Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Felőrölték a Telekom fiataljait

2017. október 22. 19:19
Hiába kezdett remekül a Telekom Veszprém U20-as együttese a Tata ellen, a végjátékban a fizikálisan erősebb rivális maga javára tudta fordítani a meccset.

Szombat délután a Tatai AC együttesét fogadta a Telekom utánpótlás legénysége. A felnőtt játékoskerettel operáló vendégek a fordulót megelőzően mindössze egyszer tudtak nyerni. A Gulyás István–Tombor Csaba vezette Telekom U20 pedig két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a háta mögött várta másodosztályú kézilabda-bajnokság hatodik körét.

Lendületes játékkal kezdett a „kis Veszprém”. A mieink rendre gólra váltották a lopott labdákat, melynek köszönhetően 9-3-as állást mutatott az eredményjelző szűk negyedórányi játék után. A folytatásban védekezési szisztémát váltottak a vendégek, akik megpróbálták érvényesíteni fizikális előnyüket. A taktika beválni látszott, a szünetig mínusz egyre zárkózott a Tata (14-13).

archív fotóarchív fotó

Fordulást követően sem változott a játék képe, a mieink fáradni látszottak, s kisvártatva már a Komárom-Esztergom megyeiek őrizték az előnyt (17-19). Az U20-asok egészen a véghajráig lőtávolon belül maradtak, fordítani azonban nem maradt erejük ezúttal (22-25).

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 6. forduló:
Telekom Veszprém U20–Tatai AC 22-25 (14-13)
Veszprém, Tüzér utcai sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos.

Edzői értékelés

Gulyás István: – Szokásunkhoz híven remekül kezdtük a meccset. A folytatásban aztán kiütközött a két csapat közti fizikális különbség, s szépen lassan felőrölt minket ellenfelünk. Azon dolgozunk, hogy a jövőben a végjátékban is kellő koncentrációval játszanak a fiúk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.