Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Futsal: irány a négyes döntő!

2014. január 30. 14:28
Idegenbeli háromgólos vereségét követően hazai pályán 6–0-ra nyert a Csömör ellen az 1. FCV, amely így bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Nehéznek tűnő feladat várt a veszprémi futsalcsapatra, amely háromgólos hátrányból várta a Csömör elleni Magyar Kupa negyeddöntő visszavágót. Madarász János ráadásul több meghatározó játékosát is kénytelen volt nélkülözni: Tatai eltiltását töltötte, Szabadfi munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott, Reveland pihenőt kapott, Vas és Hazuga pedig sérülés miatt maradt ki.

Óvatos „tapogatózással” indult a találkozó, így a meccs elején egyik oldalon sem alakult ki nagyobb gólhelyzet. A veszprémiek aztán az első adódó lehetőségüket gólra váltották: Finta az 5. percben higgadtan értékesítette a megítélt hatméterest. Nem sokkal később váratlan megoldásra szánta el magát Boromisza Dániel, bő tíz méterről eleresztett lövése után pedig a bal alsó sarokban kötött ki a játékszer.

A folytatásban állandósult az FCV fölénye, azonban Horváth kapus kiválóan állta a saratt. Egy perccel a szünet előtt aztán Bényi megtörte a jeget, egalizálva a párharc állását (3–0).

Elődöntős a futsalcsapat! (archív fotók)Elődöntős a futsalcsapat! (archív fotók)

A szünet után is remekelt a Madarász-csapat, Boromisza Dániel jó lövésének köszönhetően a 23. minutumban már a mieink álltak a továbbjutásra. Fél óra elteltével Bényi tízméteresből növelhette volna tovább az előnyt, de a próbálkozása kimaradt. Igaz, a csapatkapitány azonnal javította hibáját, s egy kiváló labdaszerzés után kihagyhatatlan helyzetbe hozta Martont.

A hátralévő időben – a kapus lehozatalát követően – öt a négy ellen támadtak a Pest megyeiek, azonban így sem tudták bevenni a több bravúrt is bemutató Schmidmajer kapuját. Két perccel a lefújás előtt Boromisza Dániel is kihagyott egy tízest, Marton azonban – Jenei kiállítását követően – emberelőnyben a hálóba lőtt egy szépen kidolgozott akció végén (6–0).

Az 1. FCV a játék minden elemében felülmúlta riválisát, s teljesen megérdemelten jutott a sorozat négyes döntőjébe. Fennállásának harmadik évében immáron másodszor! A legjobb négy között van már a Berettyóújfalu és a MAFC is, az utolsó kiadó helyért pedig a Győr és a Szeged küzd meg.

Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
1. Futsal Club Veszprém–Rubeola FC Csömör 6–0 (3–0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Ábrahám (Czinder, Juhász).
Veszprém: Schmidmajer – Finta, Bormisza G., Mudra, Gulyás. Csere: Bényi, Tar, Marton, Boromisza D, Weisz. Vezetőedző: Madarász János.
Csömör: Horváth G. – Kurucz, Nagy R., Jenei, Póta. Csere: Dénes, Zoufal, Vadászi, Simon, Horváth B., Tvaruska, Tősér. Vezetőedző: Balogh István.
Gólszerzők: Finta (5.), Boromisza D. (7., 23.), Bényi (20.), Marton (31., 40.).
Poros lap: Jenei (39.).
Továbbjutott: a Veszprém 6–3-as összesítéssel.

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Gratulálok a csapatomnak, amely alapembereit nélkülözve is kapott gól nélkül hozta le a találkozót. A fiúk szinte mindent betartottak, amit kértem. Úgy érzem, teljesen megérdemelt a győzelmünk. Ellenfelünk dekoncentráltan játszott, de ez semmit sem von le az érdemeinkből.

Balogh István: – Az első félidei hozzáállásunk, teljesítményünk értékelhetetlen. A második játékrészben valamivel jobban játszottunk, öt a négy ellen adódtak is lehetőségeink, de sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. A látottak alapján nem érdemeltünk továbbjutást.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 22:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.