Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karneváli hangulat a XXI. Cell Kupán

2017. augusztus 8. 8:48
Huszonegy nemzet több mint háromezer kézilabdása fiesztázott a Veszprém Arénában.

Közel telt ház fogadta hétfőn este a nemzetközi kézilabdás fesztivál, a XXI. Cell Kupa nyitógáláját, amelynek ezúttal is a Veszprém Aréna adott otthont. Már a csapatok gyülekezése alatt is igazi fiatalos karneváli hangulat kerekedett a létesítmény előtti téren, ahol DJ Dominique szolgáltatta a talpalávalót. Ismét bebizonyosodott a tétel, miszerint a zene az a nyelv, melyet mindenki beszél. A világ legkülönbözőbb pontjairól összegyűlt gyereksereg önfeledt extázisban tombolta végig a nyár slágerét, a Despacitot.

Az Aréna falai között folytatódott a szórakozás, a közönség közös flash-light játéka után a Cell Kupa himnusza hangzott el. Az esemény hivatalos lobogóját, a húsz évvel ezelőtti diákolimpia győztes celldömölki általános iskola öregdiákjai helyezték el a játéktér közepén. Ebben az együttesben kezdte pályafutását Császár Gábor, a magyar kézilabda-válogatott irányítója is. S ebből a városból indult útjára a Cell Kupa is, ami mára Európa második legnagyobb ifjúsági kézilabdatornájává nőtte ki magát.

Némedi LajosNémedi Lajos

A résztvevő csapatok bevonulásával folytatódott a program, majd ugrókötél bemutató következett, s a sorozat trófeájaként szolgáló koronát is megtekinthette a közönség. Veszprém város alpolgármestere, Némedi Lajos köszöntőjében kiemelte, az ausztrál kontinens kivételével a világ összes pontjáról érkezetek csapatok a királynék városába. ­­­– A Cell Kupa egy óriási rendezvény, kis túlzással kijelenthető, hogy felér egy ifjúsági világbajnoksággal – méltatta a tornát, majd sérülésmentes versenyzést kívánt a több mint 3500 résztvevőnek.

– Magyarország legnagyobb kézilabdás fesztiválján összegyűlt több mint háromezer egyedi arc, de egy közös bennetek, a sport és a kézilabda szeretete – szólt a közönséghez Süle Dániel a szervező cég képviseltében. Köszöntőjében kiemelte, minden versenyző győztesnek érezheti magát, hiszen olyan szülők és edzők veszik őket körül, akik lehetővé teszik, hogy ilyen tornákon versenyezhessenek. – Élvezzétek az elkövetkező öt nap minden percét, kössetek barátságokat és élvezzétek a fesztivált – zárta gondolatait Süle Dániel.

Süle DánielSüle Dániel

A megnyitó légtornász produkciót, lézershowt és ugróasztalos bemutatót is tartogatott. Záró akkordként pedig a Cell Kupa angol nyelvű indulója hangzott el.

A mérkőzések már hétfőn reggel elkezdődtek. Alsőörs, Balatonfüred, Várpalota és Veszprém kilenc sportcsarnokában öt nap alatt tíz kategóriában mérkőznek meg a felek. A döntőknek a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Veszprém Aréna ad otthont.

Zatkalik Dániel
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.