Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Méltón ünnepeltek

2017. október 21. 8:35 // Forrás: veszpremkosar.hu
Egy pillanatig sem forgott veszélyben a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém újabb – zsinórban ötödik – sikere az NB I/B Piros csoportban, kosárlabdázóink a Hódmezővásárhelyi legyőzésével megerősítették második helyüket a tabellán.

A helyi kosárlabdázás napját ünnepelt hazaiak kellő energiával indították a találkozót, a bökkenő csak az volt, hogy az elején a vendégek előadásából sem hiányzott a lendület (7-4). Azonban a westernfilmek hangulatát idéző gólpárbajban csupán egy ideig tartották a lépést a mieinkkel, ugyanis a harmadik percben tizenhárom–hatot „írt” az eredményjelző-tábla. A másik születésnapos, Hegedűs Gergely a társaival együtt nem lassított, alig akartak hibázni; ráadásul a hátsó alakzatukon is szigorítottak (16-9). Közönségszórakoztató játékkal, rohanós tempókosárlabdával szolgáltak, úgy tűnt: az első negyedben dűlőre óhajtják vinni a dolgokat (22-9). Később kicsit lazítottak a gyeplőn, a szezonban eddig sérüléssel bajlódott Simon László is pályára lépett, hogy aztán a palánk alól szép góllal ragadtassa tapsra a híveket. Az igazsághoz tartozik, hogy közben a vásárhelyiek is magukhoz tértek, megnyugodtak és egy-két megmozdulásukkal bizonyították, hogy vannak ügyes alkalmazottjaik és nem szabad őket félvállról venni (25-16).

A folytatásban mindkét oldalon megállt kicsit a tudomány, több hibát jegyezhettünk fel, majd az egyetemisták a még agresszívabb védekezésükkel ismét megzavarták az ellenfelet (31-17). Körtélyesi Gergelyék példásan dolgoztak hátul, a megszerzett labdákkal pedig lehetőségük nyílt könnyű kosarakat dobni (38-18). A produkciójuk ekkor is duzzadt az önbizalomtól. Ilyenformán rossz döntések sorozatára késztették Vuk Pavlovicékat, akiknek a támadásait szinte megfojtották: nem csoda, hogy öt percig gólképtelenek maradtak. Természetesen az ősz legjobbja címre pályázó Ryan Cook is hozzátett „valamit a műsorhoz”, időnként úgy szlalomozott végig a parketten, hogy a kispadon ült cimborák is csak ámultak (44-22). Olyan érzése volt az embernek, hogy mikor a helyi kedvenceknek kedve szottyant, előhúztak a cilinderükből négy-öt pompás elemet, ám ha csökkent a koncentrációjuk, a vetélytársnak is teret engedtek (51-31). Noha állandósult a húsz pont körüli különbség, a kosársulisok a fordulás előtt némiképp magukra találtak és felzárkóztak (54-39).

A nagyszünetben a – délután kültéri műanyag B33-as pályát átadott és középiskolások viadalát rendezett – klub vezetői, a szurkolók vastapsa közepette elbúcsúztatták az aktív játéktól a nyáron visszavonult Kámán Tamást és Oltárczy Mátét, akiknek a tízes, illetve tizenegyes szerelése a tornaterem mennyezetére került. Olybá tűnt, a HOYA-mezesek nem adtak ki magukból mindent – de ez csak a látszat volt –, mégis jól muzsikáltak, nem altatta el őket a nagy előny, vagy a rivális csoportbeli helyezése (61-39). A temérdek labdát eladott alföldiek is kezdtek tisztában lenni azzal, hogy az esten nem rúgnak labdába mifelénk, lévén, Mérész-mester fizikálisan és mentálisan is jól felkészítette az övéit az ütközetre (65-42). A tanítványok a szigorú védekezésre helyezték a hangsúlyt, gyakran csapdába terelték a becsületükért küzdött vendégeket. Hegedűs és Cook szebbnél-szebb akciókkal vétette észre magát, ám a (támadó)lepattanókat szedett és személyi hibákat kiharcolt Kovács Soma előtt is illett kalapot emelni (72-42). Visszaesett ugyan a kombinatívabb bakonyiak mezőnyszázaléka (…a lefújásig tizenegy büntetőt hagytak ki), de az ellenhez képest így is más dimenzióban iparkodtak (76-42). A tripláiknak köszönhetően azért megrázták magukat, erődemonstrációt tartottak, bár a játékrész végén néhány könnyelműséget is megengedtek maguknak – más kérdés, hogy a „műsorba” ez is belefért (76-50).

Huszonkilenc pontos vezetésünkről indult a záró etap, majd abból a vásárhelyiek hamar hatot lefaragtak (81-58). A mieink alaposan visszavettek a tempóból, már nem mentek olyan elánnal, viszont a fölényükhöz így sem fért kétség (88-60). A vereségbe beletörődött Nemanja Gajicék mindazonáltal éltek a sansszal, azzal, hogy a veszprémiek már nem törték magukat, ha úgy tetszik: nem adták olcsón a bőrüket (88-66). Kihasználták a mieink hibáit, figyelmetlenségeit, csakhogy ez nem osztott, nem szorzott, hiszen a kilátogatottakat kizárólag az érdekelte, hogy Cookék eljutnak-e száz pontig (94-72). Végül ha nem is szaladtak, de araszoltak az áhított határig, ám a mérkőzésen ezen tervük nem vált valóra – ráadásul a lepattanó-csatában diadalmaskodott másik oldal húszon belülre jött. Persze, mindig ez legyen a legnagyobb baj.

Kosárlabda NB I/B, Piros csoport, 6. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Hódmezővásárhelyi Kosársuli 98-80 (27-17, 27-22, 27-13, 17-28)
Veszprém, 500 néző. Vezette: Esztergályos, Tóth, Sabáli.
Veszprém: Cook 25/9, Lógár 11, Kovács 28/9, Hegedűs 15/6, Körtélyesi 8. Csere: Pável, Schéda 5, Simon L. 6, Simon M., Schmitz. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Hódmezővásárhely: Szabó 15/3, Kun 3/3, Vas 6/6, Pavlovic 8, Gajic 13. Csere: Bálint 9, Rostás 2, Molnár 6, Kelemen 14, Horváth, Béres, Varga 4/3. Vezetőedző: Utasi Gábor.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – A meccs jelentős részében jól játszottunk. Magabiztosan kezdtünk és később is határozottan tartottuk az előnyünket.

Galéria
Veszprémi kosárlabdázás napja 2017
vehirsport.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.