Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Már várják a rajtot

2017. szeptember 13. 20:22 // Forrás: Veszprémi Kézilabda Kft.
Miközben a felkészülés során elvégzett munka bizakodásra ad okot, most élesben derül ki, hogy a Veszprémi Kézilabda Kft. mit ér a másodosztályban. Az évadnyitó mindazonáltal nem lesz könnyű, szeptember 16-án (szombat, 18 óra) a PLER-Budapest otthonában.

Az NB I/B Nyugati-csoportban tavasszal tízedik helyen végzett csapat háza táján a holt idényben komoly változások történtek: Vágó Attila személyében új vezetőedző érkezett, de több spíler is a műhelyt választotta (sportos) kenyéradójául. Mindnyájan sikerért küzdeni tudó és akaró játékosok. A keret a szakmai stáb elvárásainak megfelelően lett összerakva, úgy, hogy minden posztra legyen alternatíva – ennek is köszönhető, hogy a garnitúra körül most remek az összhang. Hamar kiderült, hogy ez a közösség erősebb, mint amelyik az előző pontvadászatot befejezte, igaz, nem feltétlenül emiatt tekinthető hasznosnak az eddigi közös munka. A szakvezetés az alapozáskor megdolgoztatta a fiatal átlagéletkorú együttest, amely teljes intenzitással végezte az erőnléti gyakorlásokat. Az alapok lerakása, vagyis a fizikai erőgyűjtés után a taktikai elemeket porolták le. A tréner a tesztderbiken mindenkinek szereplési lehetőséget biztosított, ám a tanítványok – akik fokozatosan leltek ritmusra – az elején még nem érezték egymás gondolatát. A gyakorló-mérkőzéseken és -tornákon persze nem az eredmény számított, hanem a „munkatársak” képességének feltérképezése, az összeszoktatás. Mivel Füleki Áronék hozzáállására nem lehetett panasz, bizonyítani akartak, Vágó-mesterék összességében elégedettek voltak a látottakkal. Az építkezés közben pedig nőtt a variációs lehetőségek száma.

Fotó: veszpremikse.huFotó: veszpremikse.hu

Azért azt túlzás lenne állítani, hogy az elmúlt majd’ két hónapban minden tökéletesen klappolt az egylet környékén, a felkészülési időszakot ugyanis kisebb-nagyobb sérülések kísérték végig. Azután, hogy a beállók közül Vasvári Géza Finnországba igazolt, míg Heiczinger Zsolt részleges oldalszalag-szakadást szenvedett (…ő novemberben lehet teljes értékű harcos), a pozícióban egyedül Árpási Patrik maradt. Az elöljárók végül „megfűzték” az Éles-iskolában korosztályos alakulatokat gardírozó, az aktív mozgástól visszavonult Kovács Györgyöt, hogy térjen vissza. A rutinos játékos aztán rábólintott a kérésre. – A közös munka és a kilenc teszttalálkozó igazán hasznos volt, jól szolgálta a felkészülésünket, a roglai táborért pedig külön köszönettel tartozunk a vezetőknek – mondta Vágó-edző. A felmérő-meccseken megálltuk a helyünket, ráadásul azok megtörték az összetartások monotóniáját. Amit előzetesen terveztünk, azt nagyvonalakban megvalósítottuk, taktikailag is mindent átvettünk, bár nem bántam volna, ha a bajnokság kicsit később kezdődik, addig gyakorolhattunk volna tovább. Szerencsére az újak jól működnek együtt a „régiekkel”, remek ötvözetet adnak, így szép lassan csapattá formálódunk. Ha úgy tetszik: a szezonkezdésre összeérünk. Ezzel együtt van még tanulnivalónk – akadnak hibáink, hiányosságaink, mégis a korábbinál jobb paraméterek elérését tervezhetjük. Ott tartunk, ahol ilyenkor kell, más kérdés, hogy a mozaikdarabjaink még nem álltak teljesen össze. A príma alapanyagot jelentő fiatalok lendületessé tehetik a produkciónkat, míg az idősebbek a tudásukkal, a tapasztalatukkal és az egyéniségükkel tudnak sokat segíteni, ám ha indokolt, akkor a tempókézilabdára „kapcsolt”, kapkodó ifjakat is megnyugtathatják a rutinjukkal.

A bakonyiak ígérik: a hétvégén kezdődő bajnokságban mindent megtesznek azért, hogy minél magasabb szintre jussanak. Jelenleg az előrelépés a terv, azonban idővel komolyabb elképzeléseket fogalmaznának meg, tehát az élvonalbeli tagság csak két-három év múlva lehet realitás. Úgy számolnak, hogy a tavaszinál mélyebb és masszívabb összeállítás a tizennégy szereplős csoportjában odaérhet az első hat hely egyikére. Ez így hirtelen merész vállalásnak tűnik, de a mieink tudását és erejét alapul véve, ez valósággá válhat. Az első lépés megtétele nem lesz könnyű, tudniillik annak a PLER-Budapest pályáján vendégeskednek, akik a csoportban legutóbb dobogóra álltak, ráadásul oda-vissza verték a veszprémieket (21-23, ill. 22-25). – Várjuk már a rajtot. A felkészülési időszakban nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a játékunk szerkezetének alakítása. A tesztmérkőzéseken javuló tendenciát mutattunk, ugyanakkor az erős és kiegyenlített másodosztály erőviszonyairól egyelőre korai lenne beszélni. Ettől függetlenül győzelemmel szeretnénk debütálni – zárta az esélylatolgatást Vágó-edző.

vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.