Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vizes vb: maximálisan elégedettek a szervezők

2017. július 30. 17:22 // Forrás: MTI
Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.

Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész "FINA-család" feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben.

"Fantasztikus helyszíneken, nagy tömegek előtt zajlottak a versenyek, egy csodálatos országban." - fogalmazott. Hozzátette, maximálisan elégedettek mindennel, mindenki otthon érezte magát Budapesten. Maglione kiemelte, a vizes sportok fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult ez a világbajnokság.

Seszták Miklós, a szervezőbizottság elnöke úgy vélte, az elmúlt tizenhét nap az az összefogásról, a kölcsönös tiszteletről és a sport ünnepéről szól. Köszönetet mondott a FINA-nak, a szervezőknek és az önkénteseknek, akik nélkül - mint hangsúlyozta - nem sikerült volna a rendezés.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója elmondta, 2015-ben Kazanyban Gyárfás Tamás kissé feszülten kérdezte tőle, hogy lehet majd felülmúlni a tatár fővárost, ahol egy futballstadionban rendezték az úszást. Marculescu szerint a fantasztikus helyszínek, a Duna Aréna, a "magyar tengernél" Balatonfüred, a Városliget a Vajdahunyad-vára látképével, az óriás-toronyugrás a Parlamenttel szemben, vagy a csodálatos Margitsziget egyformán elbűvölte a szurkolókat és a sportolókat. Külön kiemelte a drukkereket, akik szerinte elképesztő hangulatot varázsoltak mindenhol, vereség vagy győzelem esetén is ünnepeltek, ez pedig a legfontosabb a sportolóknak.

Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke tömören annyit mondott, boldog, hogy részese lehetett a hazai rendezésű világbajnokságnak.

A sajtótájékoztatót megelőzően - akárcsak a vb előtt Cornel Marculescu 76. születésnapjára - Julio Maglione tiszteletére is egy fát ültettek a Duna Arénánál.

Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a "Dagály-törvény" értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat. Maglione rövid beszédében köszönetet mondott a kerület lakóinak azért, hogy hozzájárultak segítségükkel és türelmükkel a sikeres világbajnoksághoz.

vehirsport.hu
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.