Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem engednek a huszonegyből

2017. augusztus 1. 13:52
Idén is Veszprémbe látogat Európa egyik legnagyobb kézilabdás fesztiválja, a XXI. Cell-Kupa, amelyen 21 ország 142 csapata mérheti össze erejét augusztus 6. és 12. között.

Huszonegyedik alkalommal is megrendezik a nemzetközi kézilabdás fesztivált, a Cell-Kupát. A Celldömölkről induló rendezvény immáron tizennegyedik alkalommal látogat Veszprémbe, melynek programját sajtótájékoztató keretében ismertették kedd délelőtt. Némedi Lajos alpolgármester háláját fejezte ki, hogy a szervező csapat ennyi év után is lankadatlan lelkesedéssel áll az esemény mögött, amely a helyi kézilabdahagyomány miatt különösen fontos a város életében.

Némedi LajosNémedi Lajos

A szervezők 21 ország 141 csapatát várják az idei fesztiválra, amelyen nemenként öt-öt korcsoportban mérhetik össze tudásukat a felek. Az öt játéknapon csaknem ötszáz mérkőzést rendeznek a négy házigazda város ­­– Alsóörs, Balatonfüred, Várpalota és Veszprém ­– sportcsarnokaiban – tudtuk meg Süle Nándortól.

A főszervező hozzátette, a nevezni kívánó csapatok között idén is akadtak olyanok, amelyek vízumprobléma miatt maradnak távol az eseménytől. Ezúttal indai, algériai és elefántcsontparti együttesek csatlakozása nem valósulhatott meg. Így is van két „újonc” országa a viadalnak: Kína és Mexikó először érkezik hazánkba kézilabdatornára.

Süle NándorSüle Nándor

A Cell-Kupa grandiózus nyitógáláját az első játéknap végén, hétfőn (19.30) rendezik a Veszprém Arénában, ahol felszólal a fesztivál védnöke, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is. A korábbi évekhez hasonlóan a pénteki utolsó játéknapnak idén is az aréna adhat otthont, itt játsszák majd a kategóriánkénti finálékat. Szombaton pedig szintén ezen a helyszínen kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre – hangzott el a sajtótájékoztatón.

– A fesztivál nem csak sportszakmai siker, hiszen visszatérő vendégeink rendre egybekötik ittlétüket nyaralásukkal ­– nyomatékosította Süle Nándor, aki elmondta „nem engednek a huszonegyből”, azaz továbbra is a saját magukkal szemben megfogalmazott elvárások németesen precíz teljesítésére törekednek.

Süle DánielSüle Dániel

Süle Dániel szervező a torna játékvezetői hátterét ismertette. A Magyar Kézilabda Szövetség együttműködésének köszönhetően a torna játékvezetői vizsgahelyszínként is funkcionál. Ez évben is több fiatal játékvezetői páros szerezhet képesítést a sikeres gyakorlati vizsgát követően.

­– Külön öröm, hogy nemzeti csapatok is jelezték részvételüket: Izrael és Málta legjobbjai mellett több német tartományi válogatott is megméreti magát ­– zárta gondolatait Süle Dániel.

Zatkalik Dániel
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.