Új igazolások az 1. FC Veszprémnél

  • 1. Futsal Club Veszprém
  • 2017.07.04
  • 11:58
A veszprémi futsalosok nyári pihenőjüket töltik, a klub vezetősége ezalatt gőzerővel dolgozik a jövő évi keret kialakításán.

Rajki Tamás, a veszprémi klub ügyvezető elnöke elmondta, olyan játékosokat keresnek, akik azonosulni tudnak a klub szellemiségével és bizonyítani szeretnének. – Számos egyeztetést követően sikerült leigazolni Ruzicska Attilát és Gregus Richárdot, akik az előző szezonban remekül szereplő NB II-es Romhány csapatából érkeznek a királynék városába. A két fiatal játékos nálunk szeretné bebizonyítani, hogy az első osztályban is megállják a helyüket, tette hozzá az klub első embere.

Rajki Tamás (archív fotó)

Apatini Márk is Veszprémben folytatja pályafutását, aki Zalaegerszegről teszi át székhelyét hozzánk – folytatta az igazolások felsorolását Rajki Tamás. Az ügyvezető úgy vélekedik, mindhárom játékos rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek előre tudják lendíteni az együttest a további fejlődésben.

– Továbbra is folytatjuk azt az utat, hogy tehetséges fiataljainknak a felnőttek között adunk lehetőséget a bizonyításra. A felkészülést már velünk kezdi Bencsik Ádám, Ihász Bence, Simon Dániel és Varga Ádám, akik mindannyian a tavalyi bronzérmes U20-as csapat tagjai voltak – tette hozzá Rajki Tamás.

Madarász János vezetőedző játékoskerete még nem tekinthető véglegesnek. A klub további játékosokkal is tárgyal a felkészülés kezdetéig – tudtuk meg Rajki Tamástól.

A bajnokság a válogatott programja miatt várhatóan októberben rajtol.

Tabella
Futsal NB I, 2017/18 alapszakasz
1. MVFC Berettyóújfalu 18
2. Rába ETO Győr 16
3. Dunaferr 13
4. Swietelsky Haladás VSE 12
5. 1. FC Veszprém 9
6. Ferencvárosi TC 9
7. Debreceni Egyetemi AC 9
8. Nyírgyulaj KSE 6
9. Aramis SE 6
10. Bőny 0
utolsó módosítás 2017. november 18. 10:52
tovább »