Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Különleges sportág helyszíne a hétvégén Veszprém

2017. január 21. 15:28
Öt korcsoportban nyolc-nyolc lány és fiúcsapat méri össze erejét a kispályás floorball diákolimpia országos döntőjében.

Szombaton és vasárnap a Március 15. utcai sportcsarnok ad otthont a kispályás floorball diákolimpia országos fináléjának. A Veszprém Megyei Diáksport Egyesület által szervezett eseményen öt korcsoportban nemenként nyolc-nyolc együttes harcol a minél előkelőbb helyezésekért. A küzdelmek három pályán zajlanak, a körmérkőzéses csoportküzdelmeket a helyosztók követik.

A szombat délben tartott ünnepélyes megnyitón Veszprém polgármestere, Porga Gyula üdvözölte a megjelenteket. Köszönetét fejezte ki a Magyar Diáksport Szövetségnek, amiért a város ilyen különleges sportág küzdelmeinek adhat otthont.

Porga GyulaPorga Gyula

– A sportban egyszerre van jelen az öröm és a szomorúság. Azonban aki idáig eljutott, már egy komoly lépést tett a siker irányába, hiszen ez már az országos döntő – húzta alá a városvezető, aki azt kívánta a résztvevőknek, hogy ne a hétvége eredményei határozzák meg a városhoz fűződő viszonyukat, hanem ismerjék a települést, s térjenek majd vissza.

Rádics BalázsRádics Balázs

A Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója, Rádics Balázs emlékeztetett: hazánkban idén harmincadik alkalommal rendeznek diákolimpiát. Az esemény jelentőségét az is mutatja, hogy az országos finálékban dobogós helyen zárók többlet pontokat gyűjthetnek a felvételi eljárás során.

Szombat délelőtt a legidősebbeknél, az összevont V-VI. korcsoportban kezdődtek meg a küzdelmek, délután pedig a legkisebbek lépnek parkettre. Vasárnap reggel folytatódik a bajnokság: estig a II., a III. és a IV. korcsoportban is bajnokot fognak hirdetni.

Galéria
Floorball diákolimpiai döntő
Zatkalik Dávid
Tál Dominik

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.