Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

A 2016-os esztendő magyar sportsikerei

2016. december 30. 14:49 // Forrás: MTI
Jól szerepeltek a magyarok az év két legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseményén: a Rio de Janeiró-i olimpián nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel a 12. helyen zártak az éremtáblázaton, előzőleg pedig a labdarúgó-válogatott a nyolcaddöntőig jutott a franciaországi Európa-bajnokságon.

Rióban az úszó Hosszú Katinka és a kajakozó Kozák Danuta egyaránt három aranyérmet nyert, előbbi 400 méter vegyesen, 200 méter vegyesen és 100 méter háton bizonyult a legjobbnak, utóbbi pedig egyesben, párosban és a négyes tagjaként is a csúcsra ért 500 méteren - egyesben és négyesben megvédve címét. Párosban Szabó Gabriella, a kvartettben pedig Szabó, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina volt a versenyzőtársa.

Archív fotó - MTIArchív fotó - MTI

Rajtuk kívül két vívó, a párbajtőröző Szász Emese és a kardozó Szilágyi Áron nyakába került még a legfényesebb medál - utóbbi sportoló Kozákhoz hasonlóan megismételte négy évvel korábbi sikerét.

Hosszú a riói játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett, míg Kozák holtversenyben az ötödik helyen zárt az éremhalmozók rangsorában.

A júniusi futball Eb-n a magyar válogatott - amely 44 év szünet után szerepelt újra kontinensviadalon - a csoportkörben az osztrákok 2-0-s legyőzésével kezdett, majd az izlandiak elleni 1-1-es döntetlennel folytatta szereplését, a harmadik fordulóban pedig - már biztos továbbjutóként - a torna későbbi győztese, a portugál válogatott ellen az Eb egyik legjobb mérkőzésén 3-3-as döntetlent ért el. A legjobb 16 között aztán a - világranglistán akkor második helyezett - belga csapattól 4-0-ra kikapott.

Archív fotó - MTIArchív fotó - MTI

A szeptemberi paralimpián a magyar küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett. Az első hely az úszó Tóth Tamás nevéhez fűződött, aki az S9-es sérültségi kategóriában 100 méter háton nyert.

Januárban a női vízilabda-válogatott megnyerte a belgrádi Európa-bajnokságot, a férficsapat bronzérmet szerzett.

Archív fotóArchív fotó

Tavasszal a női és a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligájában is volt magyar döntős: a Győri Audi ETO és az MVM Veszprém is hétméteresekkel veszített. A női EHF Kupában a Dunaújvárosi Kohász KA aranyérmet szerzett.

Archív fotóArchív fotó

Az ősszel előbb a férfi, majd a női kosárlabda-válogatott is kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, és ugyanezt érte el a női röplabda-válogatott is, a pótselejtezőben a románokat aranyjátszmában felülmúlva.

Kiemelkedően teljesítettek a rövidpályás gyorskorcsolyázók a januári Eb-n és a márciusi vb-n is, mindkettőről érmekkel tértek haza. Liu Shaolin Sándor a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás történetének első vb-aranyát nyerve győzött 500 méteren Szöulban.

Az év elején a hódeszkás Gyarmati Panka a havas sportágak első magyar világkupa-győztesévé vált azzal, hogy megnyerte a kaliforniai Mammoth Mountainen rendezett vk-versenyt slopestyle (trükkös akadályverseny) kategóriában.

Folyamatosan jó teljesítmény nyújtott a súlylökő Márton Anita, aki másodikként végzett a portlandi fedettpályás atlétikai világbajnokságon, majd ezüstöt nyert az amszterdami Eb-n is, az olimpián pedig harmadik lett.

Archív fotó - MTIArchív fotó - MTI

Júliusban Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedova oldalán döntőt játszott a wimbledoni teniszbajnokságon, ahol az amerikai Serena Williams, Venus Williams duótól két szettben kapott ki.

Nagyszerűen kezdte az alpesi síelők új világkupa-szezonját Miklós Edit, aki december elején a harmadik helyen végzett lesiklásban a kanadai Lake Louise-ban.


január 21. - A hódeszkás Gyarmati Panka a havas sportágak első magyar világkupa-győztese lett, miután megnyerte a kaliforniai Mammoth Mountainen rendezett vk-versenyt slopestyle (trükkös akadályverseny) kategóriában.

január 22. - A női vízilabda-válogatott Európa-bajnok lett Belgrádban.

január 23. - A férfi vízilabda-válogatott bronzérmesként fejezte be szereplését a belgrádi Eb-n.

január 24. - Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1000 és 1500 méteren, valamint egyéni összetettben a rövidpályás gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságán, Szocsiban. Ugyanitt a Liu Shaolin, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Burján Csaba alkotta férfi váltó szintén ezüstérmesként zárt.

február 24-27. - A magyar sportlövők Miskolczi Julianna, Egri Viktória és Tátrai Miklós révén három olimpiai kvótát és összesen 13 érmet szereztek a Győrben rendezett tízméteres Európa-bajnokságon, amelyen a felnőtteknél a Miskolczi, Zwickl-Veres Kata, Gáspár Lalita összeállítású női puskás csapat nyert aranyat.

március 7-12. - Berecz Zsombor ezüstérmes lett a vitorlázó Finndingi hajóosztály Európa-bajnokságán Barcelonában.

március 8-13. - Galambos Ramóna (55 kg), Sastin Marianna (63 kg), Korpási Bálint (kötöttfogás 71 kg) és Szabó László (kötöttfogás 75 kg) révén négy bronzérmet szereztek a magyar birkózók a Rigában rendezett Európa-bajnokságon.

március 12-13. - Liu Shaolin Sándor 500 méteren arany-, összetettben pedig bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságán, ahol öccse, Liu Shaoang 1500 méteren ezüst-, 500-on pedig bronzérmet szerzett.

március 20. - A súlylökő Márton Anita 19,33 méteres országos csúccsal másodikként végzett a portlandi fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

április 1. - A Postás SE női asztalitenisz-csapata az elődöntőig jutott az ETTU Kupában.

április 3. - A Szegedi TE csapata nyerte meg a teke Bajnokok Ligáját, miután a németországi négyes döntőben előbb a címvédő Zerbst, majd a Bamberg együttesét is legyőzte.

április 21-24. - A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva és a 90 kilós Tóth Krisztián ezüst-, míg a 70 kilós Gercsák Szabina bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs kazanyi cselgáncs Európa-bajnokságon.

április 27. - Ezüstéremmel zárta a kardozók világbajnoki csapatversenyét Rio de Janeiróban a Szilágyi Áron, Szatmári András, Iliász Nikolász, Decsi Tamás összeállítású válogatott.

május 5. - A Litkey Farkas, Joó Kristóf, Oroszlán Gábor csapat ezüstérmet szerzett a vitorlázó Soling Európa-bajnokságon az ausztriai Traunsee-n. A Varjas Sándor, Kovácsi László, Meretei Gábor összetételű másik magyar hajó összesítésben a negyedik lett, ami azonban bronzérmet ért, mivel harmadikként egy kanadai egység zárt.

május 6-22. A magyar jégkorong-válogatott - noha kiesett az oroszországi világbajnokságon - több szép eredményt is elért: 1939 után szerzett pontot az élvonalban (legyőzte a fehéroroszokat), fennállása során először gólt lőtt az Egyesült Államok csapatának, sokáig tartotta magát a későbbi aranyérmes Kanadával és a vb-ezüstérmes Finnországgal szemben.

május 6. - A Dunaújvárosi Kohász KA megnyerte a női kézilabda EHF Kupát, a döntőben a német TuS Metzingen együttesénél bizonyult jobbnak

május 8. - A Győri Audi ETO KC a második helyen végzett a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.

május 8. - A harmadik helyen végzett Tadissi Martial a Montpellier-ben rendezett karate Európa-bajnokságon a 67 kilogrammos súlycsoportban.

május 9. - A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes aranyérmet szerzett a németországi Brandenburgban rendezett evezős Európa-bajnokságon.

május 10. - A Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros bronzérmet nyert a szinkrontoronyugró számban a londoni vizes Európa-bajnokságon.

május 16-22. - A magyar úszók 10 arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárták a Londonban rendezett Európa-bajnokságot. Hosszú Katinka és Kapás Boglárka egyaránt négy-négy elsőséggel zárta a kontinensviadalt: előbbi - a 100 méter háton szerzett ezüstje mellett - 200 és 400 méter vegyesen, valamint 200 méter háton, utóbbi pedig 400, 800 és 1500 méter gyorson nem talált legyőzőre, valamint mindketten tagjai voltak a győztes 4x200 méteres női gyorsváltónak. Cseh László 100 és 200 méter pillangón diadalmaskodott, míg a legrövidebb távon a második lett. 200-on Kenderesi Tamás bronzérmet szerzett. Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen bizonyult a legjobbnak.
Bohus Richárd 50 méter háton, Szilágyi Liliána pedig 200 méter pillangón szerzett ezüstérmet, bronzérem pedig Bernek Péter (400 méter gyors), Jakabos Zsuzsanna (400 méter vegyes), a Balog Gábor, Financsek Gábor, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna összeállítású 4x100 méteres vegyes vegyesváltó, valamint a Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres gyorsváltó tagjainak nyakába került.

május 29. - Az MVM Veszprém a második helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében úgy, hogy a finálé 46. percében kilenc góllal vezetett a lengyel Kielce ellen.

május 29. - Egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyert a magyar válogatott a horvátországi Novigradban rendezett teke-világbajnokságon.

május 23-29. - Az élen végeztek a magyarok a moszkvai öttusa-világbajnokság éremtábláján, mivel egyedüliként tudtak két aranyat szerezni. Győzött a női versenyben Kovács Sarolta egyéniben, illetve csapatban Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával.

június 14.-26. - A magyar labdarúgó-válogatott a nyolcaddöntőig jutott a franciaországi Európa-bajnokságon. Bernd Storck együttese - amely 44 év után szerepelt újra kontinensviadalon - a csoportkörben az osztrákok 2-0-s legyőzésével kezdett, majd az izlandiak elleni 1-1-es döntetlennel folytatta szereplését. A harmadik fordulóban már biztos továbbjutóként lépett pályára a torna későbbi győztese, a portugál válogatott ellen, s az Eb egyik legjobb mérkőzésén 3-3-as döntetlent ért el. A legjobb 16 között a világranglista-második belga csapattal került szembe az együttes, az ellenfél végül 4-0-s győzelmet aratott.

június 20-25. - Egy-egy ezüsttel, illetve bronzzal a hetedik helyen végzett Magyarország a lengyelországi vívó Európa-bajnokság éremtáblázatán. A második helyet a kardozó Márton Anna, a harmadikat a párbajtőröző Szász Emese vívta ki.

június 24-26. - A magyar válogatott öt arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szerzett a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon. Ezer méteren második lett Takács Tamara (K-1), a Takács, Medveczky Erika és a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence duó (egyformán K-2), míg harmadikként zárt Kopasz Bálint (K-1), valamint a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős (C-2). Ötszázon aranyérmet szerzett Kozák Danuta (K-1), a Szabó Gabriella, Kozák kettes (K-2), illetve a két kajaknégyes, a Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina és a Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor, Somorácz Tamás alkotta hajó. Ugyanezen a távon harmadik helyen végzett a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenupáros és Nádas Bence (K-1). A legrövidebb versenyben, 200 méteren ezüstérmes lett a Horváth Bence, Szomolányi Máté kajak kettes, 5000 méteren pedig a kenus Kiss Tamás révén egy aranyat, a kajakos Bodonyi Dóra révén pedig egy ezüstöt szereztek a magyarok.

június 25-26. - A 90 kilogrammos Tóth Krisztián arany-, a 81 kilós Ungvári Attila és a 78 kilós Joó Abigél pedig bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Grand Prix-n.

július 4-10. - Kasza Róbert ezüst-, az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra páros pedig váltóban bronzérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

július 6-10. - A súlylökő Márton Anita és 110 m gáton Baji Balázs is ezüstérmet szerzett az amszterdami atlétikai Európa-bajnokságon.

július 9. - Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedova oldalán 6:3, 6:4-re kikapott az amerikai Serena Williams, Venus Williams duótól a wimbledoni teniszbajnokság női páros döntőjében.

július 11. - A Gerebics Roland, Bognár Richárd, Palkovics András összeállítású dupla trap csapat bronzérmet nyert a lonatói koronglövő Európa-bajnokságon.

augusztus 5-21. - A magyar küldöttség nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel a 12. helyen zárt az éremtáblázaton a Rio de Janeiró-i olimpián.
Az úszó Hosszú Katinka és a kajakos Kozák Danuta egyaránt három aranyérmet nyert, előbbi 400 méter vegyesen, 200 méter vegyesen és 100 méter háton diadalmaskodott, utóbbi pedig egyesben, párosban és a négyes tagjaként is a csúcsra ért 500 méteren - egyesben és négyesben megvédve címét. Párosban Szabó Gabriella, a kvartettben pedig Szabó, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina volt a versenyzőtársa.
Rajtuk kívül két vívó, Szász Emese (párbajtőr, egyéni) és Szilágyi Áron (kard, egyéni) nyakába került még a legfényesebb medál - utóbbi sportoló Kozákhoz hasonlóan megismételte négy évvel korábbi sikerét.
Ezüstérmet szerzett vívásban Imre Géza (párbajtőr, egyéni), valamint az úszók közül Hosszú Katinka (200 m hát) és Cseh László (100 m pillangó).
Bronzéremmel tért haza az úszó Kenderesi Tamás (200 m pillangó) és Kapás Boglárka (800 m gyors), a súlylökő Márton Anita, valamint a Boczkó Gábor, Imre, Rédli András, Somfai Péter összeállítású férfi párbajtőrcsapat.
Hosszú a riói játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett, míg Kozák holtversenyben az ötödik helyen zárt a medálhalmozók rangsorában.

augusztus 27. - Galambos Péter ezüstérmet szerzett a rotterdami evezős világbajnokságon, az ötkarikás műsorban nem szereplő könnyűsúlyú egypárevezős számban.

szeptember 1-4. - Ezüstérmet nyert a Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József összeállítású magyar csapat a hollandiai Bredában zajló négyesfogathajtó-világbajnokságon. A 2004-es világbajnoki cím óta nem ért el ilyen jó eredményt a magyar hármas.

szeptember 7-18. - A magyar küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szerzett a Rio de Janeiróban rendezett paralimpián.
Az első hely az úszó Tóth Tamás nevéhez fűződött, aki az S9-es sérültségi kategóriában 100 méter háton nyert.
Második lett az ugyancsak úszó Pap Bianka (100 m hát, S10) és Sors Tamás (200 m vegyes, S9), a kerekesszékes vívó Osváth Richárd (kard és tőr, A), az asztaliteniszező Csonka András (S8), a kajakozó Suba Róbert (KL1), a futó Biacsi Ilona (1500 m, T20) és a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású kerekesszékes vívócsapat tőrben.
Bronzérmet szerzett az erőemelő Tunkel Nándor (49 kg), az asztaliteniszező Pálos Péter (S11), Krajnyák tőr egyéniben (A), valamint Danival és Veres Amarillával párbajtőr csapatban, továbbá az úszóknál Pap (200 m vegyes, S10), Tóth (100 m gyors, S9), Sors (100 m pillangó, S9), Konkoly Zsófia (100 m pillangó, S9) és Vereczkei Zsolt (50 m hát, S5)

szeptember 16-18. - A felnőttek között öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyarok a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Győzött egyesben a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton, valamint a kajakos Csay Renáta. Ugyancsak szólóban másodikként végzett a kajakos Kiszli Vanda, míg párosban első lett kajakban Csay Renáta és Bara Alexandra, illetve kenuban Kövér Márton és Dóczé Ádám. A férfi kajakosoknál a Boros Adrián, Solti László kettős ezüstöt érdemelt ki, míg a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Giczy Zsófia, Mihalik Sára Anna kajakos duó, valamint a Koleszár Zoltán, Dóri Bence Balázs kenupáros.
Csay Renáta a pályafutása során megnyert 18 világbajnoki arannyal minden idők legsikeresebb sportolójává vált a szakágban.

szeptember 17. - A magyar férfi kosárlabda-válogatott mind a hat selejtezőmérkőzését megnyerve, csoportelsőként kijutott a 2017-es Európa-bajnokságra. A nemzeti együttes előzőleg 1999-ben szerepelt Eb-n.

október 9. - A magyar női röplabda-válogatott kijutott a 2017-es Európa-bajnokságra. Jan De Brandt együttese a pótselejtezős párharcban a románok búcsúztatta úgy, hogy az első felvonást idegenben három játszmában elveszítette, majd a visszavágón három mérkőzéslabdát is hárított. A magyar csapat Érden aranyjátszmában 4-1-re diadalmaskodott, ezzel kiharcolta, hogy sorozatban másodszor is ott legyen a kontinensviadalon, amelyet ezúttal Azerbajdzsánban és Grúziában rendeznek.

október 18-23. - A Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős bronzérmet szerzett női párosban a budapesti Tüskecsarnokban rendezett asztalitenisz Európa-bajnokságon.

november 21. - Boronkay Péter megvédte címét az Ausztráliában rendezett paratriatlon-világbajnokságon.

november 23. - A magyar női kosárlabda-válogatott öt győzelemmel és egy vereséggel, csoportgyőztesként kijutott a 2017-es csehországi Európa-bajnokságra.

november 23. - Szatmári Petra ezüstérmet nyert a 81 kilogrammos súlycsoportban a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon.

november 26. - A Palancsa Dorottya, Miklai Henrietta, Kalocsai Vera, Sándor Nikolett összeállítású magyar női csapat megnyerte a skóciai curling Európa-bajnokság másodosztályának küzdelmét, így feljutott az élvonalba.

december 3. - Miklós Edit a harmadik helyen végzett a női alpesi síelők világkupa-sorozatának lesiklóversenyén a kanadai Lake Louise-ban.

december 5. - Hosszú Katinka egymás után harmadszor az év női úszója lett a nemzetközi szövetségnél (FINA), a többi között azzal, hogy az olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert, illetve ismételten ő bizonyult a legjobbnak a világkupa-sorozatban.

december 6-11. - A magyar küldöttség Hosszú Katinka révén hét arany- és két ezüst-, valamint Bernek Péter és Verrasztó Dávid jóvoltából egy-egy bronzérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságán, ezzel az összesített éremtábla második helyén végzett az amerikaiak mögött. Hosszú győzött 100, 200 és 400 méter vegyesen, 100 és 200 méter háton, valamint 100 és 200 méter pillangón, míg második lett 200 méter gyorson illetve 50 méter háton. Verrasztó 400 méter vegyesen, Bernek pedig 400 méter gyorson nyert bronzérmet.

december 10-11. - Korpási Bálint a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában arany-, míg a szintén kötöttfogású Szabó László (80 kg), illetve Barka Emese (60 kg) bronzérmet nyert a nem olimpiai súlycsoportok Budapesten rendezett birkózó-világbajnokságán.

december 29. - Hosszú Katinka a második helyen végzett a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán. Az év legjobb női sportolója versenyében a 27 éves klasszist csak az amerikai tornász, Simone Biles előzte meg.

vehirsport.hu
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.