Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Nem tréfáltak, tízzel nyertek a veszprémiek!

2017. április 1. 19:10
A parádésan védő Alilovic vezetésével 29:19-re nyert a Telekom Veszprém a PPD Zagreb ellen, s kettős győzelemmel jutott tovább a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

Április 1-je lévén adódott a kérdés: megtréfálja-e a Zágráb a Veszprémet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, vagy érvényesül a papírforma, s a magyar bajnok lép tovább a legjobb nyolc közé. A Telekom várta jobb helyzetből az összecsapást, hiszen egy héttel ezelőtt egygólos győzelmet aratott a horvát fővárosban. Javier Sabaté meg is fogadta a „Győztes csapaton ne változass!” intelmet, s ugyanazt a keretet nevezte, amely nyertesen hagyta el a Zagreb Arénát.

A Veszprém Arénában rendezett visszavágón természetesen telt ház fogadta a feleket. A kezdés előtt újabb legendát köszönthetett a publikum: a labdát a tizenegyszeres bajnok, tizenkétszeres kupagyőztes, BL-döntős, KEK-győztes Zsigmond György indította útjára. Az egykori kitűnő beállóshoz hasonlóan a csapat sajátnevelésű jobbszélsője, Gulyás Péter is hatalmas tapsot kapott, aki ez alkalommal játszotta 600. tétmeccsét szülővárosa együttesében.

Cingesar révén rögtön az első támadásából betalált a horvát bajnok, s Lékai is egy sikeres lövéssel kezdett. Stevanovic megfogta Ilic hetesét, igaz, a kipattanót bevágta a szerb-magyar balátlövő. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, Cingesar gyorsan egyenlített (4. perc: 2:2). Gajic büntetője is kimaradt, az ellentámadás végén Miklavcic ismét vezetéshez juttatta az övéit. Jókor jött Tonci Valcic kétperces kisbüntetése, a házigazda ugyanis – Marguc és Ugalde találataival – fordítani tudott (11. perc: 5:3).

Akárcsak hét nappal ezelőtt, most is nagyszerűen védekeztek a bakonyiak, Miklavcic nagy nehezen begyötört góljára pillanatok alatt kettővel válaszolt a Veszprém (13. perc: 7:4). Silvio Ivandija időkérése sem segített az övéin, négyre nőtt a különbség miután Nagy is feliratkozott a gólszerzők közé. Három poszton is cserélt a vendégek mestere, érkezett Kontrec, Markovic és Vujic. Frissített Sabaté is, aki Palmarssonnak és Nilssonnak szavazott bizalmat. A kapusokra egyik oldalon sem lehetett panasz: Stevanovic Sulic ziccerét védte, Alilovic pedig Horvatét.

Ugalde góljára Kontrec válaszolt, aki nyolcperces gólcsendet tört meg. Schuch kapta meg csapata első kétperces kisbüntetését, de ez sem segített a horvátokon. A veszprémiek ellenállhatatlanul kézilabdáztak. Gulyás, Marguc és Ugalde szemet gyönyörködtető figurája végén mattolta a riválist, majd ismét Ugalde volt eredményes (26. perc: 13:5). Két gyors góllal zárkóztak a kék-fehér mezesek, Pavlovic és Vori is át tudta játszani a védelmet. A végjátékban a tompán kezdő Palmarsson is betalált, a 15:9-es félidei állást pedig Miklavcic állította be egy alsó, húzott lövésből.

Fordulás után már Skok őrizte a PPD portáját, akit azonnal felavatott Gajic. Alilovic viszont újabb védést mutatott be, Ilic újabb gólja után így ismét nyolc volt közte (17:9). Schuch második kiskiállítását már ki tudta használni a Zagreb, Josip Valic és Horvat is túljárt Alilovic eszén. Nem ízlett a vendégek nyitott védekezése a Telekomnak, Horvat újabb villanásával ötre csökkent a különbség (36. perc: 17:12). Sabaté edző is elégedetlen volt a látottakkal, rögtön magához hívta tanítványait. Gajic és Horvat növelte góljai számát. Kisebb porszem került a hazai támadógépezetbe, leginkább a parádézó Alilovicnak volt köszönhető, hogy nem tudott közelebb kerülni a rivális (42. perc: 20:14).

Egyik fél sem sáfárkodott jól a büntetőkkel, Markovic és Ilic sem tudta gólra váltani a lehetőséget. Hiába vetett be mindent a Zagreb, csak annyit tudott elérni, hogy tartsa a differenciát (49. perc: 22:16). Legalább is átmenetileg, az utolsó tíz percre fordulva ugyanis ismét a piros mezesek tudtak megújulni. Nilsson és Palmarsson révén megint sikerült nyolccal elhúzni. Ezzel pedig úgy tűnt, hogy a hitüket is elvesztették Voriék. A Sabaté-csapat a végjátékban gálaelőadást tartott. A főszerepet Alilovicra osztották, aki valósággal megbabonázta a horvátokat. 24:18 után zsinórban ötöt vágtak Gajicék. A hajrában így tízig számolhattak a drukkerek, ami meg is maradt a végére (29:19).

A Veszprém tehát kettős győzelemmel 52-41-es összesítéssel jutott tovább a legjobb nyolc közé. A negyedöntős ellenfél a Kielce–Montpellier párharc győztese lesz.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés:
Telekom Veszprém–PPD Zagreb 29:19 (15:9)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Horacek, Novotny (csehek).
Veszprém: ALILOVIC – MARGUC 5 (1), Sulic 2, Nagy L. 1, SCHUCH, TERZIC, UGALDE 5. Csere: Lékai 1, Ilic 5, GAJIC 4, Gulyás, Nilsson 2, Palmarsson 3, Iváncsik G. 1. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Zagreb: Stevanovic – Horvat 3, Miklavcic 3, Vori 2, J. Valcic 1, Mandalinic, Cingesar 2. Csere: Skok 1 (kapus), T. Valcic, PAVLOVIC 3 (1), Kontrec 1, Markovic 2 (1), Vujic, Sebetic 1, Jotic, Susnja. Vezetőedző: Silvio Ivandija.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/1, ill. 4/2.
Továbbjutott: a Veszprém (kettős győzelemmel, 52-41-es összesítéssel).

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Büszke vagyok a csapatomra, amely nagyszerű teljesítménnyel jutott tovább a negyeddöntőbe. Az első találkozón problémáink akadtak a Zagreb 5-1-es védekezésével, ezen sokat dolgoztunk egész héten. Ma is magas szinten működött a védekezésünk és a kapusteljesítményünk. Támadásban is remekeltünk, ami nagy különbség az előző meccshez képest. Ma is kiválóan dolgoztak a szélsőink, ők lőtték a góljaink több mint felét.

Gasper Marguc: – Nagyon boldog vagyok a mai győzelmünk miatt. Kiválóan védekeztünk. A meccs kezdetétől fogva megmutattuk, hogy minden labdáért, minden pillanatban küzdeni fogunk. Az első félidő végére tisztes előnyt harcoltunk ki, de ez sem nyugtatott meg minket. A folytatásban is a gázon tartottuk a lábunkat, s nem adtunk esélyt a horvátoknak.

Silvio Ivandija: – Megérdemelten nyert és jutott tovább a Veszprém. Vendéglátóink ma is bizonyították, hogy Európa egyik legjobb csapatát alkotják. Ha ebben az ütemben fejlődnek tovább, be fognak jutni a négyes döntőbe. Sőt, meg is nyerhetik a sorozatot. Mi rengeteg hibát vétettünk, számos ziccert rontottunk. Alilovic teljesítménye pedig egészen kimagasló volt.

Ivan Stevanovic: – Az első félidő elején jól védekeztünk, támadásban azonban sok problémánk akadt. Ezt kihasználva pedig könnyű gólokat lőtt a Veszprém. Ellenfelünk végig jobban játszott nálunk, s megérdemelten jutott tovább. Bízom benne, hogy a folytatásban ki tudjuk javítani a hibáinkat. Mostantól a SEHA-liga négyes döntőjére koncentrálunk.

Galéria
Telekom Veszprém – PPD Zagreb 29:19
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.