Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Tízzel nyert Tatán a Telekom U20

2018. március 11. 12:03
A remek szériát produkáló Telekom utánpótlása Tatán is magabiztosan győzött a másodosztályú kézilabda-bajnokság szombati játéknapján.

Öt mérkőzés, négy győzelem és egy döntetlen. Ez volt a Telekom Veszprém U20-as csapatának mérlege szombat délutáni fellépésük előtt, amikor is a kiesés elől menekülő Tata együtteséhez látogatott. Volt miért törlesztenie a mieinknek, hiszen a két csapat őszi randevúján a tataiak győztek 22-25-re a „kis Telekom” otthonában.

Archív fotóArchív fotó

Kiegyenlített játékot hozott az első tíz perc (5-6), a mieink szokás szerint rohantak, s igyekeztek gyors lefolyású akciókat építeni. Hol egy, hol két góllal ment a Veszprém a folytatásban (12-14), a félidő vége előtt azonban sikerült robbantani: 1-5-ös szériával lógott meg Gulyás István legénysége (13-19).

Fordulást követően sem változott a meccs képe, a mieink nem csak gyorsabban, pontosabban is kézilabdáztak, s így rendre gyorsindításokból vezethettek akciót. Az utolsó tíz percre már plusz tíznél fordultak a mieink, amely előnyt sikerült is megőrizni a lefújásig (25-35).

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 19. forduló:
Tatai AC–Telekom Veszprém U20 25-35 (13-19)
Tata, Güntner Aréna, 120 néző. Vezette: Kovács, Wenzel.

Edzői értékelés

Gulyás István: – Kiválóan, nagyon okosan és precízen kézilabdáztunk hatvan percen keresztül. Tettük mindezt úgy, hogy csak tizenkét hadra fogható játékossal utaztunk Tatára.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.