Megvan az első győzelem

  • Veszprémi KKFT
  • 2017.10.08
  • 10:00
  • Veszprémi Kézilabda Kft.
Az előző fordulóban az első pontját, most pedig első győzelmét szerezte meg az első félidőben remeklő Veszprémi KKFT az NB I/B Nyugati csoportban.

Remekül kezdtek a hazaiak, ha úgy tetszik: kellően összpontosítva megvalósították a pályán azokat a játékelemeket, amik addig csak a tréningeken jöttek be, illetve a mérkőzések előtti fogadkozások alkalmával hangzottak el. Védekezésben és támadásban is megfelelőt nyújtottak: hátul erőszakosan és hatékonyan vitézkedtek (…így a kapusteljesítmény is dicséretes volt), a gyors kontrák pedig gólokkal zárultak. A jó tempót diktált Szöllőskei Gergőék precízen és fegyelmezetten oldották meg a taktikát, jó kollektív szellemről tettek tanúbizonyságot.

A szünetig nagy előnnyel mentek mieink, ám a második félidőben már nem tudták annyiszor realizálni a megbeszélteket, mint addig, a rivális nyitott védekezése megzavarta őket, míg a túloldalon ziccerek maradtak ki. A tabellán előrébb álló, mégis hasonló játékerőt képviselő tataiak próbálták megnehezíteni a dolgukat, feljöttek két-három gólra, ám teljességgel büntetni és visszakapaszkodni képtelenek voltak. A bakonyiak fordulás után nem voltak pontosak – jelezvén: messze vannak még a legjobb formájuktól –, ám csapatként és egységesen küzdöttek; a sikerrel tettek egy újabb lépést a helyes irányba.

Férfi kézilabda NB I, Nyugati csoport, 4. forduló:
Veszprémi Kézilabda Kft.–Tatai AC 26-21 (15-8)
Veszprém, 100 néző. Vezette: Sándor és Szabó.
Veszprém: Andorka – Szöllőskei 6, Márton 3, Éles 4, Árpási 2, Haszilló 2, Szmetán 1. Csere: Sneider (kapus), Kovács 4, Kreisz 2, Csirke 2, Füleki, Lovas, Tóth M., Szobol. Vezetőedző: Vágó Attila.

Edzői értékelés

Vágó Attila: – Nem vitás, a lelkeknek már kellett ez a diadal, jár is érte a gratuláció a csapatnak. Egy biztos, sok munkánk fekszik benne. A folytatásban viszont több kell ennél, mert a koncentrációnk nem volt hatvan perces, míg az öt-tíz perces rövidzárlatainktól meg kell szabadulnunk.

Veszprém Pannon SE
2017.10.15., 15:00
25-23
Győri Audi ETO KC U21
KK Ajka
2017.10.15., 16:00
25-28
Veszprémi KKFT
BKSE U20
2017.10.15., 16:00
27-27
Telekom Veszprém U20
KS Vive Kielce
2017.10.15., 19:00
32-32
Telekom Veszprém
Veszprémi KKFT
2017.10.18., 16:45
NEKA
MOL-Pick Szeged
2017.10.21., 13:30
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U20
2017.10.21., 13:00
Tatai AC
Vecsés SE ÉL-TEAM
2017.10.21., 18:00
Veszprémi KKFT
Szombathelyi KKA U21
2017.10.22., 11:00
Veszprém Pannon SE
Veszprém Pannon SE
2017.10.29., 15:00
Körmendi DMTE
Telekom Veszprém
2017.10.31., 18:00
Sport36 Komló
Veszprémi KKFT
2017.11.04., 18:00
Telekom Veszprém U20
Egerszegi KK
2017.11.04., 14:00
Veszprém Pannon SE
Telekom Veszprém
2017.11.04., 17:30
Aalborg Handbold
Balatonfüredi KSE
2017.11.07., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U20
2017.11.11., 13:00
Vecsés SE
Pécsi VSE
2017.11.11., 18:00
Veszprémi KKFT
Sárvári Kinizsi SE
2017.11.12., 16:00
Veszprém Pannon SE
Paris Saint-Germain
2017.11.12., 17:00
Telekom Veszprém
Veszprémi KKFT
2017.11.18., 18:00
ETO-SZESE Győr
Telekom Veszprém
2017.11.18., 17:30
Paris Saint-Germain
KK Ajka
2017.11.19., 16:00
Telekom Veszprém U20
Veszprém Pannon SE
2017.11.19., 15:00
SZESE Győr
Dabas KC
2017.11.21., 18:00
Telekom Veszprém
Pécsi VSE
2017.11.24., 18:00
Telekom Veszprém U20
Büki TK
2017.11.25., 17:00
Veszprém Pannon SE
NEKA
2017.11.26., 16:00
Veszprémi KKFT
Aalborg Handbold
2017.11.26., 16:50
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém U20
2017.12.02., 13:00
ETO-SZESE Győr
Veszprémi KKFT
2017.12.02., 18:00
Csurgói KK U20
Telekom Veszprém
2017.12.02., 18:00
KS Vive Kielce
Veszprém Pannon SE
2017.12.03., 15:00
Komárom VSE
CYEB Budakalász
2017.12.06., 18:00
Telekom Veszprém
NEKA
2017.12.08., 17:00
Telekom Veszprém U20
Százhalombattai KE
2017.12.09., 18:00
Veszprémi KKFT
Grundfos Tatabánya KC
2017.12.10., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
2017.12.13., 18:00
Ceglédi KKSE
Telekom Veszprém U20
2017.12.16., 13:00
Csurgói KK U20
Veszprémi KKFT
2017.12.16., 18:00
Grundfos Tatabánya KC U20
Csurgói KK
2017.12.17., 18:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
2017.12.20., 18:00
Orosházi FKSE -LINAMAR
THW Kiel
2018.02.07., 19:30
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
2018.02.17., 17:30
Meskov Breszt
SG Flensburg-Handewitt
2018.02.25., 17:00
Telekom Veszprém
Telekom Veszprém
2018.05.02., 18:00
Dabas KC VSE
Tabellák
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2017/18
1. AGROFEED ETO SZESE 8
2. PLER-Budapest 8
3. VECSÉS SE ÉL-TEAM 8
4. NEKA 7
5. Szigetszentmiklósi KSK 7
6. Balatonfüredi KSE U20 6
7. Veszprémi KKFT 5
8. Telekom Veszprém U20 5
9. Pécsi VSE 4
10. Grundfos Tatabánya KC U20 4
11. KK Ajka 3
12. Tatai AC 3
13. Százhalombattai KE 2
14. Csurgói KK U20 0
utolsó módosítás 2017. október 15. 23:59
tovább »
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2017/18
1. Telekom Veszprém 9
2. Paris Saint-Germain 8
3. SG Flensburg-Handewitt 6
4. Meskov Breszt 5
5. Kielce 4
6. RK Celje 3
7. THW Kiel 3
8. Aalborg Handbold 2
utolsó módosítás 2017. október 15. 20:55
tovább »
Férfi kézilabda NB I, 2017/18
1. MOL-Pick Szeged 14
2. Telekom Veszprém 12
3. Balatonfüredi KSE 12
4. Grundfos Tatabánya KC 8
5. Sport36-Komló 8
6. Dabas KC VSE 8
7. Eger SBS Eszterházy 8
8. CYEB Budakalász 3
9. Ceglédi KKSE 3
10. Csurgói KK 2
11. B.Braun Gyöngyös 2
12. Orosházi FKSE- LINAMAR 2
13. Ferencvárosi TC 2
14. Váci KSE 0
utolsó módosítás 2017. október 15. 23:59
tovább »
Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 2017/18
1. Vady Mosonszolnok 10
2. Bajnok DSE Nemesvámos 8
3. Győri Audi ETO KC U21 8
4. Komárom VSE 6
5. Büki TK 4
6. Szombathelyi KKA U21 4
7. Veszprém Pannon SE 4
8. Sárvári Kinizsi SE 2
9. Körmendi DMTE 2
10. SZESE Győr 2
11. Celldömölki VSE 2
12. Egerszegi KK 0
utolsó módosítás tegnap 00:01
tovább »