Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vranjes: „Azért jövök, hogy minden meccset megnyerjünk”

2017. március 22. 6:45
Új időszámítás kezdődik nyártól a veszprémi kézilabdaklub életében. Az új éra főszereplői, Ljubomir Vranjes, Kent Robin Tönnesen, Dejan Manaszkov és Győri Mátyás nyilatkoztak a vehirsport.hu-nak.

Egy sornyi érkezővel, s egy világklasszis edzővel erősített a következő szezonra a Telekom Veszprém együttese. Az idei kiírást azonban még korántsem intették le. Javier Sabaté utódja, Ljubormir Vranjes jelenlegi és jövőbeni együttesét is a legjobb négybe várja a Bajnokok Ligájában. – Úgy gondolom, hogy a Veszprém és a Flensburg is jó eséllyel vághat neki a következő körnek. A negyeddöntőben aztán bármi megtörténhet, ott már parányi a különbség a csapatok között. Több alkalommal is megesett, hogy mindössze egy gól döntött. Egyetlen hibás döntés, egyetlen kapus bravúr lehet a választóvonal a Kölnbe kerülésért. A Telekom zsinórban háromszor jutott be, idén is minden adott ahhoz, hogy ismételjenek. Most azonban csak a jelenlegi együttesem nevében beszélhetek: úgy érzem, jó eséllyel pályázunk a kölni négyes döntőre – mondta Vranjes.

Manuel Strlek, Dejan Manaszkov, Kent Robin Tönnesen, Ljubomir Vranjes, Kálomista Gábor, Kentin Mahé, William Accambray és Győri MátyásManuel Strlek, Dejan Manaszkov, Kent Robin Tönnesen, Ljubomir Vranjes, Kálomista Gábor, Kentin Mahé, William Accambray és Győri Mátyás

Ezután klubváltása körülményeire emlékezett vissza a Veszprémi kispad mellett a magyar válogatott élére is érkező szakember, aki mindkét székben három esztendőre kötelezte el magát.

– Az első megkeresés októberben érkezett a veszprémiektől. Egy hosszú folyamat eredményeként döntöttem úgy, hogy elfogadom a felkérést. Mindig nehéz a váltás, különösen akkor, ha valaki tizenegy évet húz le egy helyen. Flensburgban játékosként, szakmai igazgatóként, aztán trénerként is dolgoztam, s majdnem minden címet elhódítottam. A gyermekeim ott látták meg a napvilágot. Úgy éreztem, hogy új kihívásra van szükségem, a családom pedig végig támogatott a döntés meghozatalában – árulta el a játékosként Európa- és világbajnoki címig jutó tréner.

Ljubomir VranjesLjubomir Vranjes

– Azért jöttem, hogy minden meccsünket megnyerjük. Ez a saját motivációm, nem számít, hogy épp hol edzősködöm. Nem szeretek veszíteni, s azok a csapatok sem szeretnek veszíteni, ahol én ülök a kispadon – nyomatékosította, majd azt is elárulta, hogy néhány friss igazolás saját kérésére, néhány pedig a klubbal történt egyeztetések után érkezik a királynék városába.

Kent Robin TönnesenKent Robin Tönnesen

A norvég vb-ezüstérmes jobbátlövő, Kent Robin Tönnesen a német Füchse Berlin gárdájától érkezik 2017 nyarán. – Álomszerű, hogy én is részese lehetek annak a projektnek, amit a Telekom folytat. A Veszprém egy hatalmas klub, komoly hagyományokkal, amely évről évre a BL-serlegért száll harcba. Kihívás lesz a Veszprém Arénában játszani, hiszen minden meccsen tökéleteset kell nyújtanod, de alig várom, hogy mögöttem álljanak a klub szimpatizánsai. Remélem, hogy tovább fejlődhetek, s új színt tudok hozzáadni az együttes játékához – nyilatkozta a vehirsport.hu-nak a huszonöt éves klasszis.

Dejan ManaszkovDejan Manaszkov

Vitán felüli, hogy a Telekom a világ legjobb öt csapata közé tartozik. Ki ne akarna itt kézilabdázni? – indokolta a veszprémi ajánlat elfogadását a macedón balszélső, Dejan Manaszkov. – Rengeteget hallottam Vranjes mester edzői filozófiájáról, s úgy gondoltam, hogy jó lenne vele dolgozni. Ez egy hatalmas lehetőség számomra. Párját ritkító hagyománya van a sportágnak Veszprémben, s elképesztő, amit a szurkolók művelnek. Minden meccsen győzni kell, ez a hozzáállás nagyon fekszik nekem – fűzte hozzá.

Győri MátyásGyőri Mátyás

A magyar kézilabda egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott Győri Mátyást is megszerezte a következő három esztendőre a Telekom Veszprém. A fiatal irányító álomszerűnek nevezte a magyar bajnok invitálását, majd azt is elárulta, mi fogta meg a Telekom ajánlatában. – Vranjes mester külön hangsúlyozta, hogy számít rám. A válogatott szereplés lehetősége is közrejátszott abban, hogy igent mondtam. Ahány edző, annyi szisztéma, így könnyebb dolgom lesz abban az esetben, ha meghívót kapok. Megfontolt döntést hoztam, de hamar igennel válaszoltam.

A mindössze húszesztendős Győri elmondta, mindent el fog követni annak érdekében, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket. – Nem tudom, mi vár rám pontosan nyártól, de abban biztos vagyok, hogy nagyszerű élmény lesz a világ legjobb játékosaival együtt edzeni, s egy csapatban játszani. Rengeteget tanulhatok a társaktól, ha odafigyelek.

Hozzátette: tisztában van azzal, hogy sok magyar tehetség karrierje megtorpant már a magyar rekordbajnoknál. – Mindent meg fogok tenni annak érdekében az edzéseken, s amikor lehetőségeket kapok, hogy azok közé tartozzam, akik megállták a helyüket.

Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 8. 0:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 19:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.