Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Be kellett érnie a döntetlennel a VLS-nek

2017. március 18. 17:26
A veszprémi focisták nem tudtak dűlőre jutni a közvetlen rivális Sárvárral. Mindkét kiesés elől menekülő csapatnak felér egy vereséggel a pontosztozkodás.

Közvetlen riválisát fogadta a királynék városának focicsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság huszonharmadik fordulójában. Mindkét gárda a kiesés elől menekül, így a Veszprémnek és a Sárvárnak is létfontosságú lett volna a három pont begyűjtése szombat délután.

Archív fotóArchív fotó

Az első tíz perc komolyabb esemény nélkül telt el az esőtől áztatott Egyetemi Stadion gyepén. Veszélytelen veszprémi szöglet után a tizenharmadik percben jegyezhettük az első komolyabb helyzetet: három a három ellen vezethették akciójukat a sárváriak. Hársfalvi volt a helyén, biztos kézzel húzta le a bal oldalról érkező beadást.

Öt perccel később a mieink álltak közel a vezetés megszerzéséhez, Bognár Bence fejelt hat méterről, de nem tudott elég erőt beletenni bólintásába.

Harmincöt perc játék után a hazaiak jutottak pontrúgáshoz a szögletzászlótó mellől. Büki kapta a labdát. Húsz méterről eleresztett lövése a kapu fölé szállt.

A játékrész utolsó percében jártunk, amikor a középpályán szerzett labdát a Sárvár. Úgy tűnt, elhal az akció, de Hoós lövésig küzdötte magát. A sárvári támadó tizenhét méterről eleresztett bombájára pedig nem tudott odaérni Hársfalvi (0-1).

Fordulás után bő negyedórát kellett várni az első akcióra: veszprémi beadást követően Horváth kapuja előtt gurult el a játékszer több hazai támadó lába között.

Három perccel később Bene varázsolta a labdát Kocsis fejére, aki öt méterről fejelt a hálóba. Egyenlített a Veszprém (63. perc: 1-1).

A 71. percben Hársfalvinak akadt dolga: jól helyezkedett a 30-ról érkező labdánál. Nem sokkal később Bene adhatta középre a labdát, ám utolsó emberével mentett a Sárvár.

Ennél is nagyobb helyzet alakult ki a mieink portája előtt: Bailo cselezett három ember között, végül Ódor tüzelt fölé.

A hajrában több gól már nem esett. A döntetlennel mindkét fél távolabb került a bennmaradást jelentő tizenharmadik helytől.

Labdarúgó NB III. Nyugati csoport, 23. forduló:
VLS Veszprém–Sárvár 1-1 (0-1)
Egyetemi stadion, 100 néző. Vezette: Jakab (Kovács, Baghy).
VLS Veszprém: Hársfalvi – Krebsz, Felber, Dobsa, Gunther, Bene, Gulyás, Kocsis, Kókány, Bognár (Márkus, 46.), Büki (Molnár, 53.). Vezetőedző: Orbán Tamás.
Sárvár FC: Horváth – Bedő, Pados, Rajos, Nagy, Pető, Kun, Bezdi (Nyírő, 82.) Ódor, Hoós (Horváth, 84.), Bailo (Koronczai, 88.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Kocsis (63.), ill. Hoós (45.).

Edzői értékelés

Orbán Tamás: – Sajnos erre az egy pontra futotta. Többet kellett volna tennünk ahhoz a pályán, hogy győzzünk ma. Tudtuk, hogy ellenfelünk mit fog játszani. Masszív védekezést nyújtottak, s jól kontráztak. Nem érdemeltünk győzelmet, a végén örülnünk kellett az egy pontnak is.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.