Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Sikeres mountain bike verseny

2014. április 8. 21:57
Óriási érdeklődés mellett, rendben lezajlott a VKE-Nelson által asárnap, Veszprémben rendezett területi mountain bike diákolimpia.

Az időjárás is a verseny százhetven résztvevője mellé állt, ugyanis délután a város egyik felén jégeső volt, a helyszín mégis megúszta néhány sötétebb felhővel.

A területi diákolimpiát háromhetes program előzte meg, melynek keretében a helyi általános iskolákban kiválasztották azokat a gyerekeket, akik részt vehettek a versenyen.

– A teljes rendezvényt önerőből valósította meg az egyesületünk, amit a tagok erőforrásaival egészítettünk ki. Ennek ellenére nagyon sikeresnek tartom és a csapatunk nevében kijelenthetem, hogy maximálisan megérte a fáradozást, hiszen közel kétszáz gyereknek biztosíthattunk lehetőséget kerékpárversenyzésre. Úgy gondolom, hogy ez elengedhetetlen lépése volt ahhoz, hogy a junior csapatunk lendületet vegyen – értékelt Tóth András, a viadal főrendezője.

A megmérettetés először az ügyességi verseny teljesítésével kezdődött – ahol harmadik osztálytól hatodikig egyenkénti indítással mérték fel a gyerekek ügyességét –, majd a délelőtt második felétől a körversenyre került sor. Itt már osztályonkénti és nemenkénti bontásban, tizenöt-harmincfős létszámú mezőnyben indultak a gyerekek.

– Sok ígéretes versenyzőpalántát láttam a mezőnyben, akiknek mindenképp érdemes lesz komolyan venni a mountain bike versenyzést. Akinek ily tervei vannak, azoknak jó hír, hogy jövő héttől már indulnak a veszprémi edzések is – mondta el Bokros Manassé, az utánpótlás projekt vezetője.

Eredmények, fotók és edzésinformációk ITT találhatók.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.