Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Aranyat érhet a rutinja

2017. augusztus 5. 8:26 // Forrás: veszpremkosar.hu
Beszélgetés Hegedűs Gergellyel, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém első nyári szerzeményével, aki tizenkét éve már debütált mifelénk, de azóta tisztában van azzal, hogy a kosárlabda nem a gyűrűszaggató zsákolásokról és a félpályáról „lőtt” triplakísérletekről szól.

– Merre jársz éppen? – kezdte a beszélgetést a veszpremkosar.hu.

– Balatonakarattyán van a hétvégi házunk, ha erre gondolok, akkor felettébb szerencsésnek vallhatom magam, hogy ebben a pokoli hőségben az időm egy részét a magyar tenger partján tölthetem – mondta az ősszel a harmincnegyedik születésnapját ünneplő, főként a hármas-négyes poszton bevethető sportoló (200 centi, 100 kiló). Itt van velem a kutyám is, ám tudatában vagyunk annak, hogy a négylábúak errefelé nem fürödhetnek. Én nélküle is nagyokat úszok, viszont kettesben a futást „favorizáljuk”. Persze pihenésre is szánunk időt, lévén, a naptárak mégis csak sportos holt idényt mutatnak.

– A meglepetés erejével hatott, hogy fél tucat – nem akármilyen, bajnoki és MK-ezüstérmet is tartogatott – szezon után, csapatkapitányként köszöntél el a kecskeméti műhelytől…

– Az ottani klub elöljárói próbáltak a szakmai teendők irányába terelni, felajánlották az élvonalbeli gárda másodedzői posztját is, de én továbbra is játszani akartam. A Hírős-városban mindazonáltal trénerkedtem is, az előző három évben gyermekekkel foglalkoztam, tetszett is a feladat, ám azzal nem voltam kibékülve, hogy a jövőben csak a tudásom átadásával érvényesüljek. Noha a közel- és a távoli jövőmet a palánkok világában képzelem el, – bármily’ furcsán is hangzik – egyelőre nem tudom magam elképzelni kizárólag szakemberként. De mert szeretek a nebulókkal törődni, az új állomáshelyemen is lesz egy korosztályos együttesem. Az ideszerződésemnek ez volt az egyik alapfeltétele.

– Az egyik videómegosztó portálon fellelhető egy színes válogatás a hajdani veszprémi szerepvállalásaidról. Milyen társaság volt az akkori, ama időszakból legszívesebben mire emlékszel vissza?

– Szinte minden itt van előttem. Remek hangulat vett körül bennünket, a fellépéseinket, a keretünk tele volt tettre kész ifjakkal. A pályát körülvevő miliőre egy rossz szavam sem lehet, azonban a háttér, a magasabb költségvetés valamiért nem akaródzott összeállni – az anyagiak nem engedték, hogy a másodosztályú dobogó tetejére állhassunk, ami akkor is az A-csoportba jutást eredményezte volna. Végül másodikak lettünk. Nekem akkortájt jól ment a játék, ám mivel többre vágytam, eligazoltam a Lami Véd, majd MJUS Körmendhez.

– Azokon a felvételeken hosszú „sörénnyel” futkározol a parketten. Ahhoz képest mostanra nagy a kontraszt, ugyanis tar kopasz vagy…

– Abban az időben a hajam volt az egyik „védjegyem”, amit aztán Vas-megyében copfba kötöttem, az Alföldön pedig – a szigorúságáról méltán híres Sztoján Ivkovicsnak „köszönhetően” – le kellett vágatnom. Miután a frizurám az évek múlásával vesztett a dússágából, itt és most megfogadom, hogy már nem is lesz újra hosszú.

– A 2005/2006-os kiírásban miként kerültél a királynék városába? Ahol aztán az első szezonodban tizenhárom és fél pontot, majd a másodikban tizenkilenc pontot és több mint huszonnégyes értékindexet átlagoltál mérkőzésenként. Az akkori drukkereknek alighanem ma is felötlik a Soproni MAFC-nak dobott huszonhat, illetve a Flextronics-KSZC-nek szórt harmincegy pontod...

– Ha úgy tetszik, a nagyok között tizennégy évvel ezelőtt – az NB I-es Pécsi VSK Panthers színeiben – mutatkoztam be, majd úgy volt, hogy a MAFC alkalmazásába állok, ám az alapozáskor „szétment” a térdem. Mire rendbe jöttem, az A-ligában már javában zajlottak a küzdelmek. Hiába vágytam az élvonalba, rá kellett jönnöm, hogy erre egy ideig nem lesz lehetőségem. Akkor két és fél évet időztem nálatok. Hamar megszerettem a települést, a helyi embereket, a terembe kilátogatott sportbarátokat. Szép fejezet volt az a karrieremben. Az akkori kollektívából elsőre Szokolik Gergely, Oltárczy Máté, Bojtár Gyula ugrik be, meg persze Mérész Csaba, az aktuális vezetőedző, akivel gyakran törtünk borsot az ellenfelek orra alá.

– Aki a közelmúltban a formálódó játékos-keretébe csábított. Ebből a szempontból könnyű dolga volt?

– Hat felejthetetlen idényen vagyok túl a Kecskeméti KSE, a KTE KK és a KTE Duna Aszfalt spílereként. Az ottani vezetőktől és játékosoktól harag nélkül váltam el, úgy vélem, kölcsönösen tiszteltük egymást. Miután kiderült a döntésem, nem volt közöttünk semmiféle nézeteltérés. Ahogy én nekik, úgy ők is sok sikert kívántak nekem a folytatáshoz. Amúgy Mérész-edzőnek nem kellett sokat győzködni, belegondolva én is tudtam, hogy jó helyre kerülök. Viszonylag gyorsan egymás tenyerébe csaptunk. Utólag bevallhatom: a megállapodásunk után kaptam NB I-es ajánlatot, de addigra már elköteleztem magam, s nálam az adott szó kötelez. Pedig szerettem volna a legjobbak között maradni, de ezzel együtt is örülök annak, hogy felétek íródik tovább a pályafutásom. Mielőtt megkérdeznéd, nem tartom visszalépésnek, hogy így alakultak a dolgaim.

– Nem vitás, nagy csatákban edződtél, mégis, mi az, amit az új kenyéradód leginkább remélhet tőled?

– Azt gondolom, hogy a rutinommal, a tudásommal és a fizikai adottságaimmal tudok segíteni a régi-új csapatomnak, mindenekelőtt védekezésben. Az egyik legszigorúbban védekező brigádtól érkezem, ahol az az Ivkovics volt a szakmai főnök, aki most a válogatottunknak is próbál fazont szabni. Még tudok zsákolni, triplákat hinteni, ugyanakkor az élvonalbeli évek arra is jók voltak, hogy másként, a korábbi bakonyi munkálkodásomhoz képest más szemüvegen keresztül nézem a játékot. Már tudom, nem nekem kell mindenáron „letépnem” a gyűrűt, a hárompontos vonalon túlról más is vállalkozhat, hiszen a védekezés, vagy épp a csapatmorál, a kereten belüli kohézió legalább ilyen fontos.

– Milyen információkkal rendelkezel a jelenlegi veszprémi közösségről, az itteni célokról, egyáltalán a másodosztályú bajnokságról?

– Számomra most minden kicsit új lesz, de bízok a társakban, a funkcionáriusokban, hogy miként magukat, úgy a környezetet is segítik megismertetni velem. Úgy értesültem, hogy HOYA-mezesként tervezzük megnyerni a bajnoki címet, csakhogy az újbóli előrelépés a mezőny alapos ismerete nélkül is kemény diónak ígérkezik. Persze minden erőmmel ezen megvalósításán leszek.

– Mennyi időre érkezel Veszprémbe?

– Első „körben” egy kétéves szerződést írtam alá, de egyáltalán nem bánnám, ha az említett kontraktus újabb periódusokkal hosszabbodna. Ebből is kitűnik, hogy nem levezetni jöttem ide. Már az első, tapogatózó beszélgetéseink alkalmával jeleztem: csak akkor jövök az egylethez, ha mindenki komolyan veszi a terveket, az A-csoportot, s minden nap edzhetek. A veszprémi szerepvállalást csak így vállaltam. A fizikai állapotommal szerencsére régóta nincs problémám, szinte minden nap úszok, futok, nyújtok, egy éve pedig rendszeresen kerékpározom. Annyit feltétlen megígérhetek az értünk szorító szurkolóseregnek, hogy a társaimmal az összes csatánk során kitesszük a pályára a szívünket, a lelkünket, s ha mindez nem lenne elég: próbálunk látványos derbikkel a kedvükben járni.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
holnap 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.