Az időjósok és az előzetes várakozások ellenére gyönyörű idő, napsütés és meleg fogadta a résztvevő közel hatszáz versenyzőt. Hosszútávon Blazsó Márton indult, aki kategóriájában és összetettben is aranyérmet zsebelt be, rövidtávon a felnőttek közt Hornung András a 8, Kuntár Bence a 12, Lehoczky Szilveszter a 46. helyen ért célba, míg a sérüléséből éppen felépült Takács Balázs az U19-es mezőnyben 12. helyen futott be. Sajnos Becker János egy nagyon jó rajtot követően súlyosat bukott és csuklótörést szenvedett, s feladni kényszerült a viadalt.
A pálya a budai hegyeknek köszönhetően meglehetősen keményre és változatosra sikeredett: lankás, homokos domboldaltól kezdve a macskaköves, betonos és meredek emelkedőkig volt minden, ami szem-szájnak ingere.
Blazsó Márton: „Bringaszponzorom (Kross) az esemény egyik fő támogatója, ezért kötelességem volt a Buda Maratonon indulni. Eddig ezelőtt csak egyszer voltam ezen a versenyen, mert elég stresszes a rengeteg elágazás közt megtalálni a megfelelő irányt, és túl rövid egy maratonhoz (még XCO-hoz is). Idén nem is gondolkoztam győzelemben, csak azon, hogy a rendkívüli helyismerettel rendelkező riválisaimhoz képest, akik gyakorlatilag itt edzenek, hogyan redukálhatom minimálisra a hátrányom. Arra jutottam, hogy a leghosszabb emelkedőn megpróbálok minél nagyobb előnyt kiharcolni és onnantól óvatosan.
A rengeteg turista miatt, egyszerűen szinte lehetetlen, jó versenyt rendezni, mert leszedik a szalagokat, kutyákat, kisgyerekeket kell megállás nélkül előzgetni (még a két felvezető motoros ellenére is). Ugyan jó úton haladunk, hogy a bringás kultúra meghonosodjon, de még nagyon messze vagyunk az ideálistól.
Az egész verseny úgy indult, mint egy Tarantino-film: a két hurokból az elsőn minden rendben ment, mindenki a pályán haladt, majdnem egy perc előnyt össze tudtam is szedni, de a második hurokban, kezdődött a rémálom. Hamar láttam a felvezető motorosokon a tanácstalanságot és a pályát kapkodva jelölő, szalagozó rendezőket. Pár túlfutás és bizonytalanság után aztán csak sikerült eltévednünk Ferivel, a motorossal. Feri sokkal idegesebb volt, hogy nem lát jeleket és jobban káromkodott, mint én. Az egész úgy nézett ki kívülről, mintha egy bringás fogózna egy motorossal a Budapest melletti dombokon. Egy-két perc után végül megtaláltuk a pályát, ekkor már második voltam, de hamar beértem Buzsót, aki nagyon előzékenyen azt mondta, hogy előreenged, és nem akar lenyomni, mert úgyis én volnék a jobb. Arra már nem emlékszem, hogy válaszoltam-e valamit, de a gondolataimban egyértelműen az volt, hogy utálok így versenyezni, nyerni.
Aztán a sors megoldotta, mert Buzsó defektet kapott a vége előtt nem sokkal, pont ott, ahol szurkolói álltak, rögtön tudott, kereket cserélni. Így mindkettőnk nyomhatta, ahogy tudta, mindkettőnknek, hasonló hátránya volt. A cél előtt azért volt még egy csavar, mert nekem sikerült még egyszer eltévednem úgy, hogy gyakorlatilag már láttam a célkaput, Zsolti megint megelőzött. Szóval megmásztam még egy „extra" dombot, aztán légvonalba visszakanyarodtam a célkapuhoz és a réten át befutottam első helyen. Ugyanis Buzsó vagy várt rám, mert ő sem akart így nyerni, vagy az utolsó kanyar, amit kihagytam pont annyival volt hosszabb, hogy épp bejöttem előtte. Nem tudom, nem is érdekel. Most kivételesen örültem, hogy a kupán kívül nem volt más díjazás, mert nem tudom, hogy osztottuk volna el. Egy biztos: a dobogósok közül én mentem a legtöbbet és a leggyorsabb átlaggal. "
Hornung András: „Az előző heti palotai szerencsétlenség után kicsit félve indultam útnak a Buda Maratonra, de az időjárás kiváló volt a versenyzéshez. Még az azt megelőző napokban is esőzések voltak, ám a pályán csöppet sem látszott meg, alig néhány tócsával találkoztunk, és az ösvények is szárazak voltak.
A rajt után megkezdődött az őrület, a reptér teljes szélességéből egy nyomsávra terelték a bringásokat, így minél jobban igyekezni kellett, nehogy beszoruljak a tömegbe. Sok hosszú mászás volt, amiben leginkább fejben kellett ott lenni, de ezzel sem volt baj, így lendületesen tudtam haladni, megelőzve sok versenytársat. Lejtős szakaszokból és durva ösvényekből sem volt hiány.
A folyamatos felkészülésnek köszönhetően az ötven felnőtt férfi induló közötti 8. helyezést nem tartom rossznak. Következő támadás a 11-i Vértes Maratonon.”
Takács Balázs: “Jól éreztem magam a verseny közben, a rajt miatti hajtást hamar ki tudtam pihenni és újra rákapcsolni, viszonylag az elején, a korosztály 4. helyén haladtam. A verseny kétharmadánál felütöttem a hátsókereket, így defekttel, tolva értem el a célig.”
Kuntár Bence: “Ha május elseje, akkor Buda Maraton. Három nappal a verseny előtt kitaláltam, hogy milyen jó lenne menni, mert úgy emlékeztem, hogy élvezetes a pálya és rég jártam már MTB versenyen. Sérülése után először, Balázs is kedvet- és engedélyt kapott a bokájának és közelmúltban megjött CTM bringájának teszteléséhez.
A reggeli találkozóról meglepően keveset késtem, az út közben felmerülő igényeket és problémákat is gyorsan megoldottuk, így rövid gurulgatás után szinte a rajtapátia állapotában álltunk a startvonalon. Pár perc múlva megindult az őrült nyomatás, amit még sikerült viszonylag jól átvennem, az első boly végén támadtam meg az első emelkedőt. Itt kezdődtek a gondok, ugyanis a tinglitangli gurulások és a városi közlekedés nem sok hatással voltak a keringési rendszeremre, ezért innentől kezdve csökkentett módban mentem. Lefelé és a sík részeken élveztem a bringázást, de felfele a rajtnál okozott sokkszerű terhelés terrorban tartotta testem, úgy is lehet fogalmazni, hogy szörnyen lassú voltam. A köves, technikás emelkedőt kedveltem, sajnos a környezetemben levő sporttársak kevésbé, de legalább ott sem szakítottam szét magam.
A második frissítőpont után kezdtem magamhoz térni, valamennyire haladt is a szekér és, hogy izgalmakban ne legyen hiány, egy darázs is beszállt az aláöltözőm alá. Részben ezért, részben a lábaimban még mindig tengő tejsav miatt, az első kör végén begurultam a célba. Sajnos Becker Jani nagyot esett és eltörte a csuklóját, de hősiesen viselte a következményeket, egy rossz szó nélkül. Balázs defektet kapott, gyalogtúraként tolta a táv utolsó harmadát.”
Lehoczky Szilveszter: „Nagy várakozással indultam el életem első Buda Maratonján, mivel sokan mondták, hogy egy rövid, de annál technikásabb pályával állunk majd szemben. Közvetlenül a sorakozó előtt pár perccel valami állat úgy gondolta, hogy mindenképpen az én véremre fog pályázni, ezért nyakon csípett. A rajtom egész jól sikerült az előző versenyekhez képest, Andrisnak és Bencének a hátát láttam egy ideig, viszont a reptérről lekanyarodva a vizesároknál olyan tumultus keletkezett, hogy kicsit megakadtam, de sikerült gyorsan visszazökkeni a menetbe, így nem keseredtem el.
Sajnos a verseny negyede után nem sokkal egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a hátsó kerekem kicsit többet csillapít, mint szokott, lepattantam és észre ettem, hogy bizony összetalálkoztam a kerékpárosok egyik leggonoszabb ellenségével, a királydinnyével. Mivel olyan szerencsétlen szakaszon történt mindez, hogy a bokroktól nem tudtam félreállni megszerelni, így a következő kb. 800 métert tolva/futva tettem meg az emelkedő tetejéig. Maga a szerelés három perc alatt megvolt, viszont előtte nagyjából 15-20 percembe került, hogy legyen helyem és ne tartsam fel a sort.
Szerencsémre egy jó kemény lejtőzés vette kezdetét ezután, ahol nagyon elememben éreztem magam, sikerült is pár embernyit visszalépni, majd egy nagyon kemény, meredek mászás jött, aminek a vége laposabb volt, viszont köves. Innen megláttam ez első frissítőpontot, gyorsan kiittam a kulacsom maradékát, és nyújtottam a hölgynek, aki el is vette a kezemből, viszont a megszokott teli kulacs izotóniás ital helyett csak másfél deci vizet kaptam, azzal a válasszal, hogy ennyi van. Nem volt mit tenni, tovább folytattam az utamat, gyorsan betoltam egy isogélt és egy energiaszeletet, hogy azért ne éhezzek, viszont öt kilométerrel arrébb, a Hármashatár-hegy csúcsa előtti utolsó párszáz méteren ez már kevés volt, így csak tolni bírtam, de szerencsémre a tetején finom friss és hideg izotóniás ital várt a frissítőn. Innen hideg vízzel az arcomba, banánnal és citrommal a számban indultam el lefelé a rendkívül gyors, igazi lejtős szakaszra, ahol jó sok embert sikerült még megcsípnem. A verseny számomra inkább olyan macska-egér játékba ment át, de nagyon élveztem, gratulálok a szervezőknek a színvonalas rendezvényért!”
