Megérdemelt győzelem

  • Hoya-Pannon Egyetem Veszprém
  • 2017.09.28
  • 07:39
  • veszpremkosar.hu
Nem kellett izgulni a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnek az évadbeli hazai debütálása okán, kosarasaink simán legyőzték a jó erőkből álló Békést az NB I/B Piros-csoportban.

A Vetési gimnázium tornatermébe kilátogatott híveknek nem kizárólag a küzdőtér tetszetős – a holt idényben „helyrepofozott” – parkettaborítása hatott újdonságként, a helyiek játékos-keretében is jó pár ismeretlen arcot fedezhettek fel. Az egyetemisták a balul sikerült, hétvégi szezonnyitójuk után odatették magukat: szigorú védekezéssel indítottak, Hegedűs Gergely pedig a túloldalon, „gólokkal” tette le a névjegyét (5-0). Támadásban próbálták megtalálni az üres embereket, ám a tabellán akkor még egy–eggyel állt ellenfél bizonyította, hogy jó játékosállománnyal rendelkezik (7-7). Aztán előjöttek a nyitókörben már látott – ősz hajszálakat „előcsalogatott” – hibák, a kinti dobások nem ültek, ám a mérkőzés lüktető jellegét mutatta, hogy a labdákat lopott mieink újítani tudtak (13-7). Ezután megint könnyelműsködni kezdtek, többször nem értették meg egymást a pályán, míg a kimaradt lehetőségeiket kihasználták az alföldiek (13-14). A „sorminta persze” nem ért végett, Körtélyesi Gergelyék összekapták magukat, az addiginál jobban koncentráltak, igaz, a produkciójukból néha így is hiányzott a lendület (21-16).

A színvonal a második negyedben sem verdeste az eget, jó néhány labdavesztést jegyezhettünk fel, viszont ha hátul rendben mentek a dolgok, jöttek a könnyű kosarak, a látványos megoldások (25-21). Kovács Soma törte meg a HOYA-mezesek triplaátkát, de a hidak városából érkezettek akkor még szívósan tapadtak, kiaknázták a katlanban olykor idegenül mozgott, pontatlan veszprémiek megingásait (30-25). Ezúttal sem a képességekkel volt a baj, a kohézió elmaradása okozott kisebb-nagyobb problémákat. Szerencsére a védekezésben nem akadtak különösebb gondok – az összképhez mindenki próbált valamivel hozzájárulni (33-27). Helmeczi Andrásék később elkapták a ritmust, több mint tízpontos előnyre tettek szert, főként annak köszönhetően, hogy szinte sajnálták a levegőt a csapdába csalt, a szerb Danielj Krstic tolta riválistól (39-28). A nagyszünet előtt meg is jött a szurkolók hangja.

A veszprémiek a második félidő elején rátettek egy lapáttal az addig is a faulthatáron mozgott védőmunkájukra, erre legyen elég annyi, hogy a lefújásig tizennyolc labdát csentek (45-34). Körtélyesi begyűjtötte a negyedik személyi hibáját, Mérész-mester ettől függetlenül fent hagyta, és a – távoli kísérletekkel hadilábon állt – erőcsatár csak az összecsapás végén pontozódott ki (53-38). Az összeszedett bakonyiak magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, a korábbinál több energiát mozgósítottak, emiatt gyorsabb és élvezetesebb lett az előadásuk (59-40). Kiváltképp a védőmunka volt a kulcs, amiből tempós támadások születhettek. Lógár Bencéék végre úgy tüsténkedtek, ahogy azt a szakmai stáb és a publikum (el)várta, a csata ezen szakaszában a nézők is jól szórakoztak (63-45). Olyannyira domináltak, hogy a hátsó alakzatuk időleges felpuhulásán sem dohogtak a drukkerek.

A záró felvonás elején felváltva estek a kosarak, mintha a hazaiak vesztettek volna a fegyelmezettségükből, aztán egy Kovács-hármas ismét emelkedő pályára állította az együttest. Kisvártatva húsz pontnál is nagyobb lett a feleket elválasztó különbség, a rossz döntéseket hozott alföldiek elvesztették a fonalat (75-55). Ryan Cook feltűnően önzetlennek bizonyult, a társaknak Helmeczivel együtt futószalagon gyártották a „forintos” labdákat, amiket csak be kellett dobni. Az ellenfélből tisztességesen felkészült veszprémiek fokozták az iramot: jól és nagy erőbedobással játszottak. A szurkolók remek egyéni teljesítményeknek tapsolhattak, azonban a tizenhárom lepattanót gyűjtött és harmincnyolcas értékindexszel zárt Kovács a jók közül is kiemelkedett (84-60). A bajnoki végén joggal szólt a rigmus: „Szép volt fiúk!”.

Kosárlabda NB I/B Piros-csoport, 2. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Calle Pubfood Békés 92-67 (23-19, 18-13, 24-17, 27-18)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Vida, Gaál, Horváth.
Veszprém: Helmeczi 12, Cook 4, Lógár 11, Hegedűs 17, Körtélyesi 18. Csere: Kovács 28/15, Pável 2, Schmitz. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Békés: Krstic 23/9, Kertész 9, Adebayo 5/3, Nagy 2, Hajdú 12. Csere: Gruda 4, Zrínyi 2, Papp 7, Balogh 3/3, Farkas, Bánszki. Vezetőedző: Balogh Vilmos.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: ­– Gratulálok a srácoknak az első győzelmünk okán. Mondom ezt annak dacára, hogy az elején döcögtünk és nem mindig a megbeszéltek szerint játszottunk. Ezért sem szabad elbízni magunkat, vagyis sok munka vár még ránk.

Tabella
Férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport
1. OSE Lions 21
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 20
3. Nyíregyháza Blue Sharks 19
4. PVSK-Kronosz Kiadó 16
5. Tehetséges Fiatalok 17
6. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 15
7. MEAFC 16
8. Calle Pubfood Békés 16
9. MTK Törökbálint 14
10. Vasas Akadémia 14
11. Bonyhádi KSE 15
12. Vásárhelyi Kosársuli 13
13. Nagykőrösi Sólymok KE 14
14. Budapesti Honvéd SE 9
utolsó módosítás 2017. december 15. 15:07
tovább »