Sikerre törtek

  • Hoya-Pannon Egyetem Veszprém
  • 2018.03.17
  • 10:16
  • veszpremkosar.hu
Egy hét alatt nagyot fordult a világ a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémmel, kosárlabdázóink pénteken a szezon egyik legjobb játékát adták elő az NB I/B Piros csoportban; dicséretet érdemelnek, mert motiváltak voltak, akaratosan és egyúttal okosan pattogtattak.

A hazaiak hosszú idő után a legerősebb játékoskeretükkel veselkedtek neki a rangadónak, amit a „négynapos hétvégén” szépszámú nézősereg tekintett meg. Körtélyesi Gergelyéknek kellett is a biztatás, egyrészt az előző – idegenbeli – fellépéseiken, nem túl fényes műsorral szolgálva elhasaltak, másrészt a fővárosiakkal szemben volt törlesztenivalójuk, lévén, ősszel „elgáncsoltak” bennünket. Feszült, ideges hangulatban kezdődött a bajnoki, eleinte szabálytalanságokat és elpuskázott kísérleteket lehetett feljegyezni, majd a helyi kedvencek megtörték a két és félperces gólcsendet. Az első duplájuktól lábra kaptak (5-0), mivel a szigorú védekezésükkel megfojtották a budapestieket, – a megszerzett labdákkal; a másik térfélen – könnyű kosarakkal jelentkeztek (9-0). Ám csak látszólag volt egyszerű a recept, a hibákra kényszerített ellenfél öt perc után „észhez tért”, a sportolói megtalálták az utat a hátul mindazonáltal remek dolgokat bemutatott egyetemisták gyűrűje felé (13-6). A sok személyi hibát felíratott Körtélyesiék később is kézben tartották a derbi irányítását, mert bár az ellen próbált felzárkózni (15-8), ha arról volt szó, újra húztak egyet a gyeplőn (21-11).

Fotók: foto24.hu

A második negyed is zaklatott mederben indult, ám – szerencsére – a veszprémieknek előbb sikerült megnyugodniuk, Kovács Soma és Hegedűs Gergely triplájával viszonylag jelentős előnyt harcoltak ki (33-20). Minden jel arra utalt, hogy gárdánk lerázza magáról a közelmúltbeli vereségek – s gyatrább prezentációk – terheit, ráadásul a pályán történtek a publikum tetszését is elnyerte. Miközben a szurkolók azon gondolkodtak, hogy a csapatuk az elmúlt hetekben miért nem tudott így játszani, a piros-kékek ismét felébredtek a Csipkerózsika álmukból; a képzeletbeli karosszékükben hátradőlt HOYA-mezeseken hamar „hoztak” kilenc pontot (33-29). Mérész-mester rögtön időt kért, mondván, az övéi ne vegyék lazára a figurát, ám az immár jobban dobott Boros Márkék rendre megbontották a bakonyi falat, és ha kedvük szottyant, távolról is betaláltak (34-36). Sajnos a mieink a – bírókkal szembeni – reklamálásaikkal lélektani hátrányba kerültek, nem elsősorban a játékra koncentráltak; mentségükre legyen mondva, hogy nem igazán beszélhettünk hazai pályáról. Erre utalt, hogy a nagyszünet előtt Körtélyesi, Helmeczi András és Simon László is négy faultnál járt – a sípmesterek szerint szinte mindegyik megmozdulásuk „rendellenes” volt (36-38).

A fordulást követően Nebojsa Pavlovic vette vissza a vezetést, utalva arra a mérkőzés előtti „szólamra”, hogy nincs más választásuk, mint a győzelem (42-38). Gyorsabban, de mégis figyelmesebben tettek-vettek a Mérész-tanítványok, akik mind inkább uralták a palánk alatti területeket, vagyis ráleltek a korábban elveszetnek hitt fonálra (50-43). Nem volt rossz a színvonal, csakhogy a lendületes pillanatok sorába azért csúsztak hibák (…a hazaiak összesen kilenc büntetőt hagytak ki). Szép lassan megint elhúztak Pável Dánielék, akik óriási elszántsággal vetették magukat a küzdelembe (54-46). Érezhető volt, hogy a fölénybe került vendéglátók taktikailag alaposan felkészültek a vetélytársból, s az is fontos volt, hogy a nagy harcban számíthattak a másikra (61-47).

Tizenkét pontos HOYA-vezetésről indult a záró felvonás – ez a mai kosárlabdában nem számít különösebben nagy eltérésnek, ám az eseményeket látva, azért némiképp nyugtatólag hatott. A fegyelmezett veszprémiek a folytatásban újabb kosarakkal stabilizálták a helyzetüket, s mivel kezdtek még jobban elhúzni, néha már élvezték is az összecsapást (67-49). A lefújásig huszonegy labdát eladott rivális mindezt nehezen viselte, sok szabálytalansággal tördelték a meccset, de ezen tervük nem zökkentette ki a mieinket, lévén, mindenki beletett valamit a közösbe (73-56). A végén erőlködés nélkül növelték az előnyüket az erejükkel elkészült akadémistákkal szemben. A lepattanó-csatában is diadalmaskodott veszprémieknél a hajrában Pavlovic vitt színt a játékba (77-58), majd az utolsó percekre becserélt Bagó László osztotta magára a főszerepet, aki a hívek nagy tapsa közepette hirtelen berámolt hat pontot. A hazaiak a korábbi gondjaik dacára megőrizték a második helyüket a blokkban; ezúttal rend volt a fejükben, harcosan védekeztek és mindvégig a sikerre törtek.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 22. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Vasas Akadémia 83-61 (23-14, 13-24, 25-11, 22-12)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Válé, Lövei, Major.
Veszprém: Helmeczi 2, Balázs, Pavlovic 18/3, Hegedűs 17/3, Körtélyesi 11. Csere: Simon L. 6, Pável 6, Kovács S. 9/3, Lógár 3, Schéda 5/3, Simon M., Bagó 6. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Vasas: Moravcsik 13/6, Katona 3/3, Boros 11, Andrássy 2, Völgyi 13. Csere: Csík 2, Kovács B. 6, Sólyom 6/6, Kelenföldi 5/3, Steier. Vezetőedző: Faragó Péter.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – A srácok most bebizonyították, hogy hatalmas szívük van, de a színvonalas mérkőzésen többször is tanújelét adták annak, hogy tudnak szépen és okosan is kosárlabdázni. A második félidőben tényleg jól játszottunk.

Tabella
Férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport
1. OSE Lions 47
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 46
3. Nyíregyháza Blue Sharks 44
4. Tehetséges Fiatalok Basketball 43
5. PVSK-Kronosz Kiadó 41
6. Vasas Akadémia 41
7. Nagykőrösi Sólymok KE 39
8. MEAFC 38
9. MTK Törökbálint 38
10. Budapesti Honvéd SE 37
11. Calle Pubfood Békés 34
12. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 33
13. Bonyhádi KSE 33
14. Vásárhelyi Kosársuli 32
utolsó módosítás 2018. április 17. 13:20
tovább »