Rasovszky Kristóf nyerte az összetett pontversenyt

  • úszás
  • 2017.09.18
  • 06:54
  • MTI
A veszprémi Balaton Úszó Klub versenyzője, Rasovszky Kristóf vasárnap szerzett ezüstérmével megnyerte a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának összetett pontversenyét.

A sorozat honlapja szerint a Rómához közeli Bracciano taván a 20 esztendős magyar szombaton 10 kilométeren győzött, a vasárnapi 5 kilométeres versenyben pedig második lett - csak az olasz Dario Verani előzte meg mindössze négy tizedmásodperccel.

Archív fotó MTI

Mivel a pontszámítást a hétvégi összteljesítmény alapján végzik, a szombati és a vasárnapi időket összeadták: ez alapján Rasovszky 5.3 másodpercet vert olasz riválisára, s mivel a magyar már a hétvége előtt is vezette az EK-sorozatot, így övé lett az összetett elsőség, és az ezért járó 3500 euró.

A 10 kilométeres olimpiai számban junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky mellett magyar részről Székelyi Dániel indult még a férfi mezőnyben, ő 5 kilométeren tizedikként zárt, a hétvégi összesítésben pedig hetedik lett.

A nőknél Sömenek Onon Kata vasárnap a negyedik helyen zárt, az egész hétvégét tekintve - három másodperces hátránnyal - a harmadik lett, az összetett pontversenyben pedig másodikként zárt. A női mezőny másik magyarja, Szilágyi Nikolett vasárnap hetedik, összesítésben ötödik lett.

Rasovszky Kristóf a dobogó tetején - fotó: Facebook - MÚSZ

Az EK második helyezettjei 3000, harmadikjai 2000 euróval gazdagodtak.

Eredmények, 5 km (az európai szövetség hírlevele alapján):
férfiak:
1. Dario Verani (olasz) 55:04 perc
2. Rasovszky Kristóf 55:04.4
2. Alessio Occhipinti 55:05.6
...10. Székelyi Dániel 55:17.0
A hétvége összesített végeredménye:
1. Rasovszky 2:50:38.6 óra
2. Verani 2:50:43.9
3. Artyom Mamuskin (orosz) 2:50:45.0

Az EK-pontverseny végeredménye:
1. Rasovszky 80 pont

2. Occhipinti 55
3. Christian Reichert (német) 55

nők:
1. Leonie Beck (német) 59:07.2 perc
2. Martina Rita Caramignoli 59:07.03
3. Ginevra Taddeucci (olasz) 59:07.5
4. Sömenek Onon Kata 59:09.7
...7. Szilágyi Nikolett 1:00:14.6 óra
A hétvége összesített végeredménye:
1. Beck 3:07:15.0 óra
2. Taddeucci 3:07:15.4
3. Sömenek Onon 3:07:18.2
...5. Szilágyi 3:08:46.7

Az EK-pontverseny végeredménye:
1. Beck 80
2. Sömenek Onon 65
3. Taddeucci 65
4. Szilágyi 53