Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A Veszprém nyert, de a Szegedé lehet az alapszakasz

2017. március 18. 18:51
A Szeged hatgólos hátrányból felállva egyenlített, a hajrában aztán kétgólos sikert harcolt ki a Telekom Veszprém a férfi kézilabda élvonal szombati csúcsrangadóján.

Az alapszakasz elsőség volt a tétje a honi férfi kézilabdasport „klasszikusának”, a Veszprém–Szeged csúcsrangadónak, amihez a címvédőnek legalább négy góllal le kellett győznie a trónkövetelőt. A csata presztízsének és hagyományoknak megfelelően csodás miliő és természetesen telt ház fogadta a feleket. A Tisza-parti szimpatizánsok is teljes létszámban megtöltötték a számukra kijelölt szektort: kétszázötvenen buzdították a „kékeket”a Veszprém Arénában. Küldöttségük a meccs előtt megkoszorúzta Marian Cozma szobrát. Respekt!

A magyar bajnok keretében nem volt meglepetés, ezúttal is azok kaptak lehetőséget Javier Sabatétől, akik az utóbbi BL-fordulókban remek teljesítményt nyújtva kiharcolták a csoport harmadik helyét.

A kezdő sípszó előtt a tavalyi év legjobbjait jutalmazta a szövetség. Mint ismert, a legjobb ifi játékosnak Szita Zoltánt, a legjobb védőnek Schuch Timuzsint, az év kapusának pedig Mikler Rolandot választották. A 2016-os év legjobb felnőtt férfi kézilabdázójának járó díjat pedig Nagy László vehette át.

Természetesen folytatódott a negyvenéves születésnaphoz fűződő kezdeményezés: a kezdődobást a tizenkétszeres bajnok és kupagyőztes, KEK-győztes, BL-döntős veszprémi ikon, Csoknyai István végezte el.

Ilic biztos kézzel lőtt hetese fokozta az egészen parádés hangulatot. Az első szegedi gólt Gorbok jegyezte, amelyre azonnal jött a válasz Sulictól. S jött Mikler első védése is, az ellentámadás végén pedig Lékai zörgette meg a hálót. Balogh másodjára már nem rontott, Sierra hárítását követően pedig hetesből is eredményes volt (6. perc: 3:3). Ilic hetesét viszont kiütötte Sierra, igaz, a játékszer a szerb-magyar balátlövőhez pattant, aki ebben a helyzetben már nem rontott.

A bakonyiak támadójátéka olajozottan működött, Nagy is feliratkozott a gólszerzők közé. Sierra hiába védett kiválóan, együttese nem tudott profitálni ebből. Már csak azért sem, mert Mikler is remekelt a másik gólvonalnál. A szegedieknek nagyon nem ízlett a vendéglátó zárt, hatos falas védekezése. A játékrész derekánál Marguc és Ugalde növelte tovább a különbséget (7:3).

Pastor mester elégelte meg a látottakat, s időt kért, majd egyszerre küldte pályára a Bodó, Buntic, Bánhidi triót. Sostaric kilencperces gólcsendet tört meg, de együttesét ez sem lendítette át a holtponton. Lékai bezzeg könnyedén átcikázott a vendégek védelmén. Marguc kihagyott hetese is belefért, Sulic duplája után már hat volt közte (20. perc: 10:4).

Ismét Sostaric járt túl a mieink eszén, méghozzá kétszer is. A szlovén jobbszélső góljaira aztán egy másik szlovén jobbszélső, Marguc válaszolt. Sulicon sem találtak fogást a kék mezesek, maradt a közte hat (24. perc: 12:6). Öttel a szünet előtt Sabaté is hármat cserélt: Nilsson, Gulyás és Palmarsson próbálta tehermentesíteni a társakat. A hajrában kezdett magára találni a Mol-Pick, zsinórban Kallman, Balogh és Buntic is mattolta Miklert. Nilsson fontos pillanatban szerezte meg első gólját (13:9). A játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy a parázs párharcok ellenére egyetlen kiállítást sem ítéltek a játékvezetők.

Bánhidi és Ilic pengeváltásával indult a második felvonás. Villantak a magyar válogatott jobbátlövői, előbb Balogh, majd Nagy lőtt a hálóba. Szemlátomást feljavult a Csongrád megyeiek védekezése, ennek is köszönhetően Bánhidi és Obranovic kettőre lopta a távolságot (15:13). Lékai jókor villant, ráadásul Bunticot kiszórták két percre a sípmesterek. Balogh verte meg a hazai védelmet, majd Sierra blokkolt egy támadáson belül kétszer is.

Úgy tűnt, új mérkőzés kezdődött: a Szeged lényegesen jobban kézilabdázott, mint az első félidőben. Két-három gól között ingadozott a különbség, Bánhidi és Obranovic is rendre fejtörést okozott a mieinknek (44. perc: 19:16).

Sierra őrizte parádés formáját, Mikler teljesítménye viszont visszaesett. Érkezett is a helyére Alilovic, de Kallman őt is felavatta. Terzic kapta meg az első kétperces figyelmeztetést, Balogh pedig hetesből egyenlített (19:19). „Veletek vagyunk” – zúgták a nehéz helyzetben a drukkerek. Nagy és Kallman is megvillant, a szegediek a vezetésért is támadhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Nem úgy a másik „ketrecnél” Palmarsson, aki első gólját hintette. Gyorsan jött aztán a válasz Skubétól, 21:21-nél időt kért Sabaté. Ismét Palmarsson és Skube villant meg, öt perccel a lefújás előtt is egált mutatott az eredményjelző.

A Pastor-csapat kétszer is megszerezhette volna a vezetést, de előbb Kallman, majd Buntic lövését védte nagy helyzetben a visszatérő Mikler. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a végjátékban. Gajic bevágta a hétméterest, az utolsó percben pedig Palmarsson talált be egy gyors ellentámadás végén. Az utolsó támadást aztán taktikusan lepörgette a Szeged, amely így kétgólos vereséggel távozott (24:22). Ha mindkét gárda hozza a hátralévő találkozóit az alapszakaszból, a Tisza-partiak vívhatják hazai környezetben az oda-visszavágós bajnoki döntő második párharcát.

Férfi kézilabda NB I, 21. forduló:
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 24:22 (13:9)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki.
Veszprém: MIKLER – Marguc 3, Nagy L. 3, SULIC 4, Lékai 3, Ilic 3 (1), Ugalde 1. Csere: Alilovic (kapus), SCHUCH, TERZIC, Nilsson 2, Gulyás, Palmarsson 3, Gajic 2 (2), Rodriguez. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Szeged: SIERRA – Skube 2, Thiagus, Blazevic, Gaber, Kallman 3, Gorbok 1. Csere: BALOGH 6 (3), Sostaric 3, Bodó, Buntic 1, BÁNHIDI 3, OBRANOVIC 3. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3.

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz négy góllal legyőzni a Szegedet, hiszen az egész idényben csak egyszer kaptak ki ilyen különbséggel. Az első félidőben kiválóan kézilabdáztunk, a másodikban azonban lassan játszottunk. A különbséget ekkor véleményem szerint Sierra nagyszerű teljesítménye jelentette. Örülök a győzelemnek. Holnaptól már a Vác elleni bajnokira és a Zagreb elleni BL-nyolcaddöntőre koncentrálunk.

Andreas Nilsson: Mint mindig, most is kemény meccset vívtunk, de végül sikerült kettővel nyernünk. Az első játékrészben jól játszottunk, a másodikra viszont kevesebb erőnk maradt, így nem tudtunk kellő számú leindítást végigvinni. A Szeged így magára talált, s visszajött a meccsbe. Már most várom a két gárda következő párharcát.

Juan Carlos Pastor: – Mindkét csapatnak gratulálok, az egyiknek az első, a másiknak a második félidőhöz. Nagyon rosszul játszottunk az első játékrészben, csak a szünet után vettük fel a versenyt a Veszprémmel. Sok játékosunk először játszott rangadót ebben a csarnokban, ahol mindig nehéz nyerni. Hat meccsünk van még az alapszakaszból, mindet meg kell nyernünk, hogy a mienk legyen az alapszakasz. A filozófiánk változatlan: továbbra is csak a következő meccsre készülünk.

Bánhidi Bence: – A fegyelmezetlen első félidő után egy más Szeged érkezett ki a pályára. Ekkor a feljavuló védekezésünknek és a kapusteljesítményünknek köszönhetően maradtunk meccsben. A vezetés megszerzésére is volt esélyünk, de kétszer is hibáztunk. Ez egy jó eredmény, amely kedvez nekünk.

Galéria
Telekom Veszprém – Mol-Pick Szeged 24:22
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.