Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Az előd legyőzte az utódot: csoportharmadik a Veszprém!

2017. március 11. 19:13
A szünetben még eggyel vezetett a Flensburg, Alilovic teljesítménye azonban demoralizálta a német sztárcsapatot. A kiváló teljesítmények sorát felvonultató Telekom Veszprém végül hat góllal nyert.

A csoportküzdelmek utolsó köréhez érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája mezőnye. A Telekom Veszprémnek legalább egy pontot kellett gyűjteni ahhoz a Flensburg vendéglátójaként, hogy megőrizze harmadik helyét az „A” jelű nyolcasban. Külön pikantériát adott a találkozónak, hogy a kispadokon előd és utód, az idény végén távozó Javier Sabaté és az őt váltó Ljubomir Vranjes nézett farkasszemet. S ott volt a vendégeknél az a Kentin Mahé is, aki 2018 nyarán érkezik a királynék városába.

Képgalériánkért kattintson a fotóra!

A magyar bajnok soraiban hosszú idő után ismét szerepet kapott a makacs lágyéksérüléséből felépült Aron Palmarsson. Kimaradt viszont a régóta betegeskedő Ivan Sliskovic, valamint Blaz Blagotinsek, Ancsin Gábor és Marko Kopljar.

Folytatódott a negyvenéves születésnaphoz kapcsolódó kezdeményezés sorozat: a játékszert a klub tízszeres bajnok és kupagyőztes, KEK-győztes és BL-döntős gólrekorder legendája, Éles József indította útjára. A drukkerek hatalmas tapssal fogadták egykori első számú kedvencüket, s azonnal rá is gyújtottak az „Éles Józsi, lőj egy gólt!” kezdetű rigmusra. A már említett okokból hasonló fogadtatásban részesült a felek bemutatásánál Mahé és Vranjes is.

Kőkemény védekezéssel nyitott a Telekom, de a hosszú lefolyású támadás végén Glandorf csak begyötörte a labdát a kapuba. Egy-egy kapufa után Wanne duplázta meg együttese előnyét, az első veszprémi gólt pedig Nagy jegyezte. Hihetetlen iramban zajlott a mérkőzés, egymást követték a rendkívül gyors lefolyású támadások. A Bundesliga éllovasa rendre vezetni tudott, a mieink azonban Nagy és Nilsson révén tartani tudták a lépést (6. perc: 4:4). Mogensen kiskiállítása, Ilic hetese, valamint Lékai duplája kellett ahhoz, hogy a magyar bajnok először vezessen (10. perc: 7:5). Igaz, egy percig sem örülhetett előnyének a vendéglátó, Svan és a negyedik gólját jegyző Mahé egy szemvillanás alatt egalizált.

Szerencsére Ilic is jó formában lőtt, igaz, a sikeres lövésére hárommal válaszoltak az északnémetek (13. perc: 8:9). Úgy tűnt, hogy Andersson készült a veszprémi lövőkből, a veterán hálóőr Nagy és Ilic átlövését is hatástalanította. Kiválóan szállt be Lauge Schmidt is, a játékrész derekánál őrizte előnyét a Vranjes-csapat (9:11). Ismét egy vendég kiállítás előzte meg a bakonyi felzárkózást: Heinl kétperces figyelmeztetése után Ilic hetesből, Sulic pedig egy kiváló bejátszásból volt eredményes. Djordjic szédületes bombával szólt hozzá a meccshez, majd Andersson spárgázta ki Ilic újabb löketét, s Svan és Wanne is mattolta Miklert (21. perc: 11:14).

Javier Sabaté időt kért, s pályára küldte Margucot és Palmarssont. Gyors változást ez sem hozott, a rivális továbbra is őrizte háromgólos fórját (23. perc: 13:16). A hajrára Alilovic érkezett. Marguc és Palmarsson is feliratkozott a gólszerzők közé, de így sem sikerült megálljt parancsolni a kék-fehér mezeseknek. 15:18-nál Alilovic védett bravúrral. A végjátékban pedig már csak két veszprémi gól esett Marguc és Sulic jóvoltából. Mahe ugyan még lőhetett egy büntetőt, de Alilovic kifogott rajta (17:18).

Álomszerűen kezdte a második felvonást a sorozat tavalyi ezüstérmese. Alilovic lehúzta a rolót, Nilsson pedig azonnal egyenlített. Ilic a cserekapus Möllert is becsapta büntetőből, s Nagy átlövése is utat talált a kapuba. Alilovic újabb ziccert fogott, s Marguc keze sem remegett meg a gyors indítás végén (36. perc: 21:18). Vranjes máris magához hívta együttesét, amely két gyors találattal zárkózott. Jókor jött Zachariassen második kétperces figyelmeztetése, ráadásul Ilic az ötödik hetesét is gólra váltotta. Folytatódott az első félidőben produkált őrült tempó, s továbbra is fej-fej mellett haladtak a felek. A vendégeknél Glandorf kapta el leginkább a fonalat, a német jobbátlövő hármat lőtt zsinórban (42. perc: 24:23).

A Telekom balkezes bombázója, Nagy is remekelt. Fejtörést inkább az okozott, hogy Terzic magkapta a harmadik kiskiállítását. Lékait viszont ez sem zavarta, emberhátrányban is növelte a fórt. A remeklő Alilovicnak köszönhetően állandósítani tudta háromgólos előnyét a Sabaté-csapat. Sőt, Lékai tízzel a lefújás előtt négyre növelte azt, ráadásul egy kétperces figyelmeztetést is kiharcolt Heinlnek (30:26). A publikum tovább fokozta az amúgy is káprázatos hangulatot, magával ragadó miliőben zajlott az egész találkozó.

Javier Sabaté is időt kért, „fiai” az ötgólos differenciáért támadtak, de Lauge lefülelte a támadást és szépített. Aztán beigazolódott az „ami késik, az nem múlik” tétel: Lékai után Palmarsson is megzörgette a hálót (53. perc: 32:27). Vranjes mester az utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta, de ez már a veszett fejsze nyele volt együttese számára. Alilovic egyszerűen megbabonázta a flensburgiakat, míg a túloldalon Marguc és Nilsson is a hálóba lőtt (57. perc: 34:28). A hajrában egymást követően zúgott az Auf Wiedersehen! és a Szép volt fiúk!. A Veszprém megszerezte a csoport harmadik helyét.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 14. (utolsó) forduló:
Telekom Veszprém–SG Flensburg Handewitt 34:28 (17:18)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Badura, Ondogrecula (szlovákok).
Veszprém: Mikler – Gajic, NILSSON 5, NAGY L. 5, Schuch, Terzic, Ugalde. Csere: ALILOVIC (kapus), LÉKAI 5, ILIC 9 (5), Sulic 2, MARGUC 5, Palmarsson 2, Iváncsik G. 1, Gulyás. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Flensburg: Andersson – Svan 2, GLANDORF 5, H. Toft Hansen 1, Mahé 4, Mogensen 2, WANNE 4. Csere: Möller (kapus), Heinl, LAUGE SCHMIDT 5 (2), Gottfridsson, Djordjic 3, Zachariassen 1, Radivojevic 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2.

Így látták a főszereplők

Javier Sabaté: – Nagyon nehéz meccsre számítottam, hiszen a Flensburg nagy esélyese a kölni négyes döntőnek, s vezeti a Bundesligát, amely a világ legerősebb bajnoksága. Az első félidőben sem volt rossz a védekezésünk, de a visszazárásokkal problémáink akadtak. A másodikban ez megoldódott, s gyorsabb lett a játékunk, ennek köszönhetően tudtuk növelni az előnyünket. Az első félidőben kilencet lőttek indításból a németek, a másodikban viszont csak hármat. Mirko Alilovic fantasztikusan teljesített, amivel tovább erősítette a védelmünket. Büszke vagyok a csapatomra és a szurkolóinkra. Ha így támogatnak minket, nagyon nehéz legyőzni minket. Hosszú idő után ez volt a legjobb hangulatú meccs az arénában. Bízom benne, hogy Kölnben találkozunk mai ellenfelünkkel.

Momir Ilic: – Hatalmas meccsen vagyunk túl, óriásit játszott mindkét gárda. Hatalmas köszönet jár a szurkolóinknak, ha így buzdítanak minket, egyszerűen lehetetlen veszítenünk. A hét meccsének harangozták be a találkozót, ez pedig be is igazolódott.

Mirko Alilovic: – Az első félidőben rengeteg problémánk akadt az ellenfél indításaival. Pedig tudtuk, hogy erre épül a játékuk, nem leptek meg minket. A szünetben Sabaté mester elmondta, min kell változtatnunk, ahhoz, hogy megállítsuk őket. Fordulást követően mind támadásban, mind védekezésben még jobban rákapcsoltunk. Rendeztük a hátsó alakzatunkat, ezáltal a flensburgiak nem tudtak könnyű gólokat lőni, aminek meg is lett az eredménye.

Ljubomir Vranjes: – Megérdemelten nyert és szerezte meg a harmadik helyet a csoportban a Veszprém. Szerettük volna gyors indításokkal, erőszakos védekezéssel nyomás alá helyezni őket, amit sikerült is megvalósítani az első félidőben. A második felvonásban sok labdát adtunk el, technikai hibákat vétettünk, amelyből négygólos előnyre tett szert ellenfelünk. Nilsson és Lékai is sok problémát okozott nekünk, de mások is nagyszerűen teljesítettek a hazaiaknál. Büszke vagyok a csapatomra, mert volt esélyünk nyerni. A győzelem sok pici egyéni hibán múlott, márpedig egy ilyen erősségű ellenfél ezt megbosszulja. Remélem, hogy Kölnben újra találkozunk.

Rasmus Lauge Schmidt: – Az első félidőben kiválóan kézilabdáztunk. Megvalósítottuk azt, amit előzetesen elterveztünk. Sokat futottunk, s sorra lőhettünk góljainkat a gyors indításokat követően. A második játékrész első tíz perce azonban nem a várakozásainknak megfelelően alakult, ekkor már nem tudtuk kontrollálni ellenfelünk játékát. A Veszprém négy-ötgólos előnyre tett szert, onnan pedig már behúzta a találkozót.

Lasse Svan: – Túl sok hibát vétettünk, ami után megremegett a kezünk, s a játékvezetői ítéletek sem feltétlenül nekünk kedveztek. A hangulat lenyűgöző volt, mint mindig. De ezt tudtuk, ahogy azt is, hogy nagyon nehéz itt pontot szerezni.

Henrik Toft Hansen: – Az első játékrészben két rohanó kézilabdát mutató csapatot láttunk. A második félidőben akadt némi problémánk támadásban. Ekkor a Veszprém öt-hat gól lőtt zsinórban, innen pedig már nagyon nehéznek éreztük a fordítást. Hat-hét perccel a vége előtt már éreztem, hogy ez a meccs elment, jobb volt ma a Veszprém. Hatvan percig hajtottunk, de ez ma nem volt elég. Remélem, hogy Kölnben találkozik még egymással ez a két alakulat.

Galéria
Telekom Veszprém – SG Flensburg Handewitt 34:28
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.