Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden jó, ha vége jó

2017. október 7. 9:12 // Forrás: veszpremkosar.hu
Ha nem is hozta azt a kosárlabdát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, amit a szakmai stábja előzetesen remélt, az együttes megszerezte második diadalát az NB I/B Piros-csoportban. Ryan Cook pedig igazolta, hogy megéri a pénzét.

Nem a legjobb előjelekkel, ugyanakkor győzelmi szándékkal léptek pályára a hazaiak, akiknek a keretéből a két fazonszabász – Simon László és Helmeczi András – sérülés miatt hiányzott, ám miután a társaiknak a „sasfészkükben” volt jelenésük, illetve a sereghajtó érkezett mifelénk, az esélyeket latolgatott nézők szeme előtt kizárólag egyetlen eredmény lebegett. Az ősszel eddig inkább az önzetlenségéről tanúbizonyságot adott Cook gólja vezette fel a találkozót, s ez úgy felvillanyozta a nagy elánnal indított, labdákat szerzett bakonyiakat, hogy egyszersmind repülőrajtot vettek (8-0). Mivel az elején más dimenziót „választottak”, a vendégek időt kértek, csakhogy az időleges felzárkózásuknak (8-4) a mieink hamar megálljt parancsoltak (13-6). Az egyetemisták védőmunkájára nem lehetett panasz, az olyan szigorú volt, hogy a másik oldal általában ötlettelenül adogatta körbe a játékszert. Hiába cserélgetett Puskás-edző, a tanácstalanság később is kiütközött rajtuk, képtelenek voltak lábra kapni (22-8).

Második sikerét aratta a Hoya (archív fotó)Második sikerét aratta a Hoya (archív fotó)

A következő negyedben aztán fordult a kocka, a letámadással zavart okozott és kintről jobban célzott ellenfél elkapta a fonalat, s hirtelen hét pontot faragott le a hátrányából (22-17). Ezek a pillanatok arra utaltak, hogy a blokk egyetlen derbijén sem szabad megnyugodni, hiszen bármelyik gálaelőadás döcögősé válhat (24-20). Pável Dániel után Hegedűs Gergely is idejekorán begyűjtötte a harmadik faultját, igaz, a sípmesterek néha hajmeresztő ítéleteket hoztak. Szerencsére a veszprémiek vérszegény attakjaiba élet költözött, akarással kompenzálták a hibáikat, míg Körtélyesi Gergely elől is, de főként hátul nyújtott kimagaslót (29-20). Ezzel együtt az etap első hét percében hét HOYA-pont született, kiváltképp az ötletesség és a vállalkozó-kedv hiányzott a támadásokból; helyette buta hibák követték egymást (30-25). A színvonal sem verdeste az eget, tehát nem beszélhettünk közönségszórakoztató műsorról (33-27). Az előnyüket elherdált hazaiak az első félidőben hullámzóan teljesítettek, gyanítható volt, hogy az öltözőben Mérész-mester nem dicsérgeti agyba-főbe a tanítványokat.

Fordulást követően a vendégek tovább csökkentették a differenciát, ezért jól jött Pável hárompontosa – ugyanis félő volt, hogy a piros-feketék még inkább megérzik a vérszagot (38-31). A mieink már nem alapjáraton mozogtak, próbáltak a saját ritmusukban kosárlabdázni, ám Drevenka Dávid távoli dobásai gondoskodtak arról, hogy ne lehessen hátradőlni (42-37). A csata ezen szakaszában megint görcsösnek tűntek a hazaiak, nem mindig értették meg egymást a küzdőtéren, még jó, hogy a hozzáállásukkal nem volt gond: látványos játék híján becsülettel harcoltak. Műhelyünk messze járt a csúcsformájától, képtelen volt megmutatni az igazi arcát (…az összecsapáson tizenhét büntetőt rontottak el), Körtélyesi triplája után el is kélt a talpra ugrott drukkerek bíztatása (50-45). Az erőcsatár mellett az ugyancsak harminckettes értékindexig jutott Cooknak is járt a taps, a lepattanókat szedett, gólpasszokat adott, faultokat kierőszakolt és blokkokat is kiosztott légiós bizonyította, hogy klubunk jó vásárt csinált vele. Később Hegedűs is berámolt egy triplát, majd szinte azzal a lendülettel kipontozódott (58-49).

A felek a záró felvonás előtt életet leheltek a mérkőzésbe, potyogtak a kosarak, de ami lényegesebb volt, hogy Schéda Martinék nyolcpontos vezetéséről indult az utolsó tíz perc. A vendéglátók végre a saját taktusuk szerint, jó mentalitással pattogtattak, a játékuk gyorsabb és élvezetesebb lett, a vetélytárs már nem azon a hőfokon üzemelt, mint korábban (69-57). Cook sokadik trükkje után a publikum hangja betöltötte a termet, mintha kezdett volna eldőlni a vártnál szorosabb csata (74-61). Schéda újabb hármasával kiegyenesedett a meccset kísérő kérdőjel, a hajrára alakult ki a legnagyobb különbség (82-63). A lepattanó-csatában meglepetésre diadalmaskodott – igaz, huszonöt labdát eladott – „honvédek” azonban a végén is megmutatták, hogy a helyezéstől függetlenül jó csapatuk van, a lefújás előtt kinti dobásokkal kozmetikázták a végeredményt.

Kosárlabda NB I/B Piros-csoport, 3. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Budapesti Honvéd SE 83-70 (22-10, 13-19, 28-26, 20-15)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Gelencsér, Reisz, Mintál.
Veszprém: Cook 21, Pável 3/3, Schéda 11/9, Hegedűs 11/3, Körtélyesi 25/6. Csere: Lógár 5, Kovács 7/3, Schmitz. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Honvéd: Tóth 10/3, Máté, Pintér 8/3, Hargitai, Stefán 10. Csere: Drevenka 11/9, Kováts 8, Szalay 9/3, Mucza 12/9, Bea 2, Fülöp. Vezetőedző: Puskás Artúr.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Gratulálok a srácoknak, akik most a nagy szívüknek és a küzdőszellemüknek köszönhetik a sikert.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.