Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

2014. augusztus 12. 20:26 // Forrás: MTI
A VEDAC sportolója, Minczér Albert 3000 méter akadályon kiesett a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon kedden.

 A 27 éves futó a leggyengébb idei eredménnyel (8:46.10 p) rendelkezett a 28 fős mezőnyben, így bravúrnak számított volna a döntőbe jutás. Az ötszörös magyar bajnok futamában az első körök után az élmezőnnyel haladt, ám azután fokozatosan és egyre jobban leszakadt. Láthatólag kínlódva, a nézők bíztató tapsától kísérve csaknem egy kör hátránnyal ért célba 9:32.13 perccel.  

"Az országos bajnokság óta görcsben van mindkét vádlim, az utolsó edzést már be sem tudtam fejezni" - nyilatkozott az MTI-nek Minczér Albert. Hozzátette: megfordult a fejében, hogy feladja, de az ilyen szenvedések is kellenek ahhoz, hogy az ember továbblépjen.

Minczérnek nincs szerencséje a világversenyekkel, a két évvel ezelőtti Eb-n is csapattag volt, de végül nem tudta vállalni az indulást.

vehirsport.hu
további cikkek
Negyedszer rendeztek hegyi ob-t atlétika Negyedszer rendeztek hegyi ob-t Idilli zöld környezetben, viszont annál nehezebb és küzdelmesebb pályán rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) közösen az idei hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot. ma 15:35 Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.