Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Ott folytatták, ahol abbahagyták

2017. január 7. 10:33 // Forrás: veszpremkosar.hu
Idegenbeli bravúrt elérve, az új évben is folytatta jó sorozatát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati csoportban; a derbiről-derbire javuló kosárlabdázóink főként remek védekezésüknek köszönhetik, hogy zsinórban a kilencedik sikerüknél járnak.

Eddig nem látott felállásban: klasszikus irányító nélkül – ám így is roppant erős ötössel – kezdték a találkozót a vendégek, s noha vezetéshez jutottak, a hazaiak triplákkal jelezték, hogy a tabellán miért állnak (…álltak) nálunknál előkelőbb helyen (6-2). A veszprémiek az elején több dobást elpuskáztak, rossz átadásokkal jelentkeztek; miután nem voltak élesek – mondhatnánk úgy is: a helyzet magaslatán –, a kintről szenzációsan célzó, „harapós” kedvében lévő ellenfél hovatovább demoralizálta őket (14-5). A büntetőket rontott, kicsit darabosan mozgott Nebojsa Pavlovicék minden rutinjára szükség volt, hogy a hátrány csökkenjen, még szerencse, hogy a lepattanó-szedésben domináltak (14-9). Mérész-edző közben keverte a lapjait, ezzel – illetve a pontosabb „műsorral” és szigorúbb hátsó alakzattal – sikerült elérni, hogy a fürgébb, távolról addig elvétve tévesztett Rába-partiak némiképp kiessenek a ritmusból (16-13). Mikor megindultak felfelé a lejtőn, kiegyenlített lett a csata és vele együtt az eredmény is.

Győzelemmel kezdték az évet a kosarasok (archív fotó)Győzelemmel kezdték az évet a kosarasok (archív fotó)

A kisalföldiek a folytatásban is jobban szórták a hárompontosokat, mint a duplákat (…az első félidőben nyolc triplát hintettek), de mivel a mieink is mind jobban szuperáltak, a felek fej-fej mellett haladtak (19-19). A második negyed közepén alig akart változni az állás, mindkét csapat messze került a csúcsformájától, vagyis nem volt gólgazdag a mérkőzés, ám az izgalmakra nem lehetett panasz (22-21). A rivális eztán is triplákkal operált, miközben a bakonyiak a kombinatívabb játékra esküdtek – igaz, a bejátszások nem mindig jutottak el a palánk alatti társakhoz. A HOYA-mezesek annak ellenére tartották a lépést Ruják Bencéékkel, hogy a büntetővonalról és távolról nem igazán ment nekik. Később felgyorsultak az események, majd a mezőnyből többet próbálkozó veszprémiek – a feljavult Pavlovic pontjai után – ismét átvették a vezetést (31-32). A nagyszünetre mégis a hazaiak vonulhattak előnnyel, más kérdés, hogy csak minimálissal.

Fordulást követően Kámán Tamásék rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, miközben ők viszonylag könnyebben voltak eredményesek, addig az ellennek minden gólért meg kellett küzdeni (39-42). Sajnos a nem túl nagy eltérés birtokában Helmeczi Andrásék néha rossz megoldást választottak, pedig nagyon kellett (volna) figyelni, hiszen az ex-veszprémi Puszta Dávid tolta vetélytárs ott lihegett a nyakukban (46-46). Rövid időre megint "lefagyott" az eredményjelző-tábla, majd Mérész-mester időkérése, az ott elhangzottak fordulatot adtak az összecsapásnak. Eleinte feljegyezhettünk egy-két pontatlanságot, aztán Körtélyesi Gergelyék príma csapatmunkával kezdtek szolgálni és küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak (46-51). A győriek hiába akartak gyorsan és eredményesen támadni, a mieink nem engedték őket kibontakozni (49-56). Persze megnyugodni, a képzeletbeli karosszékben hátradőlni még nem lehetett, együttesünknek nagy odafigyeléssel és agresszív védekezéssel kellett kosárlabdázni. Körtélyesi egyébiránt a későbbi kipontozódása előtt ellenállhatatlanul pattogtatott, szinte mindenhonnan betalált, általa éremesélyeshez méltóan játszottak a vendégek.

Kilencpontos HOYA-előnnyel indult a záró felvonás, majd kisvártatva nagyobb lett a differencia (49-60). Ebben a periódusban a liga talán legprímább triója – Kámán, Pavlovic és Körtélyesi – a padon ült, de a másik oldal így is csak néha tudott közelebb jönni. Ebben szerepe volt az univerzális Hegedűs Attilának, aki tizenhárom lepattanóján, hat kiharcolt faultján és három blokkján túl (…hogy gólpasszait és szerzett labdáit ne is említsük) előbb visszaállította a különbséget, majd rátett még egy lapáttal (55-67). A vendéglátók nehezen viselték, hogy elúszik a hajó, újabb technikai hibát fújtak be ellenük, majd a veszprémiek nagy hármasa is visszatért a pályára (59-71). Jóllehet Simon Lászlóék addig a szívüket, a lelküket kitették a parkettre, a hajrában már nem törték úgy magukat. Így eshetett meg, hogy a szintén felsőházi rájátszásba igyekvő Csaplár-Nagy tanítványok másfél perccel a vége előtt öt pontra feljöttek (68-73), de ennél jobban nem kaptak lábra.

Kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 11. forduló:
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 70-76 (16-15, 21-21, 12-22, 21-18)
Győr, 100 néző. Vezette: Bognár, Horváth, Benedek.
Győr: Ruják 20/9, Puszta 15/3, Kovács S. 1, Nárai 16/3, Gombás 12/6. Csere: Kovács B. 3/3, Baruta 3/3, Hegedűs G. Vezetőedző: Csaplár-Nagy Ervin.
Veszprém: Kálló 2, Pavlovic 17/3, Kámán 11/3, Körtélyesi 21/6, Hegedűs A. 8/3. Csere: Novák 2, Helmeczi 7, Simon 4, Jilling 4. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – A mérkőzés eleje nem volt az igazi, a győriek megleptek bennünket a hármasaikkal, de aztán jó védekezéssel megállítottuk a támadásaikat. A második félidőben sikerült felőrölni őket. Összességében elégedett vagyok, még akkor is, ha tíz büntetőt hagytunk ki és tizenkilenc labdát adtunk el. A folytatásban még okosabban és koncentráltabban kell kosárlabdáznunk.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.