Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Jól kezdett a Komló, de nem volt kérdéses a veszprémi siker

2018. március 18. 17:42
Tíz perc játék után négy góllal vezetett a vendéglátó Komló, Vranjes mester aztán időt kért, a Veszprém fordított, majd simán nyert vasárnap a férfi kézilabda NB I-ben.

Az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság 21. fordulójában a listavezető Telekom Veszprém az ötödik helyezett Komlóhoz látogatott, ahol telt ház és remek hangulat fogadta a feleket. Az őszi „odavágón” a bakonyiak kiütéses győzelmet arattak (32-17), s természetesen ezúttal is mellettük szólt a papírforma.

Ljubomir Vranjes sérülés miatt továbbra sem számíthatott William Accambray, Győri Mátyás és Nagy László játékára; Dragan Gajic, Dejan Manaszkov és Momir Ilic pedig taktikai okokból nem került be a tizenhatos meccskeretbe.

A horvát Granic védéseivel indult a találkozó, aki Tönnesen és Nenadic kísérletet is hatástalanítani tudta. Obradovic góljára Nenadic, Grünfelderére pedig Lékai válaszolt, majd a házigazda tudott kettővel meglépni (5. perc: 4-2). Tönnesen kétszer is betalált, de a balszélső Markovic és Granic kapus vezetésével továbbra is őrizte kétgólos fórját a „bányász” (8. perc: 6-4).

Markovic második hetesét már védte Alilovic, Nenadic pedig pontos lövéssel csökkentette a különbséget. Egyenlítés helyett azonban az extázisban kezdő Komló lépett meg, Gebhardt, Obradovic és Markovic is megzörgette a hálót, miközben Granic bravúrt bravúrra halmozott (11. perc: 9-5).

Vranjes mester időkérése aztán új mederbe a találkozót: együttese rendezte védekezését, aminek köszönhetően Alilovic is rendre hárítani tudott. Támadásban is növelte a tempót az éllovas, Lékai, Marguc és Nilsson jóvoltából egyre csökkent a különbség. Grünfelder törte meg együttes hosszú gólcsendjét, de ő sem tudott változtatni a meccs képén. Hiába kért időt Kilvinger Bálint, szlovén légiósai – Marguc és Blagotinsek – révén fordított a címvédő (21. perc: 10-11).

Fotó: Vörös Dávid - handballveszprem.huFotó: Vörös Dávid - handballveszprem.hu

Gebhardt még egalizált, ám a hajrában a vendégek akarata érvényesült. A Veszprém jól védekezett, Alilovic könnyedén szedte le a kapujára tartó labdákat, a gyors kontrák végén pedig Marguc és Ugalde lőtt biztos kézzel. Zsinórban ötször landolt a komlói kapuban a játékszer, a 12-16-os félidei állást aztán Gebhardt állította be.

Jamali és Ugalde találatával kezdődött a második felvonás, a túloldalon pedig Jerkovic és Gebhardt volt eredményes. Mindkét fél sok technikai hibát vétett, kissé hektikussá vált az ütközet. A Vranjes-csapat ebben a periódusban nem tudta növelni előnyét, a 38. percben is négy volt közte (16-20).

Jamali nagy kedvvel és pontosan tüzelt, ahogyan Ugalde is, aki öt lövésből öt gólnál járt. Jerkovic és Gebhardt hozott össze egy szép „kínait” a vendéglátónak, Granic pedig főnixmadárként feltámadva védett kétszer is. Az összecsapás utolsó harmadára Mikler érkezett, aki védésekkel mutatkozott be. Ancsin is feliratkozott a gólszerzők közé, először ment héttel a Telekom (46. perc: 18-25).

Ismét időt kértek a komlóiak, akiknél Selymes állt a gólvonal elé, de hatnál közelebb így sem tudtak lopódzni. Az utolsó tíz percbe lépve Mikler védte Hoffmann hetesét, Jamali pedig szép cunderrel növelte nyolcra a differenciát. Huesmann talált be, majd gyűjtötte be alakulata első kisbüntetését.

A meccs finisében Borzas is beállt, aki két szép gólpasszt adott Nilsonnak (55. perc: 21-30). Hoffmann találata után – Marguc és Ugalde előadásában – a Veszprém is véghez vitt egy szép „kínai” figurát. Sunajko és Gebhardt révén aztán kozmetikázták az eredményt a baranyaiak, ám a végén a mieink örülhettek. S nemcsak a győzelem miatt, hanem azért is, mert a tizennyolc esztendős Borzas is eredményes volt hétméteresből (24-32).

Férfi kézilabda NB I, 21. forduló:
Sport36-Komló–Telekom Veszprém 24-32 (12-16)
Komló, 900 néző. Vezette: Asztalos, Bárkányi.
Komló: Granic – Gebhardt 6, Obradovic 3, Katzirz, Jerkovic 1, Grünfelder 2, Markovic 6 (1). Csere: Selymes, Szabó M. (kapusok), Sunajko 2, Huesmann 3, Wéber, Kovács M., Szögi, Hoffmann 1, Marcsek. Vezetőedző: Kilvinger Bálint.
Veszprém: Alilovic – Marguc 5, Tönnesen 2, Nilsson 3, Lékai 3, Nenadic 2, Ugalde 8. Csere: Mikler (kapus), Schuch, Terzic, Blagotinsek 2, Ancsin 1, Jamali 5, Sulic, Borzas 1 (1), Ligetvári. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/1, ill. 1/1.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.