Tovább javítanák a játékukat

  • Hoya-Pannon Egyetem Veszprém
  • 2017.10.25
  • 19:47
  • veszpremkosar.hu
Az egyre jobb formát mutató HOYA-Pannon Egyetem Veszprém október 28-án (szombat, 18.30 óra) tovább építené a sikersorozatát az NB I/B Piros csoportban, ám kosárlabdázóink tisztában vannak azzal, hogy a fővárosban nem lesz könnyű dolguk.

A mieink a minap megszerezték – zsinórban – az ötödik győzelműket a ligában, ezúttal pompás dolgokat mutatva a Hódmezővásárhelyi Kosársuli ellen érvényesítették az akaratukat (98-80). Az ellenfél csak percekig tartotta a lépést a helyi kosárlabdázás napját ünnepelt klubunkkal, amely három negyeden át közönségszórakoztató produkcióval szolgált. A bakonyiaknál csupán rövid időre állt meg a tudomány, a rivális ekkor magához tért, majd Körtélyesi Gergelyék még szigorúbb védekezésre váltottak, amiből könnyű kosarakat dobtak. Több mint harminc ponttal vezettek, erődemonstrációt tartottak és rossz döntésekre késztették az alföldieket. Ám ha csökkent a koncentrációjuk, teret engedtek a sok labdát eladott másik oldalnak. Ryan Cookék a záró felvonásban visszavettek a tempóból, már nem törték magukat, így nem érték el a szurkolók által „követelt” száz pontot.

A fővárosba látogat a Hoya

Az amerikai légiós egyébiránt szenzációsan teljesít a második helyezettnél: a blokk értékindex (29,17) és szerzett labda (4,33) kategóriáját vezeti, a gólpasszok (6,67) tekintetében harmadik, míg a pontdobóknál (17,5) a tízedik.

A leendő vetélytárs a Tehetséges Fiatalok Basketball Players, ők most – négy diadallal és két vereséggel – hatodikak a tabellán. Legutóbb kikaptak a Bonyhádi KSE otthonában (76-65), ám Budapesten kettő–nullával állnak, tehát nagyon oda kell figyelni a Beák Gábor, Szobi Dániel, Búzás Bence és Kerkai Ákos nevével fémjelzett közösségre.

– Hétvégén is nehéz csatára számítok, hiszen a TF-nek erős kerete van, melyben találhatók kiváló sportolók – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Egy szervezett gárdával mérkőzünk, de persze megpróbáljuk kihasználni a gyenge pontjaikat. Nyerni szeretnénk, ha kell, akkor ennek érdekébe apait-anyait beleadunk. Úgy vélem, folyamatosan lépdelünk előre, múltkor egészen jó periódusaink is voltak. Ám hiába jó a hangulat az öltözőben is, minden problémánkat még nem oldottuk meg. A héten is becsülettel tettük a dolgunkat, hogy tovább javítsuk az előadásunkat. Azt várom, hogy ugyanolyan keményen védekezzünk, mint az előző derbi jelentős részében. Szeretnénk fejben frissek lenni, kevesebb hibával játszani és a lepattanó-szedésben javulni. Fontos, hogy mindenki jól végezze a feladatát, de a sikerhez szenvedéllyel is kell kosárlabdáznunk.

Tabella
Férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport
1. OSE Lions 47
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 46
3. Nyíregyháza Blue Sharks 44
4. Tehetséges Fiatalok Basketball 43
5. PVSK-Kronosz Kiadó 41
6. Vasas Akadémia 41
7. Nagykőrösi Sólymok KE 39
8. MEAFC 38
9. MTK Törökbálint 38
10. Budapesti Honvéd SE 37
11. Calle Pubfood Békés 34
12. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 33
13. Bonyhádi KSE 33
14. Vásárhelyi Kosársuli 32
utolsó módosítás 2018. április 17. 13:20
tovább »