Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Lovrencsics: mindenki csúszott-mászott a sikerért

2017. szeptember 1. 9:38 // Forrás: MTI
Lovrencsics Gergő szerint mindent megtett a sikerért a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön 3-1-re legyőzte a lett együttest a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.

"Szerettük volna kárpótolni a szurkolókat az andorrai vereség miatt. Ezért dolgoztunk az elmúlt néhány napban, amit együtt töltöttünk a csapattal" - mondta Lovrencsics Gergő. Kiemelte, érzése szerint ez sikerült is, hiszen jól kezdték a mérkőzést, agresszívak voltak, és amit elterveztek, azt végre is hajtották. - "Mindenki csúszott-mászott, ha kellett, ennek meg is lett az eredménye. Volt egy kis kihagyás, amiből a lettek be tudtak találni, de utána, a második félidőben Gulácsi Péter két védése ismét előre lökött bennünket. Ezután megszereztük a harmadik gólunkat, sőt lehetett volna még több is."

Hozzátette, az együttesben Dzsudzsák Balázs és Varga Roland személyében két rendkívül jó pontrúgó van, és mivel magas emberei is vannak, ez egy remek fegyver a válogatott számára.

Fotó: MLSZ.huFotó: MLSZ.hu

A második gólt szerző Szalai Ádám leszögezte, nem szabad túlértékelni a mérkőzést, mert a második félidőben voltak kisebb kihagyások letámadásoknál és labda nélküli játéknál is.

"A magyar csapatoknál benne van, hogy kilencven percig nem tudjuk ezt a fajta presszinget és labda elleni játékot alkalmazni. Az első félidőben jól ment, aztán visszaesett. De sok pozitívum is volt: ahogy uraltuk a játékot vagy ahogy a visszatámadások mentek. Van hova fejlődni, a magyar válogatottnál ez még hosszú ideig így lesz, de a mostani tényleg egy jó mérkőzés volt" - nyilatkozta.

Jókor jött a vezetés, de az a csapat jut ilyen korán előnyhöz, amely tesz is érte - fogalmazott. "Pontrúgásokat harcoltunk ki, folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfél kapuját" - mondta, pozitívumként kiemelve a csapat hozzáállását.

A szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, pedig a legutóbbi mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy a drukkerek vagy a játékosok elvárták, "nagyszerű élmény volt újra itthon játszani a válogatottal, köszönjük nekik" - tette hozzá Szalai, aki megsérült a találkozón, így játéka kérdéses a válogatott vasárnapi mérkőzésén.

Ezen a találkozón a mostani győzelemmel továbbra is harmadik helyen álló, de a vb-részvételt illetően reménytelen helyzetben lévő magyarok vasárnap az Európa-bajnok portugálokat fogadják a Groupama Arénában.

"A csatárt mindig a gólja minősíti. Nyertünk, és úgy éreztem, hogy jól szálltam be, de az i-re a pontot nem tudtam feltenni, a gól hiányzott. Bízom benne, hogy legközelebb ez is összejön" - fogalmazott a csereként beállt Böde Dániel. Hangsúlyozta, vasárnap nem a magyarok lesznek a meccs esélyesei, de "becsülettel fel fogunk készülni belőlük, és küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig. Nem azt nézem, hogy világsztárok vannak a portugál válogatottban. Ugyanolyan ellenfelek, mint bárki más" - fejtette ki a csatár.

A csoportban az Andorra elleni sikerével továbbra is százszázalékos teljesítménnyel első Svájcot már biztosan nem érheti utol a magyar válogatott, mely a második portugáloktól nyolc ponttal van lemaradva.


Könnyed magyar siker a lettek ellen

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 3-1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában, amely után matematikailag is biztossá vált, hogy már nem nyerheti meg csoportját Bernd Storck együttese.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.