Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Felújítják a debreceni kézilabdázók csarnokát

2017. augusztus 10. 14:55 // Forrás: MTI
Három ütemben, mintegy 900 millió forint ráfordítással felújítják a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának otthonát, a debreceni Hódos Imre sportcsarnokot - jelentette be a cívisváros polgármestere az egyesület csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.

Papp László emlékeztetett rá: néhány évvel ezelőtt egy válságban lévő csapatot vett vissza az önkormányzat, s ma már mind a fenntartó, mind a szponzorok, mind a szurkolók büszkék lehetnek a magyar kupában harmadik helyen végzett együttesre.

A polgármester szerint stabil, kiegyensúlyozott a női kézilabdacsapat szakmai munkája, s elérkezett az idő, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak a működéséhez. Ennek érdekében TAO-pénzből három ütemben felújítják a Hódos Imre sportcsarnokot: a csapat színeire, piros-fehérre cserélik az üléseket, megújítják a vizesblokkokat, a küzdőtér kapuk mögötti területeinek összekötésével pedig ötszázzal bővítik a férőhelyek számát - sorolta Papp László, megjegyezve, hogy megerősítik az épület szerkezetét, és ráépítéssel tovább bővítik a nézőteret.

Debrecenben a női kézilabda az egyik legfontosabb sportág - jelentette ki a polgármester.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy két évfordulóra is készülnek: októberben lesz harminc éve, hogy magyar bajnokságot nyertek a debreceni kézilabdás lányok, jövőre pedig hetvenesztendős lesz az egyesületük. Egy éven keresztül a Debreceni Vasutas Sport Club egyik régi jelvényét is használják majd a mezeken - közölte az ügyvezető, és a sajtótájékoztatón átadta az új mezek egy-egy példányát a csapat kiemelkedő szponzorainak.

Elmondása szerint a bérleteket az idei szezonra augusztus 21-től szeptember 14-ig értékesítik. A felnőtt bérletek 15 ezer, a diák-nyugdíjas bérletek 12 ezer forintba kerülnek.

Korábban bejelentették, hogy hat új játékos érkezett a csapathoz. A DVSC-TVP színeiben lép pályára Arna Sif Pálsdottir izlandi beállós és Lotte Grigel, az orosz Rosztov Dontól igazolt dán játékos. Hársfalvi Júlia a BL-győztes Győri Audi ETO-tól egy évre kölcsönbe érkezett Debrecenbe, Hajduch Csenge Székesfehérvárról igazolt Debrecenbe, továbbá Madalina Zamfirescu román válogatott is a DVSC-TVP színeiben játszik, és visszatért Debrecenbe Román Dorina, a DSC-SI korábbi kézilabdázója is.

vehirsport.hu
további cikkek
A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa kézilabda A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa György László és Imre Vilmos a szezon végén távozik a Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapatától. tegnap 19:22 Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Telekom Veszprém Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Egy év után ismét Veszprém-Szeged párharcot rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért - az első mérkőzést Szegeden játsszák csütörtökön (ma) 18.45-től. ma 6:01 Remili: Ezeket a derbiket szeretjük a legjobban! Telekom Veszprém Remili: Ezeket a derbiket szeretjük a legjobban! A Telekom Veszprém csütörtökön este (18.45) az ősi rivális OTP Bank-Pick Szeged vendége lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén. Az „Építők” francia sztárja, Nedim Remili a rangadót megelőzően azt nyilatkozta, olyan találkozó várható, amely során bármi megtörténhet. tegnap 10:58 Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk Szoboszlai Dominik, a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint kedd este az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül meg tudták nyerni a Koszovó elleni barátságos mérkőzést a telt házas Puskás Arénában. tegnap 7:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.