Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Remekeltek a veszprémi atléták a mezei futó ob-n

2018. március 20. 17:07
A Sportolj Velünk SE lett az ország legeredményesebb sportegyesülete, a VEDAC férfi csapata pedig a csapatok összevetésében állhatott dobogóra.

Múlt szombaton Kecskeméten rendezték az országos mezei futó bajnokságot, melyen városunk mindkét atlétikai egyesülete szép számmal képviseltette magát. A futóknak a kiszabott tereptáv mellett az igencsak téliesre fordult időjárással is meg kellett küzdeniük: esős, szeles, hideg idő várt a közel félezer sportolóra.

Badis AnissaBadis Anissa

Az Sportolj Velünk SE futói nem aprózták el a sikereket: első mezei országos bajnokságukon rögtön magukhoz ragadták az ország legeredményesebb egyesületének járó vándortrófeát. Varga Gréta harmadik, Tóth Márton ezüstérmes lett – mindketten a serdülők korcsoportjában remekeltek. Szintén egyéniben állhatott a dobogó harmadik fokára Nick Márton utánpótlás korosztályú futó.

A csapatok rangsorolásában sem maradt el az éremeső: az SVSE serdülő fiú- és leánycsapata is bajnoki címnek örülhetett, míg az ifjúsági fiúcsapat ezüst-, az újonc fiúk pedig a bronzéremmel gazdagodtak.

Az SVSE csapatának egy részeAz SVSE csapatának egy része

A VEDAC ötödik helyen végzett a csapatok összesített rangsorában. A felnőtt férfiak mezőnyében azonban a dobogó is összejött: A Kovács Tamás, Fonyó Sándor, Koszár Zsolt trió a harmadik helyet szerezte meg.

Véget ért az országos liga verseny is, melynek az országos bajnokság volt az ötödik, záró versenyszáma. A felnőttek között Bertalan Renátó és Badis Anissa bronzérmesek lettek (mindketten VEDAC), az ifjúságiaknál Zsetnyai Ákos (SVSE) az első helyen végzett. A serdülőknél három érmet is bezsebelt az SVSE: Tóth Márton és Varga Gréta második, Koncz Kata pedig a harmadik helyen zárt összetettben.

Zatkalik Dániel
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.