Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kezd összeállni a kép

2017. augusztus 22. 19:30 // Forrás: Veszprémi Kézilabda Kft.
Minden jel arra mutat, hogy az „évnyitóra” összeérhet a most a csapatépítéssel „bíbelődő” Veszprémi Kézilabda Kft.; a már négy tesztmérkőzést vívott együttes augusztus 25-én és 26-án (péntek és szombat) felkészülési tornát rendez a Március 15. utcai teremben.

A sportolók és az őket keményen megdolgoztató szakmai stáb negyedik hete fáradozik azon, hogy lerakják azokat az alapokat, amik a korábbinál jobb paraméterek eléréséhez kellenek. Az NB I/B Nyugati-csoportban tavasszal tízedikként leintett, teljes intenzitással iparkodó játékosok jelenleg abban, az úgynevezett átmeneti fázisban vannak, ahol az erőnléti gyakorlások után (inkább) a taktikai elemek dominálnak. Az első héten, a királynék városában főként a fizikai erőgyűjtésen volt a hangsúly, a másodikban a szlovéniai Roglán, a harmadikon pedig újra a bakonyi megyeszékhelyen, majd Balatonbogláron „ütöttek tanyát”.

Vágó AttilaVágó Attila

Vágó Attila vezetőedző roppant fiatal átlagéletkorú gárdája eddig négy gyakorló derbit tudhat a háta mögött, s azokon – mint ilyenkor általában – nem az eredmény számított. A szakember mindenkinek szereplési lehetőséget biztosított, a tanítványok az adott posztokon tizenöt-húsz percenként váltották egymást, s mert a találkozókon mindnyájan felvették a ritmust, egyetlen kézilabdázó hozzáállására sem lehetett panasz. Szlovéniában előbb négy góllal nyertek az ottani első osztályban vitézkedő Jeruzalem Ormoz ellen, igaz, a csata során érződött, hogy a régi „bútordarabok” és az új szerzemények még nem ismerik úgy egymás gondolatát. A diadal kiváltképp a jó védekezés és a remek kapusteljesítmény számlájára írható. Az ugyancsak élvonalbeli Gradec ellen fáradtnak tűnt az edzőtáborozott társaság: a rivális a második félidőben hat-hét góllal is vezetett, ám a mieink a – furcsa felfogásban ítélkezett sípmesterek miatt – paprikás hangulatú összecsapást végül döntetlenre mentették. Sajnos a bíztató kinti mutatók vezéráldozattal jártak: Füleki Áron arcát csúnyán megütötték, így ő kénytelen volt másfél hetet „táppénzen” lenni. Csak a minap tudott újra bekapcsolódni a közös munkába.

A Veszprémi Kézilabda Kft. múlt héten tartalékos összeállításban – Füleki, aztán a bakteriális fertőzéssel kezelt Márton Balázs és az ínhártyagyulladással bajlódó Haszilló Gergő nélkül – szintén döntetlenben maradt a Kecskeméti TE-vel, más kérdés, hogy a nagyszünetben hat góllal vezettek a veszprémiek. Legutóbb a Pécsi VSE ellen léptek pályára. A mieink keretét mindenekelőtt – az alapozás során szépen, illetve sokat dolgozott – ifjúsági korú sportolók alkották, akik az első játékrészben fásultan mozogtak, s nyolcgólos hátrányba kerültek. Ám mert fordulás után jobban bírták szuflával a csatát, így sokat futottak és keményen védekeztek, a hajrában – a holt idényben immáron harmadszor – kiegyenlítettek.

Mivel a jövő csapatát építő Vágó-edző hasznosnak tartja a felkészülési időszakot, jó esély van arra, hogy az új közösség erősebb lesz, mint amelyik az előző pontvadászatot befejezte. A spílerek a különböző változatokban mind inkább összeszoknak, egyre több variációs lehetőségük lesz. Persze akad még bőven tennivaló, csiszolódhat a „műsor”, de a kezdeti lépések bíztatók: vagyis kezd összeállni a kép. A tréner elsősorban a kapus- és a védőmunkával elégedett, a felállt fal elleni támadásokat – viszont szerinte – még fejleszthetik. Leginkább annak örülne, ha a továbbra is elszánt sportolóik elől is kreatívan „muzsikálnának”. Ha ez valóra válna, akkor a szeptember közepén kezdődő liga tizennégy szereplős „blokkjában” apellálhatnának az első hat hely egyikére. A hibák kijavításán fáradozó szakvezető már látja, hogy ki, mennyire terhelhető, s kivel hol számolhat.

Az egylet a napokban négycsapatos teszttornával jelentkezik a Március 15. utcai katlanban. Szobol Zsolték augusztus 25-én (péntek, 20.15 óra) a Mol-Pick Szeged U20-as körével, másnap 12.15 órakor a Sport36-Komlóval, 18 órakor pedig a Pécsi VSE-vel csapnak össze. A mérkőzések ingyenesen tekinthetők meg, a házigazdák minél több sportbarátot várnak a hajdan fergeteges ütközeteknek otthont adott katlanba.

vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.