Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megőrizte veretlenségét a Vranjes-csapat

2017. október 15. 20:34
Marguc másodpercekkel a lefújás előtt mentett pontot a nagyot küzdő Telekom Veszprém együttesének Kielcében a Bajnokok Ligája vasárnapi csoportmeccsén.

Először találkozott egymással a Veszprém és a Kielce a fájó emlékű 2016-os BL-finálét követően, amelyen a lengyelek kilencgólos hátrányt ledolgozva, hosszabbítást és büntetőpárbajt követően kerekedtek felül a mieinken. Az idei kiírást a százszázalékos Telekom kezdte jobban, míg vasárnapi vendéglátója egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel rajtolt.

Az esélyek tehát a magyar bajnok mellett szóltak, Ljubomir Vranjes dolgát azonban alaposan megnehezítette az ujjtörést szenvedő Nagy László kiválása. A csapatkapitány távollétében Ancsin Gábor és Kent Robin Tönnesen is bekerült a tizenhatos meccskeretbe, nem úgy Jamali Iman, Ligetvári Patrik és Győri Mátyás. A korábbi magyar szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev a horvát kapus, Filip Ivic és az exszegedi irányító, Dean Bombac játékát nélkülözte egyaránt sérülés miatt.

Fotók: Facebook - PGE VIVE KielceFotók: Facebook - PGE VIVE Kielce

Nem indult jól a mérkőzés a Telekom számára: Gajic hamar begyűjtött egy kiskiállítást, a következő szezont már Veszprémben kezdő Strlek pedig azonnal betalált. Így tett Mamic és Dujsebajev is, 3-0-s rohammal kezdett a nyitott védekezéssel előrukkoló házigazda. Továbbra sem találta önmagát a Vranjes-csapat. A 4. percben Lékai jegyezte az első veszprémi gólt, amelyre kettővel feleltek a lengyelek (6. perc: 5-1).

Nagyon kellett Tönnesen átlövése és Ilic higgadtan helyezett hetese is. A sárga-kékeknél Alex Dujsebajev volt különösen elemében, nálunk pedig Lékai és Gajic is remekelt, a játékrész harmadánál egyre csökkent a különbség (6-5). Előbb Szmal, majd Mikler pillanatai következtek – mindkét kapus elkapta a fonalat.

Dujsebajevet továbbra sem sikerült tartani, 8-7 után zsinórban hármat szórt a Kielce. Ljubomir Vranjes időt is kért, ami meghozta a várt eredményt, hiszen ezúttal a bakonyiak lőttek – Accambray, Lékai és Tönnesen – sorozatban hármat (20. perc: 11-10). Tegyük hozzá: az újabb felzárkózáshoz Mikler villanásai is hozzájárultak.

A folytatásban már kevésbé hullámzott a találkozó, fej-fej mellett érkeztek a felek a végjátékhoz (27. perc: 13-13). Ugalde labdát szerzett, s egészen a hálóig „cipelte” azt, először vezetett a Veszprém. Nagy iram, sok akció és gól jellemezte a végjátékot is, amelynek végén – Djukic főszereplésével – fordítani tudott a házigazda (16-15).

Janc emberelőnyös találatával indult a második felvonás, amelyre Tönnesen válaszolt. Ismét Janc villant, utána pedig Szmal, aki kivédte Ilic hetesét. Folytatódott az őrült rohanás, rendre őrizte egy-kétgólos fórját a lengyel bajnok. Az egyaránt csereként beállt Manaszkov és Marguc is feliratkozott a gólszerzők közé, miközben a riválist még mindig Dujsebajev vitte a vállán (35. perc: 20-18).

Szerencsére Ilic is elkapta a fonalat támadásban, Tönnesen pedig továbbra is eredményesen tüzelt (23-22). Strlek és Dujsebajev jó lövése után a négygólos különbségért támadott a Kielce, de Mikler résen volt.

Élvezetes, izgalmas, lüktető mérkőzést vívtak az alakulatok. Hiába kért időt Dujsebajev mester, Ilic, Tönnesen és Lékai góljaival megint egalizált a Veszprém (46. perc: 25-25). Terzicet kiszórták két percre, Mikler rendkívül fontos pillanatokban hatástalanította Aguinagalde és Janc lövését. Strlek eszén viszont már nem tudott túljárni, ezúttal Vranjes hívta magához az övéit.

Blagotinsek és Djukic „pengeváltása” után kettős emberelőnybe kerültek az „Építők”, de nem sikerült előnyt kovácsolni a lehetőségből, hiszen Djukic bevágta a hetest, míg Manaszkov ziccert rontott. Janc és Strlek találataival a hazaiak fordulhattak kétgólos fórral az utolsó öt percre, ám innen is visszakapaszkodott Telekom, Ilic és Manaszkov bombái között Djukic hibázott hetest (58. perc: 30-30).

Jurecki és Blagotinsek lökete is utat talált a kapuba. Alig fél perc volt vissza, amikor Schuch piros (majd kék) lapot kapott a Jureckivel szembeni túlzott keménységéért, ráadásul hetest is lőhettek a lengyelek, amit Bielecki vágott be. Másodpercek voltak vissza, amikor Marguchoz került a játékszer, a szlovén jobbszélső pedig nem hibázott kiélezett helyzetben. Így alakult ki a 32-32-es végeredmény, a Veszprém tehát megőrizte veretlenségét és első helyét a csoportban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 5. forduló:
PGE Vive Kielce–Telekom Veszprém 32-32 (16-15)
Kielce, 4000 néző. Vezette: Nikolov, Nacsevszki (macedónok).
Kielce: Szmal – Janc 4, A. Dujsebajev 7, Jurkiewicz, Jurecki 3, Mamic 1, Strlek 5. Csere: Aguinagalde 2, Zorman, Bielecki 3 (3), K. Lijewski 1, Jachlewski 2, Djukic 4 (2), Kus. Vezetőedző: Talant Dujsebajev.
Veszprém: Mikler – Gajic 3 (1), Tönnesen 6, Blagotinsek 5, Lékai 4, Ilic 5 (1), Ugalde 1. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Nilsson 2, Terzic, Accambray 1, Manaszkov 2, Marguc 3 (1), Sulic. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3.

További eredmények a csoportból:
Aalborg–PSG 26-33 (11-18)
Kiel–Flensburg 20–20 (9–7)

Korábban játszották:
Celje–Meskov Breszt 33-33 (18-15)

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: ma 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.