Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rasovszky megint nagyot úszott

2017. július 18. 12:02 // Forrás: MTI/vehirsport.hu
Rasovszky Kristóf ötödik lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság keddi napján Balatonfüreden.

A szám 20 éves junior világ- és Európa-bajnoka 1:52:01.70 órás idővel csapott célba, a szám másik magyar versenyzője, Székelyi Dániel a 21. lett.

Hivatalos: Rasovszky Kristóf ötödik helyen végzett 10 km-en - MTI Fotó: Szigetvári ZsoltHivatalos: Rasovszky Kristóf ötödik helyen végzett 10 km-en - MTI Fotó: Szigetvári Zsolt

A számot az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman nyerte, ezzel ő lett az első férfi versenyző a sportág történetében, aki ebben a számban az ötkarikás aranyérem mellé a világbajnokit is megszerezte.

Gellért Gábor szövetségi edző nem sokkal a rajt előtt elmondta, Rasovszkyt az első nyolc közé, míg Székelyit a legjobb 15-be várja. Hozzátette, előbbitől elsősorban arra számít, hogy azzal a taktikával ugrik majd vízbe, amellyel a juniorok között világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, azaz egy hosszú, nagyjából egykilométeres hajrára.

A szakember ugyanakkor kiemelte, rendkívül nehéz dolguk lesz a versenyzőknek, hiszen a nyári forróságban folyamatosan melegszik a Balaton vize, ez pedig lassítja majd a mezőnyt, ráadásul többször kell majd az úszóknak frissíteniük, ami lendületvesztést jelent.

A versenyzőknek négy kört kellett megtenniük a két és fél kilométeres pályán. Rasovszky az első kör végén a negyedik, míg féltávnál az ötödik volt. A 65 induló közül Székelyi a középmezőnyben helyezkedett.

A harmadik körben Rasovszky, illetve az 5 kilométeren aranyérmes francia Marc-Antoine Olivier kissé elhúzott a többiektől - nagyjából két testhosszal -, az utolsóra pedig a magyar versenyző fordult az élen, az élmezőnyből ekkor már senki nem ment ki frissíteni.

Rasovszky, a szám legutóbbi, setúbali világkupa-versenyének győztese, némileg visszaesett a kör elején, az első helyre pedig feljött a francia úszó mellé a címvédő amerikai Jordan Wilimovsky.

Egy kilométerrel a cél előtt nagyjából az ötödik-hatodik hely környékén tempózott a magyar úszó, az élen haladó boly - benne Rasovszkyval - ekkor úgy tűnt, megnyitja a hosszú hajrát. Az utolsó métereken Olivier, Wilimovsky és a felzárkózó Weertman fej fej mellett haladt, utóbbi jobb benyúlással nyert. A második sorban érkező Rasovszky ugyancsak szinte egyszerre érintette meg a francia David Aubryval a célt jelző táblát, s a célfotó után az ötödik hely jelent meg a neve mellett.

Rasovszky szombaton 5 kilométeren a hetedik helyen végzett, a folytatásban érdekelt a csütörtöki csapatversenyben és a pénteki 25 kilométeren is, majd a Duna Arénában is bemutatkozik, ahol 1500 méteres gyorsúszással zárja a vb-t.

"Ez most nagyon jól sikerült, örülök ennek az ötödik helynek, ugyanis megint sikerült egy kicsit előre lépnem" - nyilatkozott a verseny után Rasovszky Kristóf, aki elmondta, már nagyon várja a következő versenyeket, hiszen csapatban, majd 25 kilométeren, és a medencében 1500 méteren is indul. "Azt kaptam parancsba az elején, hogy nem vezethetek, én a végén akartam volna az élre állni, ez nem sikerült teljesen, de így, hogy a hollandon tudtam maradni a végén, jól sikerült. A következő években talán az utolsó 100-150 méteren kellene majd javítanunk."

Szokolai László, Rasovszky edzője arról beszélt, hogy az amerikai és a francia taktikája a kiváló 1500 méteres eredményeikre épült, mivel ők a végén "védtelenek" az utolsó 400 méteren verhetetlen Weertmannal szemben. Megjegyezte, ezekhez a rendkívül jól taktikázó, rutinos versenyzőkhöz jól alkalmazkodott Rasovszky. "Van még mit tanulnunk, de már ott vagyunk az élvonalban, ebből Tokióra lehet akár egy dobogó." - tette hozzá.

Nyíltvízi úszás, férfi 10 km:
Világbajnok: Ferry Weertman (Hollandia) 1:51:58.50 óra
2. Jordan Wilimovsky (Egyesült Államok) 1:51:58.6
3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:51:59.20
...5. RASOVSZKY KRISTÓF 1:52:01.70
...21. SZÉKELYI DÁNIEL 1:52:35.70


Rasovszky Kristóf úszása után mosolygósan nyilatkozott az M4 Sport televíziónak. – Örülök, hogy ismét sikerült az élbolyban beúszni. Az utolsó 500 méteren mindent beleadtam, amit csak tudtam. Láttam, hogy egy hetes bolyban úszunk, s ezúttal szerettem volna elkerülni a hetedik helyezést – tette hozzá.

A Balaton Úszó Klub veszprémi versenyzője elmondta, terv szerint alakult a verseny számára, többnyire sikeresen el tudta kerülni a "darálót". – Az utolsó százon van még mit javítanom, ott többen is tudtak rajtam hozni, lesz még min dolgozni. A váltóban szeretnék még előrébb lépni, ahogy 25 kilométeren is, ahol jó lenne elcsípni a dobogót.

vehirsport.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.