Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Harmadikként zárt a Telekom Veszprém

2017. augusztus 27. 17:16
A veszprémi kézilabdacsapat két góllal legyőzte a szlovén Celjét a Handball City Fesztivál vasárnapi bronzmeccsén.

Miután a szombati elődöntőt – maraton büntetőpárbajt követően – elvesztette a lengyel Wisla Plock ellen, vasárnap a bronzmeccsen volt érdekelt a Telekom Veszprém a hazai rendezésű Handball City Fesztiválon. A magyar rekordbajnokra a szlovén Celje várt, amely szintén egy lengyel riválissal, a bajnok Kielcével szemben maradt alul a fináléba kerülésért.

A kezdő sípszót megelőzően az egyesület legendája, Carlos Perez adta át a róla elnevezett díját a szurkolók szavazatai alapján az előző szezon legjobbjának választott Lékai Máténak. Ezt követően egyperces néma gyászszünettel adóztak a Mol-Pick Szeged korábbi gyúrója, Pióker Sándor emlékének, aki a hét elején hunyt el hosszú betegséget követően.

Jurecic belőtte, Gajic viszont kihagyta az első hétméterest. Jurecic aztán akcióból is eredményes volt, a veszprémi támadójáték viszont akadozott, az első hazai gól – Nagy révén – a 6. percben esett. A bakonyiak hátsó alakzata sem zárt kellően szorosan, a jobbátlövő Mlakar háromszor is átlőtte a hatos falat (10. perc: 3-5). A folytatásban fokozta a tempót a Veszprém. Ilic akcióból és büntetőből is mattolta a vendégek rutinos hálóőrét, Lesjakot. Sulic után Gajic is betalált, a félidő derekához érve sikerült fordítani (7-6).

Beciri gyorsan egalizált, s Ilic is hamar betalált. Alilovic is hozzátette a magáét egy szép védéssel, a kontra végén pedig Terzic duplázta meg a különbséget. Héttel a szünet előtt 11-9 állt az eredményjelzőn, amikor mindkét gárda megtorpant a gólszerzésben. Jamali törte meg az ötperces gólcsendet, a hajrában aztán ismét felgyorsultak az események. A rohanásból a Telekom jött ki jobban, amely így négygólos előnnyel mehetett szusszanni (14-10).

Mitrovic és Manaszkov pengeváltásával indult a második felvonás, Gasper Marguc sikeres lövése után pedig már öt volt közte (16-11). Jurecic rövid idő alatt hárommal is szaporíthatta volna góljai számát, de két akciógól után hetest rontott Miklerrel szemben. A villámléptű Manaszkov kétszer is a hálóba lőtt, a 37. percben hatra nőtt a differencia (19-13).

Ljubomir Vranjes folyamatosan forgatta együttesét, talán ez is közrejátszott abban, hogy pillanatok alatt háromra zárkóztak a szlovének. Hullámzóvá vált a találkozó, hármat vágtak zsinórban a mieink, amire kettővel válaszolt a Celje. Manaszkov nagyszerűen kézilabdázott, de a gólra ismét hárommal feleltek a sárga-kékek, a 49. minutumban egyre olvadt a hazai előny (23-22).

Egyenlíteniük viszont nem sikerült, Manaszkov, Lékai és Ilic jóvoltából a Vranjes-csapat húzott el néggyel (54. perc: 27-23). Rövid ideig úgy tűnt, hogy megismétlődhet a szombati végjáték, hiszen Anic duplájával és Gal Marguc révén feljöttek egy gólra a vendégek, de ezúttal uralta a hajrát a torna házigazdája. A vége 29-27 lett, Nagyék így bronzéremmel zárták a klub alapításának negyvenéves évfordulójára szervezett viadalt.

A lengyel „házi döntőt” a Kielce nyerte, amely 33-28-ra verte a Plockot.

Handball City Fesztivál, bronzmérkőzés:
Telekom Veszprém–Celje Pivovarna Lasko 29-27 (14-10)
Veszprém Aréna, 3500 néző. Vezette: Mrvica, Jurinovic (horvátok).
Veszprém: ­Alilovic – Gajic 3, Sulic 2, Nagy L. 1, Ilic 6 (2), Terzic 1, Ugalde 1. Csere: Mikler (kapus), Lékai 3, Blagotinsek 1, Jamali 1, Manaszkov 6, Gasper Marguc 3 (2), Schuch, Tönnesen 1, Accambray. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Celje: Lesjak – Jurecic 4 (1), Mlakar 5, Beciri 2, Mitrovic 2, Mackovsek 2, Razgor. Csere: Panjtar (kapus), D. Dujsebajev 3, Malus 3, Gal Marguc 4 (3), Anic 2, Vujovic, Kodrin, Ocvirk. Vezetőedző: Branko Tamse.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4.

Galéria
Telekom Veszprém – Celje Pivovarna Lasko 29-27
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 8. 0:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 19:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.