Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Iváncsik Tamás visszavonult

2017. szeptember 18. 19:25 // Forrás: MTI
Bejelentette visszavonulását Iváncsik Tamás. A győri születésű kézilabdázó a jövőben a sportág utánpótlásában dolgozik majd.

"Családommal, szüleimmel is megbeszéltem a döntésemet és most is mindenben támogattak, ami nagyon fontos volt számomra" - írta Facebook-oldalán a 34 éves Iváncsik Tamás, aki hozzátette, magyar, dán és német kluboktól is volt ajánlata, illetve marasztalta utolsó egyesülete, a norvég Elverum is.

Saját bevallása szerint inkább hosszú távon gondolkodott, mivel kapott olyan feladatot, amely szimpatikus számára.

Iváncsik Tamás befejezi az aktív játékotIváncsik Tamás befejezi az aktív játékot

A visszavonuló szélső a magyar szövetség megbízásából a Győr-Moson-Sopron megyei utánpótláscsapatok stratégiai felügyelője lesz, és győri nevelőegyesületében is a korosztályos képzésben számítanak tapasztalatára. Az edzősködés mellett - immár amatőr szinten - játszik majd a másodosztályú Győri ETO-SZESE FKC-ban.

A professzionális sport mellett a játékos a válogatottól is elbúcsúzik, de egy kiskaput azért nyitva hagyott: ha valaki netán megsérül, beugróként a nemzeti együttes rendelkezésére áll.

Iváncsik Tamás 2004-ben játszotta első mérkőzését a válogatottban, júniusban pedig még pályára lépett a hollandok és a lettek elleni Eb-selejtezőn.

Iváncsik Tamás édesapja, Mihály vb-ezüstérmes kézilabdázó volt, testvérei, Gergő és Ádám szintén profi kézilabdázók lettek. A 35 éves Iváncsik Gergő három hónapja jelentette be visszavonulását, ő a veszprémi klub utánpótlásedzőjeként dolgozik a továbbiakban.

A győri nevelésű Iváncsik Tamás Magyarországon Tatabányán, Dunaújvárosban és Balatonfüreden is játszott, legemlékezetesebb időszakát pedig Veszprémben töltötte, ahol hétszer volt bajnokcsapat tagja. A szélső 2008-ban KEK-et nyert a Veszprémmel, és abban az évben ő lett az év férfi játékosa, valamint Junior Príma díjat is kapott.

vehirsport.hu
Tál Dominik
további cikkek
Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar ország-világ Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. ma 22:57 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. ma 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. tegnap 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. tegnap 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.