Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Atlétikai ob péntektől Székesfehérváron

2014. augusztus 1. 10:26 // Forrás: MTI
Péntektől vasárnapig Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban rendezik meg a 119. atlétikai magyar bajnokságot.

 Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy 2007 után lesz ismét ob Székesfehérváron. Hozzátette: a magyar atlétika legfontosabb versenyére kerül sor a hétvégén, amelyre 290 férfi és 255 női egyéni nevezés érkezett.    

A rendezés kapcsán megemlítette, hogy az ob a nemzetközi szakmai program változását követve lesz háromnapos és az időrendet is ennek megfelelően állították össze. Hozzátette: minden versenyszámban lesz selejtező és döntő is.    

Gyulai Miklós a rendező Alba Regia Atlétikai Klubról elmondta: olyan atlétikai élet folyik Székesfehérváron, amelyekre a magyar atlétika a következő években biztosan alapozhat. Kérdésre elmondta, a jövő évi, 120. magyar bajnokságot is "igen nagy eséllyel Székesfehérváron rendezik" majd.    

Mészáros Attila, Székesfehérvár ifjúsági tanácsnoka emlékeztetett arra, hogy az atlétikai centrum átadásakor a városvezetés hármas célt tűzött ki: az atlétáknak otthont és a tömegsportnak helyszínt biztosítani, valamint nemzetközi szintű versenyeket rendezni. Néhány hónappal a nyitást követően mindhárom cél teljesült, és rövid időn belül a harmadik nagy versenyt rendezik a Bregyó-közi sportcentrumban a Gyulai István Memorial és az öttusa Európa-bajnokság után.

Hirt Károly, az ARAK elnöke jelezte, hogy az újabb nagy verseny megrendezésével is szeretnék meghálálni a kormány és az önkormányzat bizalmát, amelyet a klub irányában tanúsítottak a létesítmény megépítésekor. Megjegyezte, hogy a magyar bajnokság egyben a klub megújulását is reprezentálja, ekkor mutatkozik be ugyanis a megváltozott logó és arculat.

A jövővel kapcsolatban megemlítette, hogy legfontosabb céljuk Magyarország első atlétikai utánpótlás akadémiájának felállítása.    

A versenyen induló atléták közül a tavalyi fedett Eb-n negyedik Baji Balázs (110 méteres gátfutás) elmondta, hogy Székesfehérvár ideális helyszín a kimagasló eredmények eléréséhez. Az Eb-bronzérmes Kiss Dániel (110 méteres gátfutás) kiemelte: nem úgy alakult eddig a szezonja, ahogy tervezte. Olyan eredményben bízik, amellyel indulási jogot szerezhet a két hét múlva kezdődő zürichi Európa-bajnokságra.    

Az ob-n a legnépesebb versenyszám 29-29 indulóval a férfi 100 és 200 méter, illetve 26-26 indulóval a női 200 méter és a férfi 5000 méter lesz. A bajnokságon 19 férfi és 17 női váltó áll rajthoz.

Az ob-n indul az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián, a nemrég visszatért diszkoszvető Kővágó Zoltán, valamint a múlt héten rendezett junior világbajnokságon ezüstérmes kalapácsvetők, Gyurátz Réka és Pásztor Bence is dobókörbe lépnek.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.