Pálmarsson nem fél a Szegedtől

  • kézilabda
  • 2017.05.19
  • 07:20
A Telekom Veszprém izlandi klasszisa elvárja csapatától, hogy hazai környezetben és idegenben is legyőzze a Mol-Pick Szeged együttesét a bajnoki döntőben.

Utolsó hazai meccsét játssza az idényben szombaton (15.45) a veszprémi kézilabdacsapat, méghozzá a bajnoki döntő első felvonásán a Mol-Pick Szeged ellen. Az oda-visszavágós párharc második felvonását szerdán (18.00) rendezik a csongrádi megyeszékhelyen.

A két honi gigász az előző idényhez hasonlóan idén is szoros meccseket vívott egymással. Minden valószínűség szerint így lesz ez az idei fináléban is. Az esélyekről a Telekom izlandi kiválósága, Aron Pálmarsson beszélt a vehirsport.hu megkeresésére. – Egyértelmű, hogy az idei Szeged sokkal erősebb, mint az egy évvel ezelőtti. Viszont mi még csak most fogjuk elérni a csúcsformánkat, vagyis a lehető legjobb időben. Úgy vélem, hogy oda-vissza meg fogjuk verni a Szegedet, s behúzzuk a bajnokságot – fogalmazott magabiztosan, de nem elbizakodottan az irányító-átlövő.

– Komolyan fogjuk venni a derbit, két kőkemény meccsre számítok, ahol semmit sem fognak ingyen adni. Ugyanakkor úgy gondolom, még mindig a Veszprémé a jobb keret, s a miénk jobb csapat is. Egyre jobban jászunk, s remélem, ez így is marad. Elvárom magunktól, hogy a Veszprém Aréna után a Mol-Pick otthonában is győztes meccs után ünnepelhessünk – tette hozzá.

Emlékezetes, hogy a 26 esztendős világklasszis egy évvel ezelőtt éppen a szezon legfontosabb periódusában, a „végjátékban” nyújtott kimagasló teljesítményt. – Pontosan erre készülök most is. Imádom a szezonnak ezt a szakaszát. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítménnyel tudjam segíteni a csapatom. A sérülésem már teljesen a múlté. Igyekszem különös figyelmet fordítani az egészségemre és az erőállapotomra is. Remekül érzem magam a bőrömben, talán még sose voltam ilyen jó formában – húzta alá.

Az északi légiós egyébként nem számít meglepetésre a párharcban. – Mindkét gárda jól ismeri a másikat, s egyébként is nehéz a szezon vége felé újat húzni. Ha kellően fegyelmezetten, kevés hibával, s magabiztosan kézilabdázunk, nekünk kedvező eredmény fog születni.


„Minden idők legerősebb Szegedét kell legyőznünk"

Idei utolsó hazai tétmérkőzésén az alapszakasz-győztes Mol-Pick Szeged együttesét fogadja a Telekom. A veszprémi közönségtől búcsúzó Javier Sabaté jó érzéssel és győzelemmel távozna a világ egyik legnagyobb klubjától.

Tabellák
Férfi kézilabda NB I, 2016/17
1. MOL-Pick Szeged 50
2. Telekom Veszprém 50
3. Grundfos Tatabánya KC 42
4. CYEB Budakalász 31
5. Csurgói KK 30
6. Balatonfüredi KSE 27
7. Orosházi FKSE- LINAMAR 24
8. Sport36-Komló 21
9. Eger SBS Eszterházy 19
10. Váci KSE 18
11. Ceglédi KKSE 17
12. B. Braun Gyöngyös 15
13. Balmazújvárosi KK 11
14. Mezőkövesdi KC 9
utolsó módosítás 2017. május 15. 09:10
tovább »
Férfi kézilabda SEHA-liga, 2016/17
1. Vardar Szkopje 47
2. Telekom Veszprém 44
3. Meskov Breszt 35
4. PPD Zagreb 34
5. Celje 33
6. Gorenje Velenje 18
7. Nexe 18
8. Metalurg Szkopje 17
9. Tatran Presov 13
10. Izvidac CO 4
utolsó módosítás 2017. március 16. 21:57
tovább »
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2016/17
1. FC Barcelona Lassa 25
2. Paris Saint-Germain 24
3. Telekom Veszprém 18
4. SG Flensburg-Handewitt 15
5. THW Kiel 12
6. Bjerringbro-Silkeborg 8
7. Orlen Wisla Plock 8
8. Kadetten Schaffhausen 2
utolsó módosítás 2017. március 13. 11:34
tovább »