Íme az őszi terepfutó kínálat

  • tájfutás
  • 2017.09.28
  • 17:49
A Bakony legszebb tájaira invitálja a futás és túrázás szerelmeseit a Veszprémi Tájékozódási SE.

Az első megmérettetést október 1-jén tartják. A valamivel több mint 13 km-es terepfutó verseny a cseszneki várból indul. A versenyzőknek a táv során minegy 340 méteres szintkülönbséget is teljesíteniük kell. A mezőny érinti a Kő-árkot, Gézaházát, Károlyházát, a majd Zörög-tetőt követően a cseszneki Erzsébet vendégházban ér célba. A fontolva haladókra is gondoltak a szervezők, a futóverseny útvonalával közel megegyező terepen ugyanis túrautat vezetnek a szervezők.

Egy héttel később, október 8-án immáron harmadik alkalommal várják a terepfutókat a fenyőfői Ősfenyves futásra. A 10 km-es táv festői környezetben, természetvédelmi területen húzódik. A nagyrészt széles, homokos, tűlevéllel borított erdei utak, s szűk erdei ösvények váltakozása teszi különlegessé ezt a versenyt.

A cseszneki viadalról IDE kattintva kaphat több információt, az Ősfenyves futásról ITT tudhat meg többet.