Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tavaszköszöntő futóversenyre invitál a VEDAC

2018. március 9. 13:57 // Forrás: VEDAC
Tavaszköszöntő futóversenyt szervez a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) március 11-én, vasárnap a Betekints-völgyben 10 órai kezdettel.

A rendezvény mottója: Futás korhatár nélkül. Éppen ezért, felkészültségük szerint, három távon várják az indulókat. A legrövidebb szakasz 1300 méter, amit bárki képes teljesíteni, futva kocogva, vagy akár tempósabb gyaloglással is. Az amatőr férfi és női indulók mellett a 2006-ban, vagy később született gyerekek számára is remek lehetőség 10 órakor rajtoló verseny.

– A 2600 méteres szakasz két körből áll majd, ide várjuk a 2003 és 2005 között született fiatalokat, valamint az amatőr felnőtt futókat is. A rajt ideje: 10.20 óra. – tájékoztatott a szervező klub.

– A leghosszabb távon, az előrejelzések alapján, remek mezőny gyűlik össze. Az 5200 méteren versenybe száll a legjobb helyezésekért klubunk két kiválósága is, az olimpikon Kovács Tamás és a korosztályos országos bajnok, Bertalan Renátó. Rajtuk kívül meg kell még említeni egyesületünk új igazolását, a többszörös magyar bajnok Koszár Zsoltot, aki ugyancsak esélyes a dobogóra – tudtuk meg Németh Attilától, a VEDAC ügyvezető igazgatójától. Az 5200 méteres erőpróbát 11 órakor indítják útjára.

Valamennyi célba érkező egy befutó csomagot kap, emellett a Völgy büfében meleg teával, gulyáslevessel, sült kolbásszal várják a résztvevőket.

A legfrissebb előrejelzések szerint erősen felhősen lesz az ég vasárnap, ám ettől függetlenül folytatódik a felmelegedés és 10-12 Celsius fokra számíthatunk a délelőtti órákban – tudatta portálunkkal Németh Attila.


vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.