Hazai évbúcsúztató következik

  • Hoya-Pannon Egyetem Veszprém
  • 2016.12.07
  • 08:00
  • veszpremkosar.hu
A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém december 9-én (péntek, 17 óra) a Soproni MAFC-NyME gárdáját fogadja az NB I/B Nyugati csoportban.

A másodosztályban – hat-kettes mérleggel – negyedik helyen álló kosárlabdázóink zsinórban hat diadalnál járnak, ezzel szemben a leendő, tízedik pozíciót elfoglaló ellenfelük az előző öt fellépését elvesztette. A vetélytárs a bajnoki nyitányon még két vállra fektette a Metal-Work Bonyhádi KSE-t – majd két hét múlva az Alba Fehérvárt –, de utána hol kisebb, hol nagyobb különbséggel kapott ki. A nyolcadik fordulóban az éllovas Oroszlányi SE Lions győzött az otthonukban (69-92). Meszlényi Róbert vezetőedző – Kovács Benedek, Rátvay Tamás és Berneczei László – nevével fémjelzett csapata tavasszal tizenkilencedik lett a másodosztályban, a zajló szezon elején pedig a középházba jutásról szőttek terveket.

Idei utolsó hazai meccsére készül a Hoya (archív fotó)

A mieink a legutóbbi körben a Bajai Bácska FKE vendégeként diadalmaskodtak, hosszabbítás után (82-85). Hegedűs Attiláék az első félidőben több szép és ötletes támadást vezettek, egységesebbnek és ütőképesebbnek tűntek. A fordulást követően már nem volt olyan összhang a játékukban, mintha „kényelmesebb fokozatba” kapcsoltak volna. A ritmus- és hatékonyságvesztésük következtében a hazaiak lassacskán lefaragták a hátrányukat. Az izgalmas hajrában is csikorogtak a fogaskerekek, így ha nem is könnyen, de két ponttal gazdagodtak. Ha szabad azzal jönni: a derbit maguknak tették nehézzé.

– Még nem sejtem, hogy a bajnoki szünet jót tett-e nekünk, lévén, előtte remek sorozat építésébe kezdtünk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Egy biztos, pihentebbek vagyunk, azonban remélhetőleg nem estünk ki a játékból. Nem téveszt meg bennünket a Hűség városiak rossz passza és a tabellán elfoglalt helyezése. Ismerjük az erősségeiket és a gyengéiket, a legfontosabb, hogy megvalósítsuk a saját elképzeléseinket. A „leállás” során próbáltunk egy-két dolgon változtatni: az elmúlt napokban azon fáradoztunk, hogy az összecsapáson valamennyi sportolóm a legtöbbet hozza ki magából. Most is a saját kosárlabdánkat szeretnénk játszani, ha végig élesek tudunk maradni, akkor idén méltóképpen búcsúzhatunk el a szurkolóinktól. Ha jól védekezünk, akkor biztos vagyok abban, hogy nem marad el a siker. Hiszen másként nem is tudnánk tapadni az előttünk lévő együttesekre.

Tabella
Férfi kosárlabda NB I/B Piros-csoport
1. OSE Lions 27
2. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 26
3. Nyíregyháza Blue Sharks 24
4. PVSK-Kronosz Kiadó 19
5. Vasas Akadémia 22
6. Tehetséges Fiatalok Basketball 18
7. MEAFC 22
8. MTK Törökbálint 20
9. Calle Pubfood Békés 20
10. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 20
11. Nagykőrösi Sólymok KE 19
12. Vásárhelyi Kosársuli 16
13. Bonyhádi KSE 18
14. Budapesti Honvéd SE 14
utolsó módosítás 2018. január 13. 21:57
tovább »