy a kerekeim már nem forogtak el a felgyülemlett agyagszerű latyak mennyisége miatt. A vége az lett, hogy az első váltóm teljesen beállt, középtányéron maradt a lánc, a táv hátralevő részét így abszolváltam. Végül rövidtávon, kategóriámban (férfi felnőtt) a 6. helyen értem célba.”

Lehoczky Szilveszter és Mayer Balázs a célbanLehoczky Szilveszter és Mayer Balázs a célban

Tavali Dávid: – Életem legsárosabb versenye volt a zirci futam, amitől tartottam is, azonban a vége egész jól alakult. Reggel mentem a frissen összerakott bringával 30 percet bemelegítésként, majd be tudtam állni az első sorba. Ennek köszönhetően a rajtot is jól kaptam el, egy kicsit vezettem is a rövidtávot, ez talán egy kis pluszt adott a további sáros és kemény örömökhöz. A gumiválasztás nem sikerült jól, elég sokat kellett tolni a bringát, emellett sokat is csúszkáltam. Folyamatosan a kategória első és második helyén mentem, az erőbeosztással sem volt nagyobb gond. A sorozat következő versenyén, Balatonfűzfő is dobogóra szeretnék állni.


A VKE-Nelson eredményei

Rövidtáv (32,4 km)
U17: 2. Tavali Dávid
Felnőtt férfi: 2. Becker János, 6. Mayer Balázs, 11. Lehoczky Szilveszter, 15. Pátkai Roland.

Hosszútáv (82,7 Km)
Férfi Master 2: 5. Tehel Tibor

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.