Storck állja a következő két hazai vb-selejtezőn az Andorrában szurkolók jegyét

  • labdarúgás
  • 2017.06.16
  • 19:33
  • MTI
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést, és bejelentette: ő fizeti a jegyüket.

"Az elmúlt, számomra igen intenzív napokban nem volt egyszerű a helyzetem, de elsősorban nem is rólam van itt most szó, hanem a magyar labdarúgásról" - mondta pénteken Storck az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban egy nappal azt követően, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött: szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is folytathatja munkáját.

Storck elárulta, hogy a drukkerekhez hasonlóan őt is sokkolta a válogatott andorrai veresége, amin sokat gondolkodott. Végül arra a következtetésre jutott, hogy felajánlotta a lemondását Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének - mondta.

MTI Fotó: Kovács Attila

"Ezért nem jöttem el vasárnap a tévéműsorba, mert előbb az elnökkel akartam erről beszélni, hogy közösen találjuk meg a kivezető utat" - nyilatkozott a német szakember.

Storck beszámolóját a csütörtöki elnökségi ülésen hallgatták meg, majd az MLSZ vezetése bizalmat szavazott neki. A német szakember elmondta: az elnökségi tagokat meggyőzte arról, hogy az általa felvázolt út az egyetlen, amelyen kijuthat a válogatott a mostani állapotból. Saját magát pedig képesnek tartja arra, hogy "a hajót a megfelelő irányba" fordítsa, és ismét sikeressé tegye a nemzeti csapatot.

Storck a nyilatkozatában arról is beszélt, hogy önkritikát gyakorolt a múlt pénteki vereség után, de hasonlót vár el az Andorrában pályára lépő játékosoktól is. Illetve tőlük a jövőt illetően még nagyobb felelősségvállalást is, és hogy átérezzék: milyen megtiszteltetés válogatott mezben pályára lépni, és egy országot képviselni.

"Generációváltás van, de szándékaim ellenére, a sérülések és a kupacsapatok hiányzói miatt ez a folyamat most felgyorsult" - utalt arra, hogy Andorrában részben kényszerűségből állított fel rutintalan, kevéssé összeszokott együttest. "De így is bíztam bennük, a jó játékban és a győzelemben, az is az én csapatom volt" - mondta a szövetségi kapitány.

A német tréner igazat adott a vereség után csalódottan, könnyek között nyilatkozó Dzsudzsák Balázsnak. A csapatkapitányhoz hasonlóan ő sem érezte, hogy minden magyar játékos a válogatottban elvárható teljesítményt nyújtotta volna, és a megfelelő ellenállást fejtette ki. Storck szerint Andorra nem volt jobb csapat, de "érzelmesebb játékot nyújtott" a magyarokénál.

"A következő mérkőzésen akarat szempontjából biztosan más válogatottként kell kiállnunk, mindenekelőtt a szurkolókat kell újra magunk mellé állítani" - mondta Storck, majd hozzátette: a következő két hazai vb-selejtezőn (augusztus 31., Lettország; szeptember 3., Portugália) ő fizeti ki azoknak a szurkolóknak a jegyét, akik Andorrában ott voltak a múlt pénteken 1-0-ra elveszített mérkőzésen. Ezt azért teszi - tette hozzá -, hogy a drukkerek "továbbra is támogassák" a magyar válogatottat. Az érintett szurkolók számára a részletekről a következő hetekben ígért tájékoztatást az MLSZ.

A szövetség elnöksége csütörtökön úgy döntött, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes szurkolók számára pedig visszafizetik a jegyárkülönbözet.

A világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött a magyar együttes, amely a harmadik helyről várja a folytatást. A magyar válogatott legutóbbi négy mérkőzésén - ebből kettő volt vb-selejtező, kettő felkészülési találkozó - úgy szenvedett vereséget, hogy egyetlen gólt sem szerzett, miközben kilencet kapott.

Tabellák
Férfi labdarúgás, NB III Nyugati csoport, 2016/17
1. ETO FC Győr 81
2. Érdi VSE 72
3. Kaposvári Rákóczi FC 64
4. FC Ajka 59
5. Csornai SE 54
6. Puskás Akadémia FC II. 51
7. Budapest Honvéd-MFA II. 46
8. III. Ker. TVE 45
9. Csepel FC 44
10. Tarr Andráshida SC 43
11. VLS Veszprém 40
12. Gyirmót FC Győr II. 40
13. Videoton FC II. 35
14. Sárvár FC 33
15. Hévíz SK 31
16. Komárom VSE 19
17. Diósd 16
18. Tatabánya FC (kizárva) 0
utolsó módosítás 2017. június 07. 12:07
tovább »
Női labdarúgás, megyei I. osztály, 2016/17
1. Női Labdarúgó Club Ajka 39
2. Pápai ELC-Nyárád 39
3. Csetény SE 26
4. Veszprém FC 23
5. Bakonynána SK 22
6. Fűzfői Atlétikai Klub 20
7. Devecser SE 16
8. Csabrendek FC 13
9. TVSE-Honvéd 3
utolsó módosítás 2017. június 15. 12:05
tovább »