Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Közvetlen riválisát verte a Telekom U23

2017. március 4. 21:48
A Telekom Veszprém U23-as együttese több alapemberét nélkülözve, hátrányból felállva nyert szombaton a Csurgó U23 ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban.

Javier Sabaté az U23-as veszprémi gárda három meghatározó játékosát, Szita Zoltánt, Molnár Balázst és Tóth Attilát is a nagy csapathoz irányította, így egyikükre sem számíthatott a Tombor Csaba–Rapatyi Tamás edzőpáros.

Nagy csatában nyertek a veszprémi fiatalok (archív fotó)Nagy csatában nyertek a veszprémi fiatalok (archív fotó)

A forduló előtt kilencedik helyen álló Csurgó és tizedik Veszprém csatáját előbbi kezdte jobban, amely a 8. percben már három góllal vezetett (2:5). A vendégek a folytatásban is tartani tudták három-négy gólos előnyüket (22. perc: 6:10), a hajrára fordulva aztán felzárkóztak a bakonyiak (11:12). A pihenő előtt pedig már nem változott a különbség (13:14).

A második felvonást is a Somogy-megyeiek kezdték jobban, akik a meccs kétharmadához érve megint hárommal mentek (16:19). A nagyot küzdő Veszprém újabb rohamot indított, s a 43. percben utol is érte riválisát, majd Gyene hétméteresével a vezetést is átvette (20:19). Tízzel a vége előtt már három volt közte (24:21). A hajrában Szél kapusbravúrjainak is köszönhetően már nem engedte ki kezei közül a sikert a Veszprém, amely így a tabella nyolcadik helyére lépett.

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 17. forduló:
Telekom Veszprém U23–Csurgó KK U23 30:28 (13:14)
Veszprém, 150 néző. Vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási.
Telekom Veszprém U23: Szél – Gyene 7 (4), Kurucz, Kristóf 3, Süle 6, Ernei, Hanák 1. Csere: Nagy B. (kapus), Bábos 2, Sótonyi Á. 4, Huber, Szakály 3, Tóth L. 4, Petróczi, Forgács. Edző: Tombor Csaba.
Kiállítások: 10, ill. 16 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2.

Edzői értékelés

Tombor Csaba: – Fiatal játékosainkkal felállva is megmutattuk, hogy jó munkát végzünk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
férfi kézilabda NB II Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. február 29. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
21-28
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Telekom Veszprém U21
Vendég
Pécs
Időpont
2020. március 6. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 2019/2020
Hazai
Szigetszentmiklós
Vendég
Telekom Veszprém U21
Időpont
2020. március 11. 19:30
Helyszín
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.