Edzője szerint idővel Kéri Bianka is odaérhet a világelitbe

  • atlétika
  • 2017.08.12
  • 09:43
A VEDAC középtávfutója, Kéri Bianka a sikeres Eb-kvalifikáció után a tajpeji Universiadéra készül.

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) középtávfutója, Kéri Bianka 2.02.39-es egyéni csúcsával már július közepén jegyet váltott a jövő évi berlini Európa-bajnokságra. – Az, hogy ilyen korán sikerült kvótát szereznie, nagyban megkönnyíti felkészülését is, hiszen az előttünk álló egy évet arra használhatjuk, hogy a lehető legjobban felkészüljön az Eb-re – fogalmazott edzője, Tóthné Stupián Anikó.

Kéri Bianka (archív fotó)

A kvótaszerzéssel azonban még nincs vége Kéri Bianka szezonjának. Augusztus 19. és 30. között a Tajpejben sorra kerülő Universiadén képviseli legerősebb számában, 800 méteren a magyar színeket. – Jó formában érzem magam, s bár hosszúra nyúlt az idei szezon, úgy érzem, hogy sikerült formában maradnom – árulta el a vehirsport.hu megkeresésére Kéri Bianka. A helyezések tekintetében nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, mivel jelenleg nem tudni milyen mezőny gyűlik össze az egyetemisták és főiskolások világversenyén.

Edzője a középdöntőbe jutás mellett azt várja tanítványától, hogy élvezze a versenyzést. – Biankának türelmesnek kell lennie önmagával szemben. A jó nyolcszázas futót a legnehezebb felépíteni, mivel a jó állóképességre és a gyorsaságra egyszerre van szükség. Az atlétika pedig a felnőttek sportága. Bátran ki merem jelenteni, hogy idővel Bianka is képes lehet egy olyan sikerre, mint amilyennel Baji Balázs megörvendeztette a közönséget a londoni világbajnokságon. Balázs megmutatta, nem kell földönkívülinek lenni ahhoz, hogy valaki felállhasson a dobogóra egy vb-n.

Bianka egyéni csúcsának megdöntésére készül, ami a korábbi évek időeredményeit figyelembe véve elég lehet a fináléhoz. A huszonhárom esztendős sportoló sem hagyta szó nélkül a vb-bronzérmes magyar gátfutó teljesítményét. – Balázs elképesztően fantasztikus sportember. Amit Londonban bemutatott, az világszám. Már az is élmény lesz, hogy egy csapatban utazhatunk vele az Universiadéra. Itt van előttünk a példa, fel van adva a lecke, most láthatjuk, hogy igen is el lehet jutni Magyarországról a vb dobogójára.