Madarász: 2018 legyen a fejlődés éve!

  • Madarász János
  • 2017.12.21
  • 06:00
Az 1. Futsal Club Veszprém trénere blogjában azt fejtegette, együttese miért teljesített hullámzóan az elmúlt időszakban.

Bőny–Veszprém 1-0, Veszprém–Dunaferr 4-3, Aramis–Veszprém 6-5 h.u. (kupa), Veszprém–Aramis 5-1, DEAC–Veszprém 7-4. Miért?

Ez az utolsó öt mérkőzésünk eredménysora. A játék neve számunkra lehetne fekete-fehér. Kegyetlen kiszámíthatatlanok vagyunk. Ha jó napunk van, akkor jaj az ellenfélnek, ha nem, akkor jaj nekünk. Mindegy ki a rivális, mert mi bármire képesek vagyunk. Vereséget szenvedünk, amikor nem várjuk, győzelmet aratunk, amikor nem várjuk.

Most többen az okokat kérdezhetik meg tőlem. Számomra egyértelmű: a fejek nincsenek rendben! Ha nem tudod érvényesíteni azt, amiért dolgozol, akkor nem minden esetben a képességekben kell keresni a hibát. Oké rendben, nem profi játékosok alkotják a csapatunkat, de az azért elvárható lenne, hogy legalább profiként gondolkodjanak. Na, de mi erre képtelenek vagyunk. Nem elég, hogy meg kell küzdenünk az ellenféllel, magunkkal is harcolnunk kell. Bár érteném ezt. Gyerekeknél még érteném, de felnőtt embereknél nehéz megérteni bizonyos dolgokat.

Egy csapat nem lehet sikeres, ha elfelejt dolgokat. Ha nincs meg bennünk az, ami alap kellene, hogy legyen, akkor mit szeretnénk magunktól!? Ha nincs meg bennünk a becsvágy, ha nincs meg bennünk a sportágunkért a megfelelő alázat, ha nincs meg bennünk az egymás iránti tisztelet, akkor mit akarunk elérni!? Miért érezzük azt, hogy egy csapatsportágat külön-külön kell megvívnunk. Miért nem akarunk eggyé olvadni? Miért nem akarjuk a másik gyengeségeit megérteni? Miért elégedünk meg azzal, amik vagyunk? Miért nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy elérjük azt a célt, amit szeretnénk? Miért kell mindig tükröt tartanom a játékosaim felé? Miért nem értjük meg, hogy mindenki kell a sikerhez? Miért a kifogásokat keressük, miért nem a megoldást?

Annyi kérdést fel tudnék még tenni, de nem teszem, mert akkor az egész blog csak kérdésekből állna. Én nem tudom, hogy mi, magyarok – tisztelet a kivételnek – hol rontjuk el. A szerb, szlovák, ukrán, horvát mindig több szeretne lenni. A magyar meg csak úgy csinálja, mintha több akarna lenni. A magyar nagyon gyorsan elhiszi magáról, hogy sztár, a külföldi meg eltipor, amikor szembe találjuk magunkat vele. Ők valahogyan másképpen gondolkodnak és sokszor nem értjük, miért történik ez meg velünk. Először mindig magunkat kell legyőzni, s csak utána fogjuk az ellenfelet felülmúlni.

Ha minden téren normálisan készülsz, legyen az magánélet vagy edzés, akkor a sikerek is megtalálnak. Addig csak távolról figyelhetjük, hogy más lesz sikeres. Akarjunk változni, akarjunk fejlődni, mert másképpen csak átlagosak maradunk! S itt most nem csak a veszprémi futsalosokra gondolok. A következő év legyen a fejlődés éve, mert szeretném megérni azt, amikor a magyar futsal emelkedni fog klub- és válogatottszinten, de ezt csak akkor érhetjük el, ha a gondolkodásunk is változik!

Minden futsalrajongónak, játékosnak, edzőnek, vezetőnek, s még a játékvezetőknek is nagyon kellemes ünnepeket, s boldog újévet kívánok!

Továbbra is hajrá magyar futsal!

Madarász „Madi” János